Édes kis semmiség receptek és egyebek

Gyors finomságok hirtelen fellépő édességhiányra

Császármorzsa kölesből

Csak ritkán jut eszembe császármorzsát készíteni, pedig igény az lenne rá, nagyon szeretjük búzadarával és lisztesen is. Ritánál találtam ezt a köleses verziót, amiről csak jót tudok mondani: gyors, egyszerű és egészségesebb mint a klasszik (a fotogenitásáról lehet vitatkozni:)).

koleses csaszarmorzsa

Hozzávalók 2 főre:

4 dkg köles
kb. 3 dl víz
pici só
6 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
4 dkg nádcukor
2 tojás
1 dl zabtej + 1 ek olaj keveréke
4 dkg vaj

A kölest hideg vízben többször átmossuk, majd feltesszük főni kb. 3 dl vízben egy pici sóval. Puhára főzzük, közben ha kell, a vizet még pótoljuk. Ha kész, hűlni hagyjuk, egy villával a szemeket szétmorzsoljuk.
Közben a tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját a kihűlt köleshez keverjük, beleszórjuk a lisztet, a cukrot, hozzáadjuk az olajjal elkevert zabtejet, jól összeforgatjuk. A fehérjéből egy csipet sóval habot verünk, majd azt is óvatosan beleforgatjuk.
Egy nagy serpenyőben felhevítjük a vajat és beleöntjük a tojásos kölesmasszát. Először közepes lángon sülni hagyjuk, majd ha az alja már megszilárdult, egy fa keverőlapáttal szétdaraboljuk, a darabokat megfordítjuk, ha megpirultak, a falapáttal kisebb darabokra morzsoljuk. Lekvárral a tetején tálaljuk.

Related Posts with Thumbnails

Sütőtökös polenta - egészséges reggeli és izgalmas köret

Még csak most kezdődött a sütőtökszezon, de nálam már eléggé becsípődött a téma. Már kétféle tökös sütit sütöttem  és az állandóan a fejemben motoszkáló kacsacomb mellé kigondoltam ezt a jó kis köretet. Kacsacomb híján végül édesen ettem reggelire, úgy is finom volt, de a kacsa sem fogja elkerülni sorsát. Értelemszerűen köretnek sósabbra készítjük, reggelire mehet bele és rá egy kis méz.

sutotokos polenta

1 kisebb sonkatök fele
12 dkg kukoricadara
kb. 7,5 dl alaplé vagy víz
1 löttyintés olívaolaj

frissen őrölt bors
kevés méz
1/2 ek hideg vaj

A tetejére:
kevés tökmagolaj
méz

A polentához először megsütöm a sütőtököt, kikaparom a húsát, villával összenyomom. Az alaplét vagy vizet felteszem a kukoricadarával és egy kis olívaolajjal főni (5 deci lével indítok, ha kell, még közben pótolom), mikor felforrt, hozzáadom a tökpürét. Sózom, borsozom, kevés mézzel ízesítem. Kis lángon (ez fontos!), gyakran kevergetve főzöm, míg a kukoricadara teljesen megpuhul (20-30 perc). A végén egy kevés hideg vajat keverek hozzá. Tálaláskor tökmagolajjal és mézzel meglocsolom.

Related Posts with Thumbnails

Datolyás almapuding

Mikor kipróbáltam a cukormentes kókusztejes csokipudingot, rögtön azon kezdtem agyalni, milyen jó lenne gyümölcsökből hasonlót készíteni. Egyik nap, mikor már csak két alma volt az összes friss alapanyagom, de nagyon vágytam valami finomságra, megalkottam ezt a desszertet. Gabonaszirup helyett datolyával édesítettem, és azzal a jóleső érzéssel pusztítottam el, hogy nem is bűnözöm olyan nagyot.

almapuding

Hozzávalók 4 adaghoz:

4 dl szójatej
2 alma meghámozva, lereszelve
4 szem datolya
1/2 tk őrölt fahéj
1/2 tk őrölt gyömbér
pici só
2 ek kukoricaliszt
kókuszchips a tetejére díszítésnek

A szójatejet a reszelt almával, a datolyával és a fűszerekkel egy kis lábasban felforraljuk és kb 5 percig főzzük. Ekkor botmixerrel pürésítjük. A kukoricalisztet kevés hideg vízzel csomómentesen elkeverjük, majd szedünk hozzá egy keveset a meleg szójatejből, elhabarjuk, majd az egészet beleöntjük az almás szójatejbe és folyamatosan kevergetjük. Addig főzzük, míg be nem sűrűsödik. Kis tálkákba töltjük és miután kihűlt, hűtőben megdermesztjük.
Tálaláskor szárazon pirított kókuszforgácsokat szórunk rá.

