La Rosa-megnyitó, brunch meg egyebek

Nem is tudom, hol kezdjem, már akkora a lemaradásom itt a blogon. Elég hektikus hetet hagytam magam mögött, sikerült végre befejeznem a szakdolgozatomat egy kétéves szakmai továbbképzés záróakkordjaként, közben leszoktam az evésről, a konyhában maximum a mosogatógép ki-bepakolásával foglalkoztam és emiatt folyamatosan gyötört a bűntudat. Csütörtökön este muszáj volt lazítanom egy kicsit, ezért éltünk a lehetőséggel és elmentünk Patrikkal a La Rosa étterem megnyitójára az Ó utcába. Az ex-Segalban, aminek a helyén megnyílt az új hely, nem voltam, így a hely maga újdonság volt, az egyik tulajdonost, Jarabek Bencét viszont már ismertem az Artesanoból.

Sajnos a menü minden elemét nem volt szerencsém megkóstolni a tervezettnél kicsit nagyobb létszám és önérvényesítő képességem csökevényessége miatt. A társaságunkban lévő fiúknak köszönhetően (úgymint Patrik és Gabojsza élete párja) azért került néhány falat az én tányéromra is. Így ettem bruschettákat, melyekből a ricottás ízlett a legjobban, aztán rókagombalevest pancettával elkészítve és egy szelet navarrai pisztrángot krumplipürével. Ez utóbbi mellől hiányoltam némi zöldségköretet, na meg a sous vide-olt borjúnyakat, amiből nekünk sajnos már nem jutott egy falat sem.:( De a tervezett szicíliai cannoli helyett tálalt ánizsos tiramisu (Pernoddal ízesítve) igazi telitalálat volt, így némileg megvigasztalódva tértünk nyugovóra.

Szombaton húgoméknál voltunk vendégségben, ahol jó kis áfonyás-banános gyümölcsleves, bélszínszeletek mustáros burgonyagratinnel vártak ránk és egy kókuszos csokitorta. Majd vasárnap újabb gasztrokalandok: brunch egy bloggertársnál. Azóta is a lazacos bagel, a paszternákos-mascarponés süti és a gyümölcssaláta hatása alatt vagyok. Nyamm. És még a Kitchen Diaries-t is kölcsönkaptam.

A héten már főztem is, vajas csirkét jázmin rizzsel és mákos túrógombócot eperlekvárral. Remélem felszállóágban vagyok.

Még valami:
Aki még nem olvasta volna Beatbull cikkét az alacsony hőmérsékleten való sütésről a Gasztrotippen, annak ajánlom - érdemes!

Wang mester új konyhája

A Telepy utcai szecsuáni étterme mellé új éttermet nyitott a Paprika tévéből is ismert kínai szakács, Wang Qiang. A Gizella úton található étteremnek csütörtöki megnyitóján nekem is volt szerencsém részt venni, így megkóstolhattam a 24 fogásból álló impozáns menüsort. Az ételek négy kínai tartomány gasztronómiáját képviselték, a Telepy utcai menüsorból nekem egyedül az „Ég és Föld” oldalas volt ismerős. A náthám utáni lábadozásból kifolyólag a csípős ízt most nem bírtam olyan jól, mint egyébként, de ezt leszámítva elégedett voltam a választékkal (egyedül az ötelemű rizs volt gyenge). Nagy élmény volt viszont a pekingi kacsa mandarinpalacsintával, vékony uborka- és újhagymacsíkokkal, a pirított kínai laskatészta és a Bei Jing-i pizza, ami egy fűszeres darált hússal töltött lepénykenyér. Az előételek zöldséges ételei is kedvemre valók voltak, különösen a rózsaszín ginseng.

