Banánchutney

Ez a chutney annak is garantáltan ízleni fog, aki nem rajong az indiai konyháért. Nem csak indiai fogások kísérője lehet, például rántott sajt mellett is jó szolgálatot tesz. Aki ismeri kicsit a krisnás konyhaművészetet (azaz a vaisnava konyhát), az nem lepődik meg rajta, hogy az angol receptmagazinokból ismert chutney-k állandó hozzávalói, úgymint vöröshagyma, fokhagyma és ecet hiányoznak a listáról, ezeket ugyanis a Krisna-tudatúak tisztátalannak, a szervezetre károsnak tartják és ezért nem használják. Az ő chutney-aik édesek és bikaerősek egyszerre, emiatt szerethetők annyira.
A chutney-kérdés egyébként neuralgikus pontja a budapesti indiai éttermeknek: a Govinda éttermen kívül nem voltam még olyan helyen, ahol friss, házi készítésű mártást szolgáltak volna fel az egyenízű bolti mangóchutney helyett. Ezen a téren tehát van még hova fejlődni, pedig mint látjuk, egy chutney-t összedobni nem ördöngösség.

banánchutney

Hozzávalók:

2 banán
1 édesköménygumó
1 dl almalé
kevés mustárolaj (hiányában napraforgóolaj)
1 rúd fahéj
1 zöld chili vékonyan felkarikázva
6 dkg nádcukor
pici só


A banánokat meghámozzuk, hosszában félbevágjuk, felkarikázzuk. Az édesköményt megmossuk, félbevágjuk, apró lyukú reszelőn lereszeljük Ha van pici zöldje, azt is felaprítjuk.

Egy kisebb edényben felhevítjük a mustárolajat, megpirítjuk benne a fahéjat, a chilit és az édesköményt (közben kevergetjük). Hozzáadjuk a banánt, az almalevet meg a cukrot (ha van, az édeskömény zöldjét), picit megsózzuk és néha megkeverve addig főzzük, míg sűrű, pépes állagú nem lesz.

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Keleti , Csípős , Szósz , Indiai

Címkék

almalé , banán , chili , chutney , édeskömény , fahéj , mustárolaj

Komment

Eddig 5 komment érkezett

  1. Károly:
    2010. 05. 05. 18:24

    Egy kérdésem lenne: Honnan lehet tudni, mikor jó pirított füszer? Meddig kell pirítani?

  2. kicsivu:
    2010. 05. 06. 5:57

    Kedves Károly! A pirítás azt a célt szolgálja, hogy a hő és az olaj hatására még jobban kibontakozzanak az aromaanyagok. Ezért csak addig kell pirítani a száraz fűszereket, míg illatozni nem kezdenek- ez nem több fél percnél (és közben célszerű őket kevergetni).
    A római köménnyel kell a legjobban vigyázni, mert az hamar megkeseredik.
    Sok sikert!:)

  3. Károly:
    2010. 05. 06. 9:56

    Kedves Kicsivu, nagyon szépen köszönöm.

  4. alguien:
    2011. 05. 11. 12:27

    Kedves kicsivu!

    Azt elárulod, hogy ez a szép tálka honnan van? :)

  5. kicsivu:
    2011. 05. 11. 15:37

    Szia Alguien! Ha jól emlékszem, a Butlers-ben vettem (ott egyébként sok szép hasonló stílusú dekorcucc van).

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010