Még nem is írtam a Vegetáriánus Fesztiválon szerzett élményeimről, pedig mint minden évben, idén is kimentem a rendezvényre. És mint minden évben, idén is vegyes érzésekkel távoztam. Aki kicsit is érdeklődik az egészséges táplálkozás iránt és van már elképzelése róla, hogy melyik irányzat érdekli, annak szerintem a furcsaságok ellenére is érdemes kimennie a fesztiválra célzottan azokra az előadásokra, főzőbemutatókra, amik az érdeklődési körébe vágnak és nem fog csalódni. Aki viszont csak úgy kilátogat, hogy körülnézzen, az egyrészt könnyen megrettenhet a vega szubkultúrához innen-onnan hozzácsapódó „csodapókoktól” (sámándobosok a bejáratnál, a belépőket kéretlenül megölelő „energiaátadók” a kapuban, hogy csak tavalyi példákat említsek), másrészt elveszhet a különböző irányzatok tengerében és akkor még nem is említettem a csak az ingyen kajára startoló nyugdíjas nénik jelenlétét. Én minden évben előre kiválasztott előadásokra ülök be, például Sebestyén Szilvia makrobiotikus főzőbemutatóira – idén a desszertek és a levesek voltak fókuszban, és mindig inspirálnak a látottak. Ez a napsárga nyári leves is makrobiotikus recept alapján készült, de azt nem tudtam megállni, hogy egy pici nádcukorral ki ne emeljem az ízeket. A teáskanál olajon ne lepődjetek meg, a makrobiotikusok nagyon kevés zsiradékot használnak, inkább sózással kihozzák a zöldség saját levét és azon párolják tovább.

Hozzávalók:

1 nagy vöröshagyma felaprítva
1 közepes sárgarépa felkockázva
1 tk olaj
1 csapott tk nádcukor
1 l víz
10 ek kukoricadara

2 cső kukoricáról levágott szemek

A tetejére: petrezselyemzöld vagy újhagyma

A hagymát az olajon megpároljuk, közben megsózzuk és kis idő múlva a répát és a nádcukrot is hozzáadjuk. Jól átforgatjuk, pár percig pirítjuk, majd felöntjük annyi vízzel, ami ellepi és puhára főzzük. Utána botmixerrel pürésítjük (ez lesz az alaplevünk), majd hozzáadjuk a maradék vizet is, megsózzuk és újra felforraljuk. Mikor forr, beleszórjuk a kukoricadarát (közben végig kevergetjük) és főzzük, míg besűrűsödik és a dara megpuhul. Ekkor beleszórjuk a csövekről levágott kukoricaszemeket és pár percig roppanósra főzzük. Petrezselyemzölddel vagy újhagymakarikákkal megszórva tálaljuk.