Menüsor:
Leves
Kacsaleves ecetes retekkel           

Előételek
Narancsos csirke
Koktélrák saláta
Lu shui belsőségek
Ízletes fafülegomba
Tofu metélt fűszeres szószban
Pink ginseng
Gyümölcsízű marhahús
Sült apróhal                        

Főételek
Pekingi kacsa (Beijing Duck)
Osztrigaszószos marha
Zöldhagymás kacsa
"Ég és Föld” oldalas
Birka ’Gan Guo’ módra
Pikáns csirke Wu Dong tésztával
Szezonális zöldségek halízben

Grillezettek
Kinai kenyér(saslik)
Bárány(saslik) 

Köretek
Bei Jing-i pizza
Öt elemű rizs
Kézzel tépett pirított tészta

Édességek
Szezámgolyó
Kókuszgolyó
Sütőtökös golyó

Az étterem belvilága egyébként kellemesen visszafogott, a krémszínű falakat kevés és ízlésesen elrendezett díszítőelem tagolja. Meg kell említenem a dizájnos kézmosót is, amit legszívesebben hazavittem volna.

Kellemes este volt, jót beszélgettem Mirelle-lel, Millie-vel és Gabojszával.

Pata Negra tapas-bár

Már legalább egy hónapja tartott izgalomban minket, hogy hol ünnepeljük meg az idén a házassági évfordulónkat. Nagyvonalúan átengedtem a választást Patriknak, aztán az élet úgy hozta, hogy mégis az én ötletem valósult meg. Hetekig bújtuk a Molnár B.-féle Étteremkalauzt és sejthető volt, hogy Patrik valamelyik puccosabb helyet választja. Aztán szép lassan le kellett húzni mindent a listáról, mert kiderült, hogy az éttermek jelentős része vasárnap zárva van. Ekkor jöttem én az ötletemmel: menjünk tapas-ozni a  Pata Negrába. Reggelente annyiszor mentem el előtte munkába menet, hogy nagyon kíváncsi voltam már rá. És az uram kötélnek állt...:)

Végül egy nagyon kellemes ebédet költöttünk el a Kálvin téren fekvő tapas-bárban. A hely belvilága ízléses, a pincérlány kicsit tartózkodó, de kedves, később már néha mosolyog is.
Az étlapról 5 tételt választunk, mind kis tálkán érkezik, mellé bagettszeletek járnak (sajnos nem házi).

A következőket ettük:

Vegyes manchego sajttál – háromféle (lágy, közepes és érett) juhsajt olívaolajjal meglocsolva
Grillezett laskagomba salsa verdével – ígéretes, de a laska túl olajos, a salsa verde meg néhány kanálka aprított petrezselyemmel egyenlő:(
Húsgolyók fűszeres paradicsomos szószban- íze a magyar paradicsomos húsgombócé, sherryt és fűszert nem éreztem benne, nekem csalódás
Ropogós bundájú tintahalak – ez lett a kedvenc, a tényleg ropogós bunda puha, nem rágós tintahalat rejt
Vaslapon sült kacsamellszeletek sült almával, balzsamecettel – ez is korrekt, bár szintén kicsit zsíros

Házi flan karamellöntettel és katalán krém – mindkettő finom, a flan alatt egy szelet narancs, ami diszkrét narancsízt kölcsönöz az egésznek, a krém nekem lehetne krémesebb, lágyabb

Mindehhez Patrik búzasört ivott, én egy Camparival indítottam, majd egy nagy pohár jó kis narancsos házi limonádéval folytattam. Capuccinóval és bonbonnal zártuk az étkezést, ez utóbbinak nagy sikere volt P.-nél: presszókávé sűrített tej rétegen – összekeverve olyan, amitől összeragad a száj, a sok cukorral kávézók favoritja.

Mindezért borravalóval 9000 forintot fizettünk, majd sétáltunk egy jót a Ráday és a Lónyay utcában.

A múlt hetem a spanyoloké volt: főzőbemutató és borvacsora Enrique-vel

Múlt hét kedden alkalmam volt részt venni Enrique Sánchez Gutiérrez sevillai séf főzőbemutatóján az Artesano étterem, az Extenda és a Lucullus BT. szervezésében, melyen a jóképű szakács azt demonstrálta a sajtó képviselőinek, hogy miként lehet egy többszáz éves, tradicionális andalúz ételt új életre kelteni a molekuláris konyhatechnológia segítségével.
A rokonszenves, közvetlen Enrique David Miralles (Grupo Laraza) és Bereznay Tamás (Kárpátia étterem) segítségével először elkészítette az Ensaladilla nevű klasszikus andalúz salátát úgy, ahogy azt a nagyija tette volna (kb. mint a mi francia salátánkat), majd ugyanezeket az alapanyagokat felhasználva, de a mikrót és egy habszifont is segítségül híva egy nagyon látványos és modern gasztronómiai remeket alkotott. (Az olívaolajjal felvert tojásfehérjéből a mikróban max. fokozaton kivonta a vizet és az így kapott lepényből kis korongokat szaggatott, a majonézt pedig habszifonban készítette el.)