Related Posts with Thumbnails

Kókusztejes csokipuding (vegán)

Ha valami kétszer készül egy héten, az önmagáért beszél, így a Marmalade oldalán talált receptnek itt a helye, nehogy elfelejtsem. Az első verziónál nem volt itthon elég étcsoki, így tejcsoki is került bele – ettől picit édesebb lett és az édesszájúaknak jobban bejött. A második menetben csak étcsoki ment bele, így viszont nekem ízlett jobban, főleg eperrel és meggyel a tetején. Akár így, akár úgy érdemes kipróbálni, pillanatok alatt kész, csak a behűtést kell türelemmel kivárni.

kokusztejes csokipuding

Hozzávalók 4 adaghoz:

1 doboz (400 g) kókusztej
10 dkg étcsoki
4 ek. rizsszirup
1 tk. őrölt kardamom
1 ek. kukoricaliszt

Egy lábosban felforraltam a kókusztejet, majd beletördeltem az étcsokit és kevergetve felolvasztottam benne. Ekkor hozzákevertem a rizsszirupot, a kardamomot, végül egy kézi habverő segítségével belekevertem a kukoricalisztet is (csomómentesen). Mikor besűrűsödött, kis tálkákba öntöttem, hagytam kihűlni, majd mentek a hűtőszekrénybe. Gyümölccsel kísérve még finomabb (meggyel és eperrel is jól csúszott).

Related Posts with Thumbnails

Epres-rebarbarás crumble (gyümölcsös morzsa)

Crumble, azaz sült gyümölcs ropogós morzsaréteg alatt – mindez vaníliafagyival szervírozva elég ütős desszert. Lehet sokféle gyümölccsel próbálkozni, a bogyósok, az alma, a körte, a szilva is mind alkalmasak. Ez a klasszikus eper-rebarbara duó is jól vizsgázott, úgyhogy holnap újabb rebarbarabeszerző útra indulok.

epres_rebarbaras_crumble

Hozzávalók:

1 kg rebarbara
60 dkg eper
10 dkg nádcukor
2 ek. kukoricaliszt

A morzsához:

25 dkg fehér tönkölybúzaliszt
10 dkg vaj
5 dkg nádcukor
pici só
1/2 tk. őrölt fahéj

A rebarbaraszárak két végét levágjuk, a külső héjukat egy kis éles késsel lehúzzuk. Az így megtisztított levélnyelet kb. 1 cm-es darabokra vágjuk. Az epreket megmossuk, lecsumázzuk, negyedeljük. A kétféle gyümölcsöt a nádcukorral egy serpenyőben kis lángon összerottyantjuk, míg a rebarbara megpuhul (5-10 perc).

Egy kivajazott nagy tűzálló edénybe öntjük a gyümölcsöt, elkeverjük a kukoricaliszttel.
Közben a morzsa hozzávalóit kézzel összedolgozzuk és a gyümölcsök tetejére szórjuk. Előmelegített sütőben 190 fokon 25 perc alatt ropogósra sütjük. Vaníliafagyival tálaljuk.

Related Posts with Thumbnails

Hajdinapalacsinta eperszósszal

Újabb palacsintaváltozatokra mindig nyitott vagyok és mivel most a hajdinával kísérletezgetem, jól jött ez a recept. A hajdina, mely ránézésre egy gabonaféle, valójában botanikailag nem az, bioboltokban, natúrboltokban, nagy szupermarketekben könnyen beszerezhető. A neten utánaolvasva láthatjuk, hogy szuper egészséges, értékes aminosavakat tartalmaz, sok kalciumot, magnéziumot, vasat, erősíti az érfalakat és cukorbetegek, gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Az íze és illata egészben megfőzve kicsit szokatlan, de nem rossz (salátát csináltam már belőle, a poszt majd később). Lisztté őrölve nem olyan karakteres, teljes kiőrlésű liszttel kombinálva nekünk kifejezetten ízlett.
Eperszósszal, mézzel megcsorgatva finom és egészséges hétvégi reggeli.

