Tagliatelle tejszínes csirkemájjal

A hétvégén lekaptam a polcról a családi ereklyeként őrzött Nélkülözhetetlen Tésztakönyvet, melyet első szülinapi ajándékként kaptam Patriktól és megállapítottam, hogy gyakrabban kellene forgatnom, mert tele van egyszerű és könnyű receptekkel. Én pedig most nagyon rá vagyok kattanva a salátákra és a tésztákra, húsból csak keveset szeretnék a tányéromon látni. Ez a májas széles metélt éppen bevált könnyű vacsorának, egy palack fehérbort is muszáj volt kinyitni mellé.

csirkemájas metélt

Hozzávalók:

25 dkg tagliatelle
30 dkg csirkemáj
1 közepes fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
2-2,5 dl tejszín
kevés olívaolaj
1 tk. sárga mustármag mozsárban összetörve
só, frissen őrölt bors
1 ek. felaprított metélőhagyma
reszelt parmezán a tetejére

A tésztát sós vízben al dentére (fogkeményre) főzzük. Közben elkészítjük egy serpenyőben a szószt.
A csirkemájat megmossuk, megtörölgetjük, a hártyáit kivágjuk és csíkokra vágjuk. A hagymákat apróra vágjuk.
Egy nagy serpenyőben felforrósítunk egy kevés olívaolajat, üvegesre pároljuk benne a hagymákat. Utána a májat is hozzáadjuk, kevergetve átsütjük.
Végül felöntjük a tejszínnel, hozzáadjuk a mozsárban megtört mustárt és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Hagyjuk felforrni, megszórjuk metélőhagymával és elzárjuk a gázt.

A forró mártást összeforgatjuk a tésztával és parmezánnal megszórva tálaljuk.

Kisebb módosítással a Nélkülözhetetlen Tésztakönyvből.
 

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Tészta , Gyors vacsora , Férjem kedvére

Címkék

csirkemáj , mustármag , parmezán , snidling , tagliatelle , tejszín

Komment

Eddig 8 komment érkezett

  1. Mamma:
    2010. 03. 17. 19:25

    Kénytelen leszek vinni Neked egy pastás könyvet. Soha nagyobb gondom ne legyen:)))
    Mielőtt félreérthető lennék: csupán a lelkesedés beszél belőlem.

  2. kicsivu:
    2010. 03. 17. 20:48

    Hát nem fogok ellenkezni.:) De most ez egyben kritika? Amiért ebben is tejszín van vagy mi a baj?

  3. "saját levében":
    2010. 03. 17. 22:11

    Jujj, ilyet ettem a Pastramiban, de zsályával volt megbolondítva!

  4. Zsuzsa:
    2010. 03. 17. 22:14

    Ó, ez nagyon guszta, lehet, hogy ilyen formában meg tudnám etetni a májat a gyerekekkel (sajnos csak az egyik szereti, és csak a csirkemájpástétomot).
    És igaz, már így ránézésre is kívánja a bort! :)

  5. Mamma:
    2010. 03. 17. 23:22

    Ó, dehogy kritika! Semmi baj vele, nehogy félreértsd!
    A végén vettem észre, azért is írtam, hogy örülök a tésztás lelkesedésnek, mert ez nekem amúgy is szívügyem:))))

  6. kicsivu:
    2010. 03. 18. 11:49

    SL, gondolom úgy is finom volt.
    Zsuzsa, egy próbát megér. Panni nem ugrott érte, de nem belőle kell kiindulni.:) A bor tényleg kötelező hozzá.:)
    Mamma, akkor megnyugodtam. Állok elébe a további szakirodalmi forrásoknak.:)

  7. edina:
    2010. 10. 23. 21:11

    21eves vagyok most mentem ferhez de fozni nem tudok.az it talalhato receptek nagyon jok es sokat segitenek.a ferjem nem akarja elhini h meg kezdo vagyok!!!!!

  8. kicsivu:
    2010. 10. 24. 20:18

    Szia Edina! Nagyon örülök a sikerednek! Egy elismerő férj a legjobb inspiráció a konyhában!:) Csak így tovább!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010