2009. december

Kakaós karika

Az angyalkás gbt óta őrizgetek két kekszet, hogy megörökíthessem a blogon, mit vittem én a közös asztalra. Most Lekvároskukta kommentje adott még egy lökést, hogy végre posztoljam a sütit, ami fél óra alatt készült el a nagy nap reggelén. Volt aki véres hurkának nézte, ezt fogjuk a félhomályra (de bóknak veszem).

kakaós korong

Hozzávalók:

20 dkg liszt
7,5 dkg cukor
1/4 tk. só
1 tojás
10 dkg hideg vaj
4 ek. kakaópor
10 dkg narancslekvár (vagy más sűrű dzsem ízlés szerint) 

A lisztet, a cukrot, a sót, a tojást és a vajat gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. A tésztát elfelezzük, az egyik feléhez hozzágyúrjuk a kakaóport (ha nem akarja felvenni, kevés hideg vizet adunk hozzá). A két tésztából két egyforma hosszú rudat formálunk. A fehéret kinyújtjuk téglalappá, megkenjük narancslekvárral és beletekerjük a kakaós rudat.

Fóliába csomagolva fél órára hűtőbe tesszük, majd éles késsel vékony korongokat vágunk belőle.

Sütőpapírral bélelt tepsin180 fokon hagyományos módon sütjük kb. 8 percig.

 Az 1 tészta – 50 keksz receptje alapján.

Related Posts with Thumbnails

Az én angyalkám

Én is részt vettem hősiesen az angyalkás GBT-n, bár a hazajutásom kétséges volt a nagy havazásban a sok ajándékkal és egy kölcsönbe kapott Larousse Gastronomique-kal felszerelkezve. A találkozón egyébként nemcsak szuper ajándékokat kaptam angyalkámtól, Saját levében-től, hanem tanítást is - türelemből.:) Képes volt órák hosszat némán és részvétlenül nézni a fancsali fejemet, hogy nekem nincs is itt az angyalkám, majd hirtelen elém lépett egy nagy csomaggal és sunyi mosollyal boldog karácsonyt kívánt. A hatás nem maradt el, főleg, mikor kibontottam a csomagot és megláttam a képen látható könyvet.:) Köszi S.L.!:)

karácsonyi ajándékok 2009

Minden kedves olvasómnak békés ünnepeket és boldog új esztendőt kívánok!

 

Related Posts with Thumbnails

Figyelem, figyelem!

A karácsonyi receptverseny határideje közeleg! Ne feledjétek, december 20-ig (éjfélig) várjuk a pályaműveket!

Részletek itt olvashatók!

A beküldött pályaműveket itt találjátok.

karácsonyi receptverseny

Related Posts with Thumbnails

Wang mester új konyhája

A Telepy utcai szecsuáni étterme mellé új éttermet nyitott a Paprika tévéből is ismert kínai szakács, Wang Qiang. A Gizella úton található étteremnek csütörtöki megnyitóján nekem is volt szerencsém részt venni, így megkóstolhattam a 24 fogásból álló impozáns menüsort. Az ételek négy kínai tartomány gasztronómiáját képviselték, a Telepy utcai menüsorból nekem egyedül az „Ég és Föld” oldalas volt ismerős. A náthám utáni lábadozásból kifolyólag a csípős ízt most nem bírtam olyan jól, mint egyébként, de ezt leszámítva elégedett voltam a választékkal (egyedül az ötelemű rizs volt gyenge). Nagy élmény volt viszont a pekingi kacsa mandarinpalacsintával, vékony uborka- és újhagymacsíkokkal, a pirított kínai laskatészta és a Bei Jing-i pizza, ami egy fűszeres darált hússal töltött lepénykenyér. Az előételek zöldséges ételei is kedvemre valók voltak, különösen a rózsaszín ginseng.

wang étteremmegnyitója

Menüsor:
Leves
Kacsaleves ecetes retekkel           

Előételek
Narancsos csirke
Koktélrák saláta
Lu shui belsőségek
Ízletes fafülegomba
Tofu metélt fűszeres szószban
Pink ginseng
Gyümölcsízű marhahús
Sült apróhal                        

Főételek
Pekingi kacsa (Beijing Duck)
Osztrigaszószos marha
Zöldhagymás kacsa
"Ég és Föld” oldalas
Birka ’Gan Guo’ módra
Pikáns csirke Wu Dong tésztával
Szezonális zöldségek halízben

Grillezettek
Kinai kenyér(saslik)
Bárány(saslik) 

Köretek
Bei Jing-i pizza
Öt elemű rizs
Kézzel tépett pirított tészta

Édességek
Szezámgolyó
Kókuszgolyó
Sütőtökös golyó

Az étterem belvilága egyébként kellemesen visszafogott, a krémszínű falakat kevés és ízlésesen elrendezett díszítőelem tagolja. Meg kell említenem a dizájnos kézmosót is, amit legszívesebben hazavittem volna.

Kellemes este volt, jót beszélgettem Mirelle-lel, Millie-vel és Gabojszával.

wang étteremmegnyitója 

Related Posts with Thumbnails

Gyümölcsös-mozarellás rukolasaláta

Mamma színes salátája annyira megragadta a képzeletemet, hogy amikor tegnap apósom fogadására terveztem a vacsorát, az utolsó pillanatban elvetettem a laktató krumpliköret bűnös gondolatát és egy könnyű saláta mellett döntöttem. A saláta összetétele a sarki Spar adta lehetőségek mentén formálódott: így a kivit kénytelen voltam száműzni, kaptam viszont rukolát meg körtét és volt még itthon kiskőrösi szőlő is. Az öntethez pedig végre felhasználhattam a Mammától kapott különlegességeket is.

körtés rukolasaláta

Hozzávalók:

1 doboz rukola (kb. 25 dkg)
2 körte
kevés citromlé
2 marék szőlő félbevágva