Közeledik január 22., a magyar kultúra napja és milyen hízelgő, egyben a blogom születésnapja is. Tavaly valahogy hidegen hagyott a dátum, nem született róla bejegyzés, de most érzelmesebb, nosztalgiázósabb hangulatban vagyok. Így ki is eszeltem magamnak nagy ravaszan egy jó kis ajándékot: felkértem 4 bloggert, hogy írjanak vendégposztot ezalkalomból a Vúra. Hogy izgalmasabb legyen, nem árulom el előre, melyik poszt mögött ki rejtőzik (a tippeket kommentben várom) – mindannyiukban közös, hogy fontos szerepet játszottak vagy játszanak a kis blogos életemben.
Íme az első közülük, akinél szebben és lényegretörőbben nem is összegezhettem volna az elmúlt 4 évet…

Blogszülinapi vendégposzt 1.:

„Huh, vendégposzt? Az meg milyen? Én még soha sehova.. Ráadásul ez most szülinapra. Ha van valami, amiben gyenge vagyok, márpedig akad 1-2 dolog, akkor az egyik az ajándékozás. Pedig lenne mit mondani.. Mondjuk azt, hogy azzal, hogy megismertük egymást, megváltozott az életünk. Nyálas? Nem baj. Igaz. Kezdődhet a sóhajtozós nosztalgia:

2007 tavaszán kezdődött minden. Egy kakaós csigával, ami olyan szép lett, hogy azt menten le is fotóztuk, mit sem sejtve akkor még arról, hogy ez csak egy lesz az azt követő sok száz gasztrofotóm közül. Folytatódott azzal, hogy vadul elkezdtem felkutatni a családi recepteket és azokat gondosan excelbe rendeztem, katalogizáltam, kipróbáltam, különféle címkékkel ellátva, biztos, ami biztos alapon, elvégre feltörekvő konyhatündér voltam, vagy mi. Hogy mi lett volna a kis gyűjteményemmel, vagy rátaláltam volna-e magamtól is előbb-utóbb a gasztroblogokra, az már sosem derül ki,  2007. március 22-én ugyanis úgy jött ki a lépés, hogy én épp akkor néztem a Kultúrház című műsort a TV-ben, amikor KicsiVú a gasztroblogjáról mesélt*. Azt sem tudtam, mi az a gasztroblog, sőt, légy erős, még azt sem tudtam, hogy mi az a blog, pedig már akkor is állandóan a neten lógtam, de ez valahogy kimaradt. Kicsi Vú bezzeg tudta és jól el is mondta, hogy ez miről szól: süt-főz, a férje meg lefotózza a kaját és megy fel a blogra. Az egy dolog, hogy már akkor sem értettem, hogy a Vikiből hogy lesz Vú (a mai napig nem jön a nyelvemre, hogy Vúnak szólítsam, ehhez képest ő és egész családja a mai napig a bloggernevemen szólít:), és a másik dolog, hogy a “férjem fotóz” alapján meg voltam győződve róla, hogy egy Szipál Martin-szerű manusz a férje… de ez mit sem számított, engem kilóra megvett, már rá is pörögtem a témára és napra pontosan rá 1 hónapra elindítottam én is a blogomat.

Kicsi Vú a sztárblogger szárnyalt, én halkan, a magam módján írtam a blogomat, majd 2007 októberében vettem a bátorságot és elmentem az első nagyobb gasztroblogger-találkozóra. Sokan voltunk, már nem tudom felidézni pontosan, hogy kik, de arra emlékszem, hogy mi ketten elég hamar rájöttünk, hogy egyívásúak vagyunk, sok-sok közös témával. Onnantól aztán rengeteget leveleztünk, ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, hogy “ismerkedtünk”:) de komolyan. Filmekről, utazásokról, vallásról, blogos pletykákról és gyakorlatilag mindenről. Akkoriban még – vagy én voltam érdekesebb, vagy Viki volt lelkesebbb, – de klassz, hosszú emaileket tudott írni:) és rém nagyon sok közös pontot találtunk, egyszer még meg is állapította, hogy “ti a mi életünket élitek”:). Persze nem mindenben. Sok dologban eltér a véleményünk, ízlésünk – újabban például nagyvonalúan átengedte nekem Fenyő Ivánt, holott ha valami erősítette a kötődésünket, hát Fenyőfa Iván mindenképpen:):) No de nyilván nem arra épült a barátságunk, hogy mi mindenben különbözünk:)

Aztán találkoztunk is párszor, más bloggerekkel együtt különféle formációkban is többször, míg végül 2008 telén ki nem találtuk, hogy kellene valami vállalkozás. Ő nem nagyon akart már tanítani, én tudtam, hogy el fogunk költözni Budapestről és új munka után kell néznem, így aztán a kis kettősünket megerősítettük a férjekkel és onnantól kezdve nincs megállás. Mi, akik 2007 tavaszán még csak nem is ismertük egymást, 2009-re munkatársak lettünk és közösen nevelgetünk egy, illetve mostanra már két honlapot. Szinte nem telik el nap, hogy ne váltanánk emailt – ma már nem olyan hosszú, ismerkedőseket:), többet beszélek vele telefonon, mint az összes családtagommal együttvéve, és hát nagyon messze vagyunk már attól az élethelyzettől, amiben találkoztunk. Mondtam az elején is: megváltozott az életünk.

Amíg pedig ti  elmorzsoljátok a meghatódottság könnycseppeit, én be is fejezem a monológomat, boldog szülinapot Kicsi Vú:)!!”

*Chili és Fakanál szintén szerepelt a műsorban