
Még csak most kezdődött a sütőtökszezon, de nálam már eléggé becsípődött a téma. Már kétféle tökös sütit sütöttem és az állandóan a fejemben motoszkáló kacsacomb mellé kigondoltam ezt a jó kis köretet. Kacsacomb híján végül édesen ettem reggelire, úgy is finom volt, de a kacsa sem fogja elkerülni sorsát. Értelemszerűen köretnek sósabbra készítjük, reggelire mehet bele és rá egy kis méz.
1 kisebb sonkatök fele
12 dkg kukoricadara
kb. 7,5 dl alaplé vagy víz
1 löttyintés olívaolaj
só
frissen őrölt bors
kevés méz
1/2 ek hideg vaj
A tetejére:
kevés tökmagolaj
méz
A polentához először megsütöm a sütőtököt, kikaparom a húsát, villával összenyomom. Az alaplét vagy vizet felteszem a kukoricadarával és egy kis olívaolajjal főni (5 deci lével indítok, ha kell, még közben pótolom), mikor felforrt, hozzáadom a tökpürét. Sózom, borsozom, kevés mézzel ízesítem. Kis lángon (ez fontos!), gyakran kevergetve főzöm, míg a kukoricadara teljesen megpuhul (20-30 perc). A végén egy kevés hideg vajat keverek hozzá. Tálaláskor tökmagolajjal és mézzel meglocsolom.
Megosztás
Mikor kipróbáltam a cukormentes kókusztejes csokipudingot, rögtön azon kezdtem agyalni, milyen jó lenne gyümölcsökből hasonlót készíteni. Egyik nap, mikor már csak két alma volt az összes friss alapanyagom, de nagyon vágytam valami finomságra, megalkottam ezt a desszertet. Gabonaszirup helyett datolyával édesítettem, és azzal a jóleső érzéssel pusztítottam el, hogy nem is bűnözöm olyan nagyot. 
Hozzávalók 4 adaghoz:
4 dl szójatej
2 alma meghámozva, lereszelve
4 szem datolya
1/2 tk őrölt fahéj
1/2 tk őrölt gyömbér
pici só
2 ek kukoricaliszt
kókuszchips a tetejére díszítésnek
A szójatejet a reszelt almával, a datolyával és a fűszerekkel egy kis lábasban felforraljuk és kb 5 percig főzzük. Ekkor botmixerrel pürésítjük. A kukoricalisztet kevés hideg vízzel csomómentesen elkeverjük, majd szedünk hozzá egy keveset a meleg szójatejből, elhabarjuk, majd az egészet beleöntjük az almás szójatejbe és folyamatosan kevergetjük. Addig főzzük, míg be nem sűrűsödik. Kis tálkákba töltjük és miután kihűlt, hűtőben megdermesztjük.
Tálaláskor szárazon pirított kókuszforgácsokat szórunk rá.
Megosztás
Álmomban sem gondoltam volna, hogy az egészséges főzeléksűrítés ötletét épp Bíró Lajostól fogom ellesni. A könyvét lapozgatva nem kelti nagy zöldségpusztító ember benyomását, de az alaposabb olvasó felfedezhet néhány újszerű főzelék- és zöldségköretreceptet is a sok extrém húsétel tengerében. Mivel a család épp tavaszi méregtelenítő kúrán van, így kapóra jött az ötlet a fehérliszt kiküszöbölésére: a főzeléket legegyszerűbben úgy sűríthetjük, hogy a párolt zöldség felét pürésítjük és összeforgatjuk az egészben hagyott maradékkal. Intenzív ízű, harsogó színű elegy az eredmény, mely újabb kísérletekre sarkall.
Köretnek medvehagymás paratha készült, azaz egy vajjal kenegetett, hajtogatott indiai lepénykenyér teljes kiőrlésű lisztből sütve. Gyorsan megvan és gyerekeknél is sikert arat. 
Hozzávalók egy kis adaghoz (2-3 személyre):
kb. 45 dkg zöldborsó (mirelit)
kevés olaj
2 tk. nádcukor
só ízlés szerint
1 ek. vaj (vagy helyette olívaolaj)
kb. 1 dl rizstej (vagy tej)
2 tk. tökmagolaj (elhagyható)
Egy kevés olajon kis lángon, fedő alatt puhára pároljuk a zöldborsót, közben cukrozzuk, sózzuk. Mikor kész, a felét kiszedjük, félre tesszük, a másik felét a vajjal és a rizstejjel turmixoljuk, a tökmagolajjal ízesítjük. Tálaláskor beleforgatjuk az egész borsókat is.
