Noha a banánkenyér inkább télies hangulatú süti, de nyáron is előfordulhat, hogy megbarnul a pulton néhány banán. Ilyenkor tehet jó szolgálatot ez a recept: a banánt eperrel (vagy más gyümölccsel) és kókusszal kombinálva könnyű kis sütit kapunk. Ebben az időben comfort foodnak sem utolsó.
Hozzávalók egy szögletes sütiformához:
15 dkg liszt
5 dkg kókuszreszelék
1 tk. sütőpor
1/2 tk. őrölt fahéj
1/2 tk. őrölt szerecsendió
csipet só
1 tojás
10 dkg barna cukor
2 érett banán
125 ml semleges ízű olaj (pl. napraforgó)
15 dkg eper
A tetejére: 1-2 marék mandulalapocska és barna cukor
A sütőt előmelegítjük 170 fokra. Kivajazunk, kilisztezünk egy szögletes sütőformát (kalácsforma)
A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzákeverjük a fahéjat, a szerecsendiót, a sót és a sütőport.
A banánokat egy villával szétnyomkodjuk, az epret alaposan megmossuk, négybe vágjuk, kevés liszttel összeforgatjuk.
Egy másik tálban robotgéppel habosra keverjük a tojást a cukorral, hozzáadjuk az olajat, majd a banánpépet, és kis fokozaton belekeverjük a fűszeres lisztet, végül beleforgatjuk a kókuszreszeléket és az epret. A tetejét megszórjuk mandulalapocskákkal és egy-két evőkanál barna cukorral.
170 fokon légkeveréssel kb. 40 perc alatt megsütjük (tűpróba). Ha nagyon barnulna a teteje, a vége felé 160 fokra mérsékeljük a sütőt és sütőpapírt terítünk a tetejére.
Megosztás

Hu de jól néz ki:) Anyum karácsnykor szokott ilyen sütiket csinálni, de majd mondom neki hogy csináljon mer télen nem nagyon van eper:D
Istenien néz ki!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Még több hasznos tudnivaló, receptek és nyereményjátékok a gasztronómia világából a TV Paprika Facebook oldalán.