Kicsit rákattantam az étcsokira, ami egyrészt annak köszönhető, hogy Beatbulltól kaptam nemrég egy jó adag Valrhona csokoládét, másrészt mert nem bírok ellenállni az ilyen kísértéseknek. A receptben nincs semmi különleges, és tudom, hogy a brownie-t mindenki ismeri, de nekem ez most annyira ízlett, hogy itt a helye a blogon.

brownie

Hozzávalók:

12 dkg étcsoki
11 dkg vaj
12 dkg nádcukor
2 tojás
9,5 dkg liszt
1/4 tk. só

A lisztet átszitáltam és elkevertem a sóval.
Egy kisebb tepsit kibéleltem sütőpapírral, a sütőt előmelegítettem 165 fokra.
Az étcsokit kisebb darabokra törtem és vízgőz fölött a vajjal együtt megolvasztottam, majd levettem a tűzről.
A tojásokat kézzel jól kikevertem a cukorral, belekevertem az olvasztott csokit, majd beleforgattam a lisztet. A tésztát belesimítottam a tepsibe és kb. 35 perc alatt megsütöttem. Tűpróbával kell ellenőrizni, de vigyázzunk, hogy ne süssük túl, a közepe még olvadós legyen.

Nekem már így is elég csokoládés volt, de lehet még fokozni csokibevonattal a hatást.