A múlt hétvégét húgomékkal Balatonszepezden töltöttük, és jó előre lefektettük, hogy főzéssel nem bíbelődünk, hanem a partmenti büféket rohamozzuk, illetve esténként étterembe megyünk. Én már hetekkel korábban a büfés hamburgerről ábrándoztam és közben elhatároztam, hogy kipróbáljuk a köveskáli Kővirág éttermet is, mert már sok jót olvastam róla.

A fokozatosság elvét bölcsen betartva a büféknél kezdtünk, itt ért az első csalódás: a várva várt hamburgerbe egy árvaszúnyogot is csomagoltak, de ami még rosszabb, a zsemléje kemény volt.:( A nutellás palacsinta hozta a tavalyi formát, így Panni legalább elégedett volt.
Eztán következett egy vacsora a révfülöpi Tóth vendéglőben, egy hagyományos balatoni étteremben fárasztóan hosszú étlappal, rengeteg húsétellel, nem sok izgalommal, de megbízhatóan jó levesekkel. A babgulyás és a tárkonyos húsgombócleves idén is finom volt, viszont főételt alig bírtam választani. Hasonló gondot okozott a desszert kiválasztása: a különböző palacsinták sorát a már a szocializmusban is cikinek számító őszibarackbefőtt zárta. Végül beértem egy jegeskávéval.

Sebaj, biztattam magam, hisz várt ránk még a Kővirág. Biztosra mentünk, foglaltunk asztalt és 12-kor már ott toporogtunk az ajtó előtt. A hely lenyűgöző, nagyon hangulatos vidéki udvarház, buja kerttel, bodzabokorral, kőfallal, cicával a kőrakáson – ahogy kell. Az asztalok mellett elszórva gyerekjátékok hívogatnak, idillikus az egész.

kővirág étterem

Az étlap kellően rövid, kiegészíti a két táblára írt napi ajánlat. Az előételek közül kacsamájpástétomot kóstoltunk lilahagymalekvárral – kicsit sok a vaj mellé és kevés a kenyér, de ezt kérésre pótolják (bár mire megérkezett a plusz kenyér, már a főételnél tartottunk). A pástétom finom, mindannyiunknak ízlett. A kevés leves közül én egy hideg uborkalevest választottam – jó sok kaporral érkezett, ízletes, üdítő leves, egy gondom volt, az elnagyoltan felaprított kapordarabok, melyek ága-bogait néha a tányér szélére kellett tennem.

kővirág étterem

A főételek közül négyet próbáltunk – a cigánypecsenye aratta a legnagyobb sikert, bár a szalonnataréjt jobban is kisüthették volna, a mellé kért paradicsomsaláta pedig paradicsom és lilahagyma keveréke magában – nem értek össze az ízek.
Az általam választott zöldfűszeres borjúragu dödöllével felemás érzéseket keltett: a dödölle kifogástalan, a hús viszont már látványra is taszító: fakó, szürke húsdarabok sok hártyával, oda nem illő résszel, szaft nélkül, viszont sok, nagydarab fűszerrel (egész babérlevél, kakukkfűágacska).
A pirított bélszín pécselyi módra nem volt rossz, a bélszín lecsós raguval érkezett, de aki kóstolta, egyetértett abban, hogy a ragu lehetne ízesebb, a hússzelet pedig vastagabb.
A mélypontot a sertés szűzérme jelentette petrezselymes burgonyával – a hús kifejezetten ízetlen volt, a sült paprikaágy, amin nyugodott, 2-3 kis paprikadarabkát jelentett. A köret (ez külön kérésünkre tért el az étlapon található cukkinilepénytől) pedig diétás kosztra emlékeztetett, natúr sóba-vízbe krumpli aprított petrezselyemmel megszórva (a vajba forgatást kispórolták).

kővirág étterem

Desszertre már nem maradt kapacitásunk, így csak a Panninak főételnek kért bundás almából ettem pár falatot. Noha a pincér azt mondta, csak bundás barackjuk van, végül mégis a kommerszebb alma érkezett rengeteg mézzel meglocsolva, amitől túl édes-szirupos lett.
Számomra a legnagyobb csalódást maga a desszertlap okozta: a bundás almán kívül szinte csak palacsintákat tartalmazott, azokat ugyan az átlagosnál izgalmasabban elkészítve. Hiányoltam a szezonális alapanyagokból készített nyárias desszerteket, mondjuk egy gyümölcsös pitét vaníliafagyival, egy könnyű pohárkrémet gyümölcsökkel vagy egy frissítő szorbét/ házi fagyit.

A felszolgálás sem volt teljesen a kedvünkre való: félszeg, kicsit zavart pincérünk minket is zavarba ejtett. Az ilyen családias helyeken tapasztalható esetleges amatőrizmust nem ellensúlyozta jókedély és lelkesedés, így maradt bennünk hiányérzet.

A hely tagadhatatlanul paradicsomi, de ez a varázs nem feledtette a konyha hiányosságait. A felszolgálóktól kicsit több kedélyességet, a szakácsoktól pedig nagyobb precizitást és több ötletet várnék.