Ha rövidebb főzésmentes időszak után térek vissza a konyhába, biztos, hogy először kekszekkel, majd krémlevesekkel jelentkezem. Ezek aztán helyre tesznek lelkileg és újra felbuzog bennem a kreativitás. A múlt héten épp ilyen okból keresgéltem egy fej karfiolhoz valami jó receptet és rá is bukkantam a Bűvös szakácson erre a fantasztikusan selymes, kókuszos krémlevesre a Casa Moro-tól. Némileg egyszerűsítettem a receptet, nem szüttyögtem például barnított vajjal meg pirított fenyőmaggal, de így is nagyon finom lett.
Ennél a levesnél már csak az inspirál jobban, hogy süt a nap, az oviban minden reggel harkály kopácsol a fán és lehet terveket szőni a húsvéti menüről.
Hozzávalók:
1 kisebb karfiol
2 ek. vaj
1 szál póréhagyma
3 gerezd fokhagyma
2,5 kk. római kömény
1/2 kk. őrölt fahéj
só
frissen őrölt bors
1 doboz kókusztej
2 dl víz vagy alaplé
A karfiolt megtisztítottam, megmostam, kisebb darabokra vágtam. A hagymákat is megpucoltam, felaprítottam.
Egy vastag aljú nagyobb fazékban megolvasztottam a vajat és amikor habosodni kezdett, hozzáadtam a póréhagymát egy csipet sóval. Kis lángon kevergetve jól megpirítottam.
Közben egy kis serpenyőben szárazon megpirítottam a római köményt (kis lángon, nehogy odaégjen és megkeseredjen), mikor már illatozik, jó. Utána mozsárban megtörtem.
A póréhoz hozzáadtam a felaprított fokhagymát, a római köményt, az őrölt fahéjat és további 5 percig pirítottam.
Ekkor belekevertem a karfioldarabokat, sóztam, borsoztam. Lefedtem és kb. 20 percig hagytam kis lángon párolódni. Közben néha megkevertem (és nagyon féltem, hogy lefog égni).
Levettem a fedőt, egy krumplinyomóval durvára törtem a karfiolt. További 20 percig főztem fedő nélkül és időről időre áttörtem és megkevergettem (figyelni kell, mert odakaphat).
Végül felöntöttem a kókusztejjel és a vízzel, és még főztem kb. 10 percig.
Botmixerrel pürésítettem és igazítottam a fűszerezésen.

Szia! Lehet, hogy már későn mondom, de igen, a normál méretű konzervre gondoltam (40 dkg).
Köszönöm, túl vagyunk rajta, finom volt! A kókusztej és a fahéj édes aromáját kiegyensúlyozni nekem kellett pár csepp citromlé, és friss, hegyes erős zöldpaprikát is vagdostam a bele tálaláskor.
Húha, az erős paprika érdekes ötlet, de a lényeg, hogy nektek ízlett!:)
Szia,
Kicsit módosítva dobtam be a levesed egy nagyobb vacsorára, és frenetikus sikert aratott:)
köszi szépen az ötletet:)
Szia Horasz! Örülök, hogy sikere volt! Mit változtattál rajta? És mi volt utána a többi fogás?
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Pont jókor találtam erre a levesre, egy kis fej karfiolra keresek megoldást.
És mivel az én drágám fogja megfőzni, az ő fejével gondolkodva meg is kell kérdeznem: mekkora doboz az a kókusztej? (Én 400 g-s, paradicsomkonzervvel azonos méretű konzervre gondolok.)