Sárgabarackos-csokis clafoutis

Teljesen spontán készült tegnap ez a süti, mikor konstatáltam, hogy a Nagycsarnokban vett apró szemű sárgabarack elég savanykás, míg a clafoutis-nak szánt cseresznye mézédes. Helyet is cseréltek gyorsan, a barack ment a sütibe, egy kis kakaóbabdarabokkal dúsított étcsoki (Boci) ment mellé, a cserkót meg frissen fogyasztottuk. A sütiben szépen karamellizálódott a barack, megédesedett és a ropogós csokidarabokkal kifejezetten jó párost alkotott. A clafoutis (francia tejes pite) tavaly óta nagy nyári kedvencem lett, és úgy látom, mindenféle gyümölccsel érdemes kipróbálni.

sárgabarackos clafoutis

Hozzávalók:

3 tojás
10 dkg házi vaníliás porcukor
csipet só
15 dkg liszt átszitálva
3 dl 3,6 %-os tej
2 dl tejszín
2 marék kisebb kockára vágott sárgabarack
néhány kocka étcsoki felaprítva (a kakaóbabdarabokkal dúsított még jobb)
1 marék mandulalapocska

A sütőt 180 fokra előmelegítettem.
A tojásokat  porcukorral egy nagy tálban robotgéppel habosra kevertem, majd felváltva adagoltam hozzá a lisztet és a folyadékokat. Picit megsóztam és egy kivajazott, kilisztezett piteformába öntöttem. (Nagyon híg a tészta, nem kell megijedni, a tejes pite ilyen, kisülve is selymes az állaga). Megszórtam a sárgabarackkockákkal, a csokival és végül a mandulalapocskákkal.
Előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütöttem (tűpróba).
Hidegen, melegen egyaránt finom.

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Desszert , Süti , Édes kis semmiség , Babagasztro

Címkék

étcsoki , mandulalapocska , sárgabarack

Komment

Eddig 7 komment érkezett

  1. Fanni:
    2010. 06. 18. 22:26

    micsoda veletlen :) tegnap este en is epp (cseresznyes) clafoutis-t sutottem!:D pedig nyilvan nem tudtam, hogy ma errol fogsz irni :) meg gyakorolnom kell,mert valami nem stimmel benne, de azert jol megettuk:)

  2. Fanni:
    2010. 06. 18. 22:28

    azt hiszem legkozelebb ezt a verziot is kiprobalom. en 6tojasos recepttel ismertem, es hat valszeg az a baj, mert "kicsit" tojasizu, de megis csak egy (masik) profi receptje volt eredetileg, nem akartam modositani- kezdo leven...

  3. cukorka1:
    2010. 07. 06. 12:10

    Istenien néz ki :)

  4. kicsivu:
    2010. 07. 06. 12:55

    Köszi!:) Finom nagyon, próbáld ki!

  5. Évi:
    2010. 08. 27. 20:02

    Köszi! Isteni volt. :))
    href.hu/x/d2wr

  6. Vic:
    2011. 07. 04. 20:44

    Hihetetlen finom lett, köszönöm a receptet!!! :)

  7. kicsivu:
    2011. 07. 06. 9:04

    Vic, szívesen!:) Örülök, hogy sikere volt!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010