A lepénykenyérhez:
50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
2,5 tk. só
kb. 3 dl víz
1 kisebb csokor medvehagyma apróra vágva
néhány ek. vaj megolvasztva
A lisztet a sóval és a vízzel összegyúrjuk, egy rugalmas labdát formázunk belőle. A végén a medvehagymát is beledolgozzuk. Letakarva hagyjuk egy 15 percet pihenni, majd 8 egyenlő részre osztjuk és minden részből egy-egy golyót formálunk, majd vékonyra kinyújtjuk. Megkenjük egy kevés olvasztott vajjal és a tészta felét ráhajtjuk. Megint nyújtjuk, kenjük, felhajtjuk. Az így kapott vékony korongokat sziradék nélkül, forró száraz serpenyőben, közepes lángon megsütjük. Mikor kész, egy tálra szedjük, megkenjük a tetejét olvasztott vajjal és így sorban egymásra halmozzuk a lepénykéket. A végén érdemes egy tányérral lefedni, úgy a gőztől még jobban megpuhul.
Megosztás
Egész pontosan Bíró Lajos egyik ex-anyósának, Dédinek a receptje. „Életem első spenótja, 27 évesen, amit megettem” – mondja róla a séf. Én sem voltam eddig nagy spenótfőzelék-fan, de ez a kicsit darabosra hagyott, friss spenótból készült, tejszínnel selymesített változat engem is levett a lábamról. A Lajta-sajt mellett a spenótot is megvettem Bírótól. 
Hozzávalók 5 főre:
1,5 kg friss spenót
8 dkg vaj
5 dkg liszt
2 gerezd fokhagyma lereszelve
2 dl tej
só ízlés szerint
frissen őrölt bors
80 ml tejszín
25 dkg burgonya
A friss spenótleveleket megtisztítjuk (szárukat, vastag erüket letépkedjük), majd több menetben alaposan megmossuk, lerázogatjuk őket. Forró vízbe dobjuk, egy-két perc múlva elzárjuk a gázt, leszűrjük, hagyjuk kihűlni és jól kinyomkodjuk belőle a maradék vizet. Egy késsel apróra vágjuk (turmixolni is lehet, ízlés kérdése, ki hogy szereti)
A krumplikat meghámozzuk, kis falatnyi kockákra vágjuk és sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük.
A vajon a lisztet és a fokhagymareszeléket zsemleszínűre pirítjuk (közben kevergetjük) és felöntjük a tejjel, majd jól kiforraljuk és rádobjuk a spenótot is. Sózzuk, borsozzuk, összerottyantjuk, a főzés végén tejszínnel gazdagítjuk. Végül belekeverjük a főtt krumplit is.
Megosztás
Ezzel az étellel akár a Gasztrotipp Utazz velünk! receptversenyén is elindulhattam volna, az ötletet hozzá ugyanis a szigligeti várban tett kirándulásunk adta. Kiskőrösön és a Balaton északi partján nyaraltunk az idén, így a magyar vendéglátást térképeztük fel, aholis gasztronómiailag a leginspirálóbbnak a szigligeti vár büféje bizonyult. Ott meglepő módon nem palacsintát és lángost árultak, hanem laskát, görhönyt, prószát és langallót. Ez utóbbi divatos fesztiválétel mostanában, de a görhöny például láthatóan sokaknak okozott fejtörést a sorban. Mint azt az eladótól megtudtam, a laska és a görhöny is élesztő nélkül készült kenyérféle rozs- és búzalisztből, legalábbis a szigligetiek interpretációja szerint. Végül mi a prószát kóstoltuk, ami kicsit túl száraz volt ugyan, de jó ropogósra, barnára pirult a széle és finom szilvalekvár és tejföl pöttyözte a tetejét. Itthon aztán kerestem a neten egy jó receptet, és az eredmény megnyugtatóan hasonlított a szigligetire, csak nem volt olyan száraz. 
Hozzávalók egy kerek tortaformához:
25 dkg kukoricadara
5 dl forró tej
3 tojás
1-1,5 pohár kefír
5 dkg nádcukor (vagy 4-5 ek. méz)
fél csomag sütőpor
A tetejére:
szilvalekvár (esetleg meggylekvár)
tejföl
A darát leforrázzuk a forró tejjel és min. 1 órán át állni hagyjuk. Utána a tojásokat robotgéppel habosra keverjük a cukorral és a sütőporral, majd a kefírt is belekeverjük és beleforgatjuk az egészet a megduzzadt darába.
Kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük a tésztát, a tetejére lekvár- és tejfölpöttyöket teszünk és előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt megsütjük (tűpróba). Akkor jó, mikor a széle már kezd barnulni.
A receptet Mithrile blogján találtam.
Megosztás
Több dologra is szeretném felhívni a figyelmet, elsőként erre a hihetetlenül egyszerű, kisgyerekkel is könnyen elkészíthető banángolyóra, mely fél nap behűtés után igen jól csúszik. 37 fokban ideális desszert, készítése semmi hőt nem termel.