Az említett borvacsora az Ó utcai Artesano étteremben volt, ahol már volt alkalmam részt venni korábban egy katalán vacsorán. Hasonlóan kellemes élmények és jó néhány emlékezetes fogás várt rám most is.

A menü:

Köszöntő tapasok

Garnélarák: Brick tésztában ropogósra sült garnélarák mentával és sáfrányos majonézzel
Sajt: Karamellizált kecskesajt sült paprikával és köménnyel
Olívabogyó: Szferifikált olívaolaj kakukkfűvel és naranccsal illatosítva
Sonka chupa-chup (sós pálcikára tekert sonka)

Tőkehal „brandada” (tőkehalpüré) ropogós „szénkekszen” (tintahal tintájával színezett keksz), meleg póréhabbal
Aranykeszeg sóban, zöldspárga-tagliatellével, folyékony ibértöltetű raviolival  és gomba emulzióval;
Mojito-Nitro- sherry borecettel
Malacpecsenye lassú tűzön sütve kaviárral és karfiollal
Édes francia sonkás pirítós Salmorejo fagylalttal, Arbequina (olívaolaj) zamattal és vaníliával

Őszintén szólva nem a molekuláris konyha elkötelezett híveként érkeztem a vacsorára, és most sem állítom, hogy szaladok palackos nitrogént venni, hogy ezentúl vendégeimet Mojito-Nitro koktéllal kényeztethessem, de ha legközelebb megkínálnak egy szferifikált olívaolajjal, csak kicsit nézek bután, és rögtön igent mondok.:) (Az eljárásról egyébként itt olvasható egy rövid ismertetés.)

A Sergio tapas-bárjával  fuzionált Artesanóról pedig megtudtam, hogy szombatonként tapas-os büféebédet kínál 2900 forintért (italok nélkül).

Újabb kalandok, ezúttal a Stand Bistroban

Bár az Onyxban kóstolt omlós báránysült emléke élénken él még bennem, újabb kalandra vállalkoztam a már említett tesztcsapattal: kipróbáltuk a nemrég nyílt Stand Bistro déli menüjét.
Másokhoz hasonlóan minket is nagyon kellemes benyomások értek. Itt nem kellett kapkodni a fejünket az enteriőr furcsaságai miatt: az étterem letisztult, visszafogott berendezése megnyugtatóan hat az érzékekre: ízléses a fa, a zöld és a krémszín kombinációja. Feszengésre sincs ok, ide tényleg be lehet csak úgy ugrani egy jó ebédre, vászonszalvéták helyett például üde zöld papírszalvéták az asztalon, a menüajánlat pedig jópofa újrapapírra nyomva érkezik. A mosdó is megér egy látogatást: ilyen felszereltséggel még sehol nem találkoztam, a legapróbb részletekre is figyelnek (pl. Nivea törlőkendő).

A menü, ami hetente változik, esetünkben a következő lehetőségeket tartalmazta:

Előétel: hideg uborkaleves vagy mortadella rucolasalátával. Mindkettő finom volt, a leves különösen jólesett, semmi csavar nem volt benne, de látványra és ízre is nagyon üdítő volt.

Főétel: a legnépszerűbbnek köztünk a sertésszűzérmék bizonyultak dijoni mustármártással és újburgonyával körítve. A szűzérmék omlósak, szép rózsaszínűek, a mustármártás diszkrét, de ízletes. A tojásos galuska fejes salátával kicsit sósra és szárazra sikerült, a  csirkemell rizibizivel pedig valójában ízletes rizottóágyon nyugodott, de efelett könnyen szemet hunytunk.