hajdinapalacsinta

Hozzávalók:

9 dkg hajdinaliszt
9 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
1 tk. szódabikarbóna
1/2 tk. (foszfátmentes) sütőpor
1/4 tk. só
2,5 dl író vagy kefír
3,75 dl rizstej (vagy tej)
1 ek. méz
2 tojás
2 ek. olaj

Öntethez:
(fagyasztott) eper
méz
balzsamecet-redukció

A száraz hozzávalókat összekevertem egy tálban. Egy másikban kézi habverővel elhabartam a tojásokat, hozzáadtam a mézet, az olajat, a kefírt és fokozatosan felváltva adagoltam hozzá a rizstejet és a lisztkeveréket. A tésztának furcsa, nyúlós állaga lesz. 15 perc állás után olajjal vékonyan kikent palacsintasütőben kisütöttem a palacsintákat.

Az öntethez egy kis lábosban összerotyogtattam az epret, mézzel, balzsamecet-redukcióval ízesítettem, botmixerrel pürésítettem és egy szűrőn átszűrtem. Az így kapott szószt és mézet csorgattunk a palacsintákra.

Related Posts with Thumbnails

Kókuszos-mazsolás kölesfánk

Kicsit bizarrul hangzik, tudom, már látom magam előtt a  fintorgó arcokat. Ha még azt is hozzáteszem, hogy a húsvéti kölespudinghoz főzött kölesből készült, csak növelem a szkepszist. Pedig a főtt köles nem rossz alapanyag, főleg, ha a kölest főzés előtt kb. 8-szor átmossuk, akkor nem lesz keserű. Ennek a fánknak egyébként Chef Maki vegán kölesfánkreceptje (glutén- és cukormentes) az alapja, csak a formán változtattam, mert nekem az eredeti lapos korong sülés közben szétesett, illetve a fele adagba némi maradék szezámmag is került (nélküle jobb szerintem).
Tehát korongok helyett formás golyók készültek, még némi rizslisztbe is meghempergettem őket, így szerencsésen túlélték a sütési procedúrát. A mazsola egyébként istenien karamellizálódik a forró olajban, így bármiféle lekvár vagy kísérő cucc nélkül is eléggé eteti magát a dolog. Érdemes kipróbálni.

kolesfank

Hozzávalók 25 kis golyóhoz:

1 csésze főtt köles
1/2 csésze mazsola
1/2 csésze kókuszreszelék
pici só

Hempergetéshez: kevés rizsliszt
A bő olajban sütéshez: semleges ízű növényi olaj

A mazsolát meleg vízben megmossuk, lecsöpögtetjük, majd egy éles késsel felaprítjuk. Az összes hozzávalót egy tálba tesszük és nedves kézzel diónyi golyókat formázunk belőle. A kész golyókat rizslisztbe hempergetjük. Egy mély edényben (pl. wokban, serpenyőben) olajat hevítünk és közepes lángon aranybarnára sütjük a golyókat.

Related Posts with Thumbnails

Banános halwa (halawa)

Surranópályán ugyan, de ezzel a banános recepttel nevezek a Főzőmasina által meghirdetett banános játékra. Ahogy ő, úgy én is nagy híve vagyok ennek a gyümölcsnek, étcsokival párosítva például imádom, ezt az e tárgykörben született szép számú süteményreceptem is bizonyítja. Most viszont nem sütibe tettem, hanem másik kedvenc területemmel, az indiai konyhával ötvöztem és egy népszerű búzadarás indiai desszertet, halwát készítettem belőle.
Aki egyébként nem szereti az indiait, annak is bátran ajánlom, a cukor mennyisége európai ízlés szerint való, és fűszerek közül is csak az őrölt kardamom játszik, óvatos mennyiségben (ez ízlés szerint növelhető). Az indiaiak szerint a halwa például jótékonyan hat nátha esetén, de én bármilyen helyzetben szívesen összedobok egyet tetszőleges gyümölccsel (korábban például eperrel készítettem).

bananos halawa

Hozzávalók:

2,5 dl búzadara (kb. 15 dkg)
10 dkg vaj
5-6 dl tej
5,5 dkg nádcukor
pici só
1 marék mazsola
1/2 tk. őrölt kardamom
1 banán villával szétnyomva
kevés citromlé vagy lime-lé
Tetejére: egy marék dió szárazon pirítva, felaprítva

A vajat egy vastag aljú fazékban felolvasztjuk, rászórjuk a búzadarát és kis lángon, folyamatosan kevergetve világosbarnára pirítjuk (egy idő után kellemesen illatozni kezd). Arra vigyázzunk, hogy ne égjen oda.
Közben egy kisebb fazékban felforraljuk a tejet a nádcukorral és a mazsolával, picit megsózzuk. Mikor a dara már szép világosbarna, merőkanalanként hozzákeverjük a forró cukros tejet, néha kevergetve fedő alatt pár percig főzzük. Közben megszórjuk a kardamommal, és a legvégén beleforgatjuk a szétnyomkodott banánt, pici citromlével ízesítjük. Akkor jó, ha szirupos fényű, sűrű. Tálalás előtt megszórjuk szárazon megpirított diódarabokkal.

Related Posts with Thumbnails

Török rizspuding

Újabban erre a veszélyesen egyszerű török desszertre kezdünk rákattanni. Veszélyes, mert könnyen elkészül és minden hozzávaló nagy eséllyel van otthon a szükséges mennyiségben. Az eredmény szerintünk frissen, langyosan fogyasztva a legjobb: akkor még folyós, krémes az állaga. Ha behűtjük, a rizs megduzzad, a puding megszilárdul (ez a török büfés verzió).

török rizspuding

Hozzávalók – 4 főre:

1 dl (kerekszemű) rizs
1 dl víz
csipet só
1 l tej (9 dl+1 dl)
1 dl cukor
2 csomag vaníliás cukor (vagy házi vaníliás porcukor)
1 db tojássárgája
2 evőkanál étkezési keményítő


A rizst a vízzel, csipet sóval  feltesszük főni. Amikor már magába szívta a folyadék nagyját, akkor felöntjük 9 dl tejjel és hozzákeverjük a cukrot és az egyik csomag vaníliás cukrot. Kis lángon, gyakran kevergetve felforraljuk, majd kb. 8 percig főzzük.
Közben a maradék 1 dl tejet csomómentesre keverjük a tojássárgájával és az étkezési keményítővel. A rizst levesszük a tűzről, hozzákeverjük a keményítős elegyet.
Egy nagy tepsi aljára öntünk 3 pohár vizet, ebbe beleállítunk egy közepes méretű jénai tálat, amibe beleöntjük a rizst. A tetejét megszórjuk a másik vaníliás cukorral vagy házi vaníliás porcukorral.
Előmelegített sütőben 200 fokon 1-1,5 óra alatt készre sütjük (én 1 óráig sütöttem). Közben a tetejét fedjük le sütőpapírral, mert hamar barnul.
Ha picit kihűlt, azonnal fogyasztható, de ha egy éjszakát behűtjük, megkapjuk a török büfékben kapható szilárdabb verziót.

A receptet Főzőmasinánál találtam.

Related Posts with Thumbnails

Banángolyó és promó

Több dologra is szeretném felhívni a figyelmet, elsőként erre a hihetetlenül egyszerű, kisgyerekkel is könnyen elkészíthető banángolyóra, mely fél nap behűtés után igen jól csúszik. 37 fokban ideális desszert, készítése semmi hőt nem termel.

A másik jó hír, hogy a napokban elindult a Gasztrotipp testvéroldala, a Gasztroshop, konyhai kütyüket és szakácskönyveket árusító webshopunk. Nagy titokban dolgoztunk rajta hónapokon át, már nagyon vártuk az indulást, és reméljük, hogy elnyeri sokak tetszését. A szortimentet a jövőben folyamatosan bővítjük, vannak még ötleteink - ha feliratkoztok hírlevelünkre, illetve ha a Facebookon rajongói lesztek, értesülhettek az újdonságokról. És most jöjjön a recept.

banángolyó

Banángolyó

Hozzávalók – kb. 25-30 golyóhoz

3 banán
4 evőkanál házi vaníliás porcukor
20 dkg darált háztartási keksz
15 dkg kókuszreszelék

Hempergetni:
kókuszreszelék
csokidara

A banánt villával szétnyomkodtam, majd összedolgoztam a többi hozzávalóval. Kézzel kis golyókat formáztam belőle és meghempergettem kókuszreszelékben vagy csokidarában (ez a finomabb választás). Egy éjszakára hűtőbe tettem, másnap isteni.

A receptet itt találtam.

Related Posts with Thumbnails

Régebbiek | Végére »

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010