Spárgás frittata

Az élet azt igazolja, hogy az egyszerű, ám ismétlésre érdemes recepteket is rögzítenem kell a blogon, mert ellenkező esetben hajlamos vagyok megfeledkezni róluk és soha többé nem főzöm őket. Majdnem erre a sorsra jutott az apósom érkezésekor vacsorára készített cukkinis frittata is, de Patrik résen volt és hétvégén felemlegette. Kapóra jött az ötlet, mert épp volt egy adag spárgám vidékről, így fenséges vasárnapi reggelit kerekítettem cirka 15 perc leforgása alatt. Alkalomadtán cukkinivel, zsenge zöldborsóval is érdemes kipróbálni, jófajta barna kenyérrel tökéletes reggeli.

spárgás frittata

Hozzávalók:

egy marék zöld spárga
néhány ek. olívaolaj
5 tojás
5 ek. tej

frissen őrölt bors
reszelt parmezán a tetejére

A spárgákat meghajlítottam, ahol maguktól eltörtek, eltörtem, a száruk leeső alsó részét eldobtam, a maradék hosszabb részt 3 cm-es darabokra vágtam. Megmostam, papírtörlővel szárazra törölgettem.
Egy nagy teflon serpenyőben néhány evőkanál olívaolajat felhevítettem, rádobtam a spárgát és közepes lángon kb. 5 perc alatt megsütöttem, közben kicsit megsóztam (kóstolni kell, ha al dente, jó).

Közben az 5 tojást 5 ek. tejjel egy villával jól elhabartam (felverhetjük robotgéppel is), sóztam, borsoztam. Mikor a spárga elkészült, rázuttyintottam, és fedő alatt kis lángon addig sütöttem, míg a teteje is csaknem megszilárdult (közben nem kevergettem). A vége felé megszórtam reszelt parmezánnal. Barna kenyérrel kínáltam.

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Olasz , Gyors vacsora , Zöldségétel , Sós falat , Reggeli , Férjem kedvére

Címkék

parmezán , spárga , tojás

Komment

Eddig 2 komment érkezett

  1. Mackómama:
    2010. 05. 18. 9:44

    Amilyen egyszerű, olyan nagyszerű! Imádom az ilyen recepteket. Köszönöm! :-)

  2. kicsivu:
    2010. 05. 18. 10:25

    Szívesen!:) Én is imádom!:)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010