Desszertből kétféle volt az étlapon, a többség a körtés pite mellett döntött. Nekem nagyon ízlettek a gazdag omlós tésztaágyra fektetett hajszálvékony körteszeletek. Egy adag vaníliafagyival még lehetett volna fokozni az élményt.
A narancsos répatorta pozitív meglepetés volt: mindenki a jól ismert kávéházi répatortára számított. Ehelyett egy ujjnyi vékony sütiszelet érkezett narancsos mártással szervírozva. Egyáltalán nem volt száraz, kevéssé volt répás, helyette a narancsíz dominált.

Összeségében mindenki jó érzésekkel állt fel az asztaltól, a személyzettel sem volt probléma, megfelelő ütemben érkeztek a fogások. Időközben valamilyen kellemes zene is megszólalt. Láthatóan nagy volt a nyüzsgés, sorban érkeztek a vendégek, de a tágas, világos térben mégis jól elkülönülnek az asztalok. Még celebspottingra is alkalmunk nyílt: Rogán Antal is épp ott ebédelt.
Aki a Francia nők nem híznak című könyv szellemében él és étkezik, annak mindenképpen ideális választás, egyébként előre fel kell készülni gondolatban, hogy az adagok nem nagyok. Ötfős társaságunkból négyen érezték úgy az étkezés végén, hogy szívesen ennének még valamit.:)

A három fogásért ásványvízzel (400 forint/1 liter) és kávéval fejenként 2000 forintot fizettünk.

Onyx, Maldon, turbolya

Ilyen komplex kulináris élményben rég volt már részem: isteni déli menü az Onyxban, mindez három kedves gasztroblogger társaságában. Egyébként ha bárki lát a déli órákban nagy szakácskönyveket cipelő, medvehagymával, turbolyával és egyéb finomságokkal seftelő fura alakokat a legelegánsabb éttermek eldugott asztalainál, az biztos lehet benne, hogy gasztrobloggerekre bukkant.  Magam is jóllakottan és megrakottan távoztam a fent említett objektumból Tintalevesnek, Zsófinak és Zsuzsának köszönhetően. Lett nekem is Maldon sóm (Tintaleves küldetése, hogy mindenkit függővé tesz), meg turbolyám és medvehagymám, sőt kölcsön kaptam Nigella abszolút aktuális karácsonyi szakácskönyvét is.:)



A Donatella enteriőrjén edződött szemem meg sem rebbent az Onyx ha lehet, még barokkosabb berendezésén. A sötétbarna és világos krémszín kontrasztjára épülő beltérben csak a sötétkék borospoharak szúrtak szemet. Üdvözlőfalatkának parmezános és fokhagymás kenyérszeleteket kaptunk vajjal, majd a menüválasztás feszült pillanatai következtek. Az alapelvnek tekintett „rendeljünk sokfélét és kóstoljuk meg egymás ételét is” tradíció ugyanis zátonyra futott az omlós báránylapocka parmezános gnocchival és ratatouille-val tételnél, amit végül négyből négyen abszolváltunk. Előtte én egy zöldsaláta ágyon pihenő grillezett kecskesajttal indítottam, melyhez isteni padlizsántatár is járt, míg volt aki a spárgakrémlevest tesztelte házi aszalt paradicsommal, mely egyébként szintén igen korrekt volt. Ezután jött a gyönyörű, omlósra sütött bárányszelet, ami önmagában is fenséges, de a köret csak fokozta az élvezetet.
Végül creme bruleé-vel  zártam az étkezést, míg mások a nagyon gazdag XXI. századi  Somlóit próbálták ki vagy epermousse-t rendeltek, amihez rebarbarakompót volt a kísérő.
Mindemellett egy-egy ásványvizet és kávét is kaptunk 2950 forintért, mely összeg a szervizdíjat is tartalmazza.
Nagy komfortérzettel távoztunk, pontlevonás ha jár, talán csak egy apró hibáért az étlapon: a béarni mártás nevét ezen a szinten már illene helyesen írni.


ONYX Étterem
1051 Budapest Vörösmarty tér. 7-8.
Tel: +36 1/429-9023
       +36-30/508-0622

Perfect Day

Rég nem volt már ilyen laza délelőttünk: mozizás és ebéd kettesben, mint a régi szép időkben. Az apropót az a tény szolgáltatta, hogy ma volt 7 éve, hogy először randiztunk. Azaz ahogy mondani szoktam: „ma van 7 éve, hogy járunk”, ami biztató a házasságunk szempontjából - túl vagyunk a kritikus hetedik éven.:-)
Először valami puccos étterem volt betervezve, aztán inkább a kultúrprogram mellett döntöttünk: egy jó mozifilm, aztán tapas.

A képet innen kölcsönöztem.

 A film, amit néztünk egy könnyed, de nem szirupos kisköltségvetésű amerikai vígjáték Dan és a szerelem címmel. Főszereplője, Dan (Steve Carell) egy fiatal özvegyember, aki egyedül neveli három lányát és a felesége halála óta nem randizott. Egészen addig, míg a szokásos éves nagy családi összejövetelre tartva összefut a könyvesboltban egy titokzatos, vonzó nővel (Juliette Binoche). Szerelem első látásra, ami biztató ennyi év szünet után, csak porszem kerül a gépezetbe: a nőt hamarosan mint öccse új barátnőjét látja viszont...
Ettől kezdve nagyjából egy helyszínen, a szülői házban folyik a cselekmény, feszült és humoros jelenetek váltakoznak nagyon hangulatos zenei aláfestéssel és miközben Dan-nek szurkolunk, egy nem mindennapi családi ünneplésnek is szemtanúi lehetünk.
Romantikázáshoz ideális film, pasik számára is szerethető, és utána lehet róla beszélgetni.

 

Miután hősiesen ellenálltam és nem kóláztam-popcornoztam a moziban, a film után a Márton utcai Márton Sörözőbe siettünk (a Nagyvárad tér és a Klinikák között található), hogy kipróbáljuk Sergio, az uruguayi tulajdonos tapasait. A hely tényleg söröző, se nem több, se nem kevesebb. Sergio épp házon kívül volt, így egy lelkes középkorú hölgyhöz volt szerencsénk. Teával és ásványvízzel indítottunk, Dallmayr zöld teát kaptam (!), fémkannában forróvíz, benne a filter,  több csészére elegendő mennyiség.
A kb. 12-es listáról  4 féle tapast választottunk: húsgombócok paradicsommal (4 darab), mexikói tacos (2), uruguayi chorizó (4 kis darab) és sonkás-fokhagymás töltött gomba (4) sorakozott a tálcán salátaágyon és noch dazu kaptunk egy empanadat is a hölgy ajándékaként. Pirított paradicsomos kenyér is járt mindezek mellé, ugyan bolti toastkenyér, de nem is vártunk mást. Minden étel kellően karakteres és fűszeres volt, a chorizo és a gomba ízlett a legjobban, a taco is korrekt, az empanada frissen kisülve jobb lett volna.
Desszertjük kétféle szokott lenni: flan dulce de lechével és sajttorta, de a flan sajnos épp elfogyott. Viszont volt palacsinta, kérésünkre dulce de lechével töltve, amiből fejenként egy bőven elég, mert nagyon tömény, de isteni!!!



A tapasokhoz egy-egy pohár chilei merlot volt a kísérőnk, így fizettünk borravalóval 3800 forintot.
A tapasokon kívül napi menü is kapható hagyományos, magyaros ételekből, a vendégekből ítélve az is népszerű a környéken.

Márton Söröző
Las Tapas de Sergio
IX. ker. Márton utca 35.
Tel.: 06-20-938-3554

Donatella’s Kitchen

A hétvégén ünnepeltük az 5. házassági évfordulónkat, és mivel majdnem kerek számról van szó, meg már nagyon rég nem voltunk együtt étteremben, ezért úgy döntöttünk, megadjuk a módját. A kiszemelt objektum a már sokak által dicsért, mások által értetlenül fogadott Donatella’s Kitchen nevű olasz étterem volt a Király utcában.

Az enteriőr, amiről már több helyen olvastam (főleg a sokkoló agancsos csillárokról), nekem nagyon bejött, annak ellenére, hogy a sötét tónus uralkodik. Szerintem még az agancsok is szerethetők, és a sejtelmes lilás fényben úszó mosdó is megér egy látogatást.
Vasárnap 13 órára foglaltunk asztalt, a nem dohányzó részen rajtunk kívül 2-3 asztalnál volt csak vendég, ebben az időszakban úgy tűnik, nem  megy még annyira az üzlet, így felszolgálónk kizárólagos figyelmét élvezhettük. Nem is volt rá panaszunk, egy udvarias, figyelmes, közvetlen pincérfiút kaptunk, aki először pizzakenyérkét és balzsamecetes olívaolajat hozott. Ezt falatozva és Camparit iszogatva aztán sikerült választanunk az étlapról.

 

Az előételnek rendelt Vin Santoban érlelt libamájterrine házi kaláccsal jó választásnak bizonyult, a máj finom krémes, a desszertborral és a kalácssal desszertnek is beillene. A bélszíncarpaccio rukolasalátával, parmezánnal szintén nem okoz csalódást, bár a Gundelben kóstolt carpaccio kicsit ízletesebb volt.
Főételnek egy serpenyőben sült vörös márnát rendeltünk vargányagombával, petrezselyemolajjal, grillezett polentával. Nem szoktam halat enni, de a vörös márnát a vajhalhoz hasonlóan bátran ajánlom mindenkinek, mert nincs tolakodó halíze és kevés benne a szálka. A sült vargányával és a polentával harmonikus egészet alkotott. A polentára külön kíváncsi voltam, nem ettem még grillezve, kellemes volt, és sokkal apróbb szemű, mint a magyar kukoricadara.



Az ebéd szenzációja mégsem a márna, hanem a sült bárányborda vargányaszósszal és fehérbabpürével. Már látványra is gyönyörű, ahogy a mediumra sütött bárányhúsból vágáskor kicsurog a hússzaft, ízre pedig az omlós bárány a vargányával maga a mennyország.



A desszertet is bátran bevállaltuk: a mentás epersorbet és Donatella creme caramelle-je is
korrekt volt, a sorbet-nak csak az állaga meglepő, nem fagyiszerű, inkább folyékony jégkására emlékeztet.

Egy melange és egy caffé latte macchiato abszolválása után euforikus hangulatban távoztunk, pedig csak 1-2 pohár rosé fogyott az egész ebéd alatt.
Noha kettőnknek 22 000 forint volt a számla, a bárány emlékét idézgetve elégedetten távoztunk és megfogadtuk, hogy mindenképpen visszatérünk.

Más bloggerek a Donatelláról:

Cézárimádó
Dolce vita
Forzadagro
Mennyei mignon
Szindbádék

Wang mester konyhája

Csütörtökön egy hónapos próbaüzemmód után hivatalosan is megnyílt a „Wang mester konyhája” nevű szecsuáni étterem. Az ünnepélyes eseményen volt szerencsém részt venni Gabojsza és Mamma társaságában. Valószínűleg sokáig emlegetni fogjuk még az élményt és hamarosan vissza is térünk a tett színhelyére, mert ilyen finom kínai ételekhez még egyikünknek sem volt szerencséje.

A máshol (nem csak  kínai büfékben!)  tapasztalt kínai egyeníz helyett a sokfogásos menü minden eleme külön ízvilágot képviselt. Bár a szecsuáni konyha alapvetően csípős, de több vendég örömére itt nem volt minden étel torokszaggató, talán csak a buggyantott főtt hal verte ki némelyeknél a biztosítékot. :)

A feltálalt ételsor:

Vagdalt marhahúsleves

Szecsuáni vegyes gyümölcssaláta

A szecsuáni kolbászt, ami egyébként helyben készül, az uborka mártásbant és az Ég és Föld oldalast külön kiemelném, mint leendő kedvenceimet.

Az étterem egyébként a Nagyvárad téri metrótól 5 percre, a Telepy utca 24. szám alatt található (az Üllői út páratlan oldalán a 3. utca balra).