A másik jó hír, hogy a napokban elindult a Gasztrotipp testvéroldala, a Gasztroshop, konyhai kütyüket és szakácskönyveket árusító webshopunk. Nagy titokban dolgoztunk rajta hónapokon át, már nagyon vártuk az indulást, és reméljük, hogy elnyeri sokak tetszését. A szortimentet a jövőben folyamatosan bővítjük, vannak még ötleteink - ha feliratkoztok hírlevelünkre, illetve ha a Facebookon rajongói lesztek, értesülhettek az újdonságokról. És most jöjjön a recept.
Banángolyó
Hozzávalók – kb. 25-30 golyóhoz
3 banán
4 evőkanál házi vaníliás porcukor
20 dkg darált háztartási keksz
15 dkg kókuszreszelék
Hempergetni:
kókuszreszelék
csokidara
A banánt villával szétnyomkodtam, majd összedolgoztam a többi hozzávalóval. Kézzel kis golyókat formáztam belőle és meghempergettem kókuszreszelékben vagy csokidarában (ez a finomabb választás). Egy éjszakára hűtőbe tettem, másnap isteni.
A receptet itt találtam.
Megosztás
Az ánizspálinka mint ízesítő azóta motoszkál a fejemben, mióta egy Pernoddal ízesített tiramisut kóstolhattam a La Rosa megnyitóján. Az ánizsos italokat önmagukban nem szeretem, ezért Pernod híján nem fáj a szívem a bárszekrényben figyelő Ouzót főzéshez elhasználni. Fejben elsőként gyümölcsökkel párosítottam, aztán merészebb ötleteim támadtak. Így született ez a nagyon selymes, elegáns karalábé-krémleves, elsőre csak kísérleti adagban. Ez az a típus egyébként, amiből nem lehet egy nagy tállal becsapni, inkább kis csészében előételként adható. 
Hozzávalók 2 személyre:
2 ek. olívaolaj
3-4 szál újhagyma
2 közepes karalábé
víz
só
kb. 2 dl tej
1,5 tk. Ouzo
Tetejére: aprított snidling (dekoráció, elhagyható)
Az újhagymát megtisztítjuk, a halványzöldjével együtt apróra vágjuk. A felhevített olívaolajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a meghámozott és felkockázott karalábét. Felöntjük annyi vízzel, ami épp ellepi, megsózzuk és kis lángon puhára pároljuk. Utána levesszük a lángról, botmixerrel pürésítjük, majd szitán áttörjük.
Visszatesszük a lángra, felöntjük a tejjel, hozzáöntjük az ouzót és összerottyantjuk.
Tálaláskor a tetejét megszórhatjuk snidlinggel, de inkább a látvány miatt, az íze anélkül is teljes.
Megosztás
Teljesen spontán készült tegnap ez a süti, mikor konstatáltam, hogy a Nagycsarnokban vett apró szemű sárgabarack elég savanykás, míg a clafoutis-nak szánt cseresznye mézédes. Helyet is cseréltek gyorsan, a barack ment a sütibe, egy kis kakaóbabdarabokkal dúsított étcsoki (Boci) ment mellé, a cserkót meg frissen fogyasztottuk. A sütiben szépen karamellizálódott a barack, megédesedett és a ropogós csokidarabokkal kifejezetten jó párost alkotott. A clafoutis (francia tejes pite) tavaly óta nagy nyári kedvencem lett, és úgy látom, mindenféle gyümölccsel érdemes kipróbálni.
Hozzávalók:
3 tojás
10 dkg házi vaníliás porcukor
csipet só
15 dkg liszt átszitálva
3 dl 3,6 %-os tej
2 dl tejszín
2 marék kisebb kockára vágott sárgabarack
néhány kocka étcsoki felaprítva (a kakaóbabdarabokkal dúsított még jobb)
1 marék mandulalapocska
A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
A tojásokat porcukorral egy nagy tálban robotgéppel habosra kevertem, majd felváltva adagoltam hozzá a lisztet és a folyadékokat. Picit megsóztam és egy kivajazott, kilisztezett piteformába öntöttem. (Nagyon híg a tészta, nem kell megijedni, a tejes pite ilyen, kisülve is selymes az állaga). Megszórtam a sárgabarackkockákkal, a csokival és végül a mandulalapocskákkal.
Előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütöttem (tűpróba).
Hidegen, melegen egyaránt finom.