Asztalfoglalás: 06-1-455-7021

Anton Ego kritikája itt olvasható.

Nagy Levin étterem

A múlt héten alkalmunk volt egy romantikus programcsomagra a férjemmel, így folytattuk a dél-pesti régió éttermeinek feltérképezését, majd a Csepel Pláza ürességtől kongó mozijában megnéztük Koltai Lajos új filmjét, az Estét.
A kiszemelt étterem ezúttal a csepeli Nagy Levin volt, ahol régebben már jártunk, de a megújulásuk óta még nem próbáltuk. Már félve írom le, mert még az a vád ér, hogy mindent és mindenkit dicsérek, de alapvetően jó választásnak bizonyult.
Bár a pincér egy rossz ponttal indított, mert kapásból letegezett bennünket (egykorúak voltunk kb.), de a továbbiakban  kedvessége és visszafogottsága feledtette a bakit. Végig készségesen segítette a választást, borokat ajánlott, a végén pedig a créme bruléeről finoman lebeszélt. Azóta is izgat, mi lehetett az ok, talán a karamellizáló pisztolyuk romlott el?

Előételnek padlizsánkrémet ettünk pirítóssal, melyhez extra szolgáltatásként egy kis tál a ház specialitásának aposztrofált pácolt olívabogyó is járt. Maga a krém meglepően sötét színű volt, aprított petrezselymet is felfedeztem benne, de az íze nem volt átütő, nekem túl semleges. Tény, hogy Gabojsza füstös ízű padlizsánkréme óta igen magasan van a mérce.:)

Főételnek maradtunk az általunk kedvelt szárnyasoknál, ezért a rizikósabb vöröshúsok témájában nincs tapasztalat, mindenesetre biztató, hogy mindkettőnk étele szinte hibátlan volt. Választásom a fenyőmaggal és rucolával töltött jércemell erdei gombás papardellével munkacímű darabra esett, míg férjem egy füstölt  sonkával, aszalt paradicsommal és mozarellával sütött pulykamellet abszolvált bazsalikomos burgonyával, mely tulajdonképpen serpenyős burgonya volt. Kivetnivalót csak a húsomon nyomokban felfedezett vegetaszemcsékben találtam, és a gyanúmat erősítette a tény, hogy férjem tányérját a balzsamkrémfoltok mellett vegetaszórat is díszítette (?). Ezt leszámítva elégedett voltam, a papardellém al dente volt és az erdei gomba szószban valóban voltak erdei gombadarabok, bár csiperkéből is találtam szép számmal.

A desszertválasztásnál az biztos volt, hogy a mascarponés sajtgolyók ropogós mandulakéregben ribizlimártással  villavégre kerülnek, nem is csalódtunk bennük. Én a pincér intésére letettem a creme brulée-ről, és marcipános galuskával vigasztalódtam Noir csokoládéöntettel. Ez tulajdonképpen egyfajta somlói galuska fagyikanállal kiporciózva erős marcipános beütéssel. Finom volt, persze jóval masszívabb darab a sajtgolyóknál.

Ami végig zavaró volt, hogy két légy kergetőzött vidáman az asztalunk körül. Másik látványosság, ennél jóval kellemesebb, hogy a pincér körbejárja az asztalokat egy monumentális borsőrlővel a kezében és felajánlja a szolgálatait.
A hely egyébként gyerekbarátnak is nevezhető, volt etetőszék, és egy rajztábla is, ahova a kicsik alkoholos filccel rajzolhatnak.
A végén kicsit elbeszélgettünk a pincérrel a programokról, mert láttuk, hogy szerveznek különböző esteket is. A borvacsora egy új kezdeményezés, novemberben lesz görög est és minden pénteken élő zene van, többek között az ex Back II black-es Kató Zoli szokott szaxofonozni.

Maga az étlap egyébként üdítően rövid és áttekinthető: minden kategóriából  5 étel szerepel (előétel, leves, szárnyas stb.). A hozzávalók között visszatérő motívum a rukola, aszalt paradicsom, fenyőmag, mozarella, tehát az olaszos vonal, és dicséretes, hogy szinte semmit sem akarnak bebundázni.:)