Megosztás
A kánikula beálltával étkezési szokásaim is változnak: a húst még kevésbé kívánom, viszont a főzelékekre vevő vagyok. A tök sajnos tiltólistán van Patriknál a kapor miatt, a zöldborsót meg kicsit már unom, ezért kipróbáltam, milyen lehet brokkoliból (mintha más lehetőség nem is lenne). A kebab ötlete még akkor jött, mikor nem volt ilyen meleg, most nem merném beizzítani a sütőt, de kellő türelemmel serpenyőben is süthető, vagy ami a leggyorsabb – Actifryban (akkor persze nem pálcikán). Ez a pálcás husi egyébként nagyon gyerekbarát, a szemivegetáriánus Panni is vígan falatozott a nyársról, mintha csak nyalókát vagy jégkrémet enne.
Hozzávalók a főzelékhez:
1 szép fej brokkoli
kevés olívaolaj
néhány szál újhagyma
kevés víz
só
1 pohár tejföl
2 tk. liszt
A brokkolit megtisztítottam, leveleit, kemény szárát levágtam, rózsáira szedtem, megmostam. Az újhagymát felaprítottam. Egy kevés olajon megpároltam, rádobtam a brokkolirózsákat. Kevés vizet önöttem rá, megsóztam és fedő alatt kis lángon puhára pároltam. Végül 2 tk. lisztet elhabartam csomómentesen 1 pohár tejföllel és behabartam vele a főzeléket.
Hozzávalók a kebabhoz:
50 dkg darált csirkehús
1 tojás
1 csomó újhagyma fehér és világoszöld része felaprítva
kisebb csokor zellerzöld felaprítva
1 tk. borsikafű (csombor)
só
előzőleg vízbe áztatott hurkapálcák
A hozzávalókat alaposan összekevertem és nedves kézzel hosszú rudakat formázva rátapasztottam a hurkapálcákra a husit. Megkentem olívaolajjal a tetejüket. Grilltálcán max. hőfokon, grill funkcióval mindkét oldalukat kb. 10 percet sütöttem. A második menet már nem pálcás lett, csak kis golyókat formáztam belőle.
Megosztás
Anyukáméktól rendszeresen kapunk friss, vidéki zöldségadagokat, főleg paprikát és paradicsomot meg cukkinit. A cukkinival nincs is gondom, általában főzelékként végzi, esetleg zöld minestrone lesz belőle, de a másik kettő sokszor nem akar elfogyni. Nem eszünk sok szendvicset, a lecsót meg félévente egyszer kívánjuk meg, így valami vérpezsdítőbb recept után kellett néznem. Rátaláltam erre a látványos sült paprikára, ami eredetileg ugyan színes pritaminpaprikára íródott, de a magyar paprika is nagyon meggyőző volt ebben a formában. Olyannyira, hogy ismétlés várható.
Hozzávalók:
2 kisebb vöröshagyma
1 ek. olívaolaj
20 dkg hosszúszemű rizs pl. basmati vagy jázmin
Kb. 4,5 dl víz (amennyit a rizs felvesz)
1/2 tk. fekete kömény (nigella)
1/2 tk. kurkuma
1/2 tk. őrölt bors (elhagyható)
1/4 tk. őrölt kardamom
1/4 tk. őrölt koriander
1/4 tk. őrölt paprika
1/4 tk. őrölt szerecsendió
1/4 tk. só
1 csokor petrezselyem
8 dkg dió felaprítva (eredetileg fenyőmag)
8 dkg mazsola
10 dkg mozarella kockára vágva (eredetileg feta)
4 paprika (sárga vagy színes pritamin)
A diphez:
1 pohár joghurt
1 ek. citromlé
só
frissen őrölt bors
1 csipet barnacukor
A hagymákat meghámoztam, apró kockára vágtam. Egy serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, üvegesre pároltam benne a hagymát. Utána megszórtam a szárított fűszerekkel és kevergetve pirítottam őket egy kicsit, hogy kibontakozzon az aromájuk. Utána hozzákevertem a rizst, üvegesre pirítottam, majd felöntöttem vízzel (először 3,5 dl-rel, később pótolni kellett még). Kis lángon, fedő alatt kb. 20 percig pároltam.
Közben felaprítottam a diót, a sajtot, a petrezselymet. A paprikákat megmostam, hosszában félbevágtam, kimagoztam.
Negyed óra múlva, mikor a rizs már megpuhult, elzártam a gázt és a petrezselymet, a mazsolát, a diót és a sajtot is a hozzákevertem, ha kellett még megsóztam. A félbevágott paprikákat megtöltöttem a fűszeres rizzsel és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam őket.
Előmelegített sütőben 200 fokon 40-45 perc alatt készültek el hagyományos üzemmódban.
Tálalás előtt a diphez valókat kikevertem és azzal kínáltam.
Megjegyzés: én bababarát okokból a fetát mozarellával váltottam ki, ezért a negyed tk. só kevésnek bizonyult. Egyébként a fetát ajánlom karakteresebb íze miatt (akkor viszont valószínűleg elég a kevesebb só is).
Forrás: Die 100 besten Mittelmeer-Rezepte (a Für Sie kiadványa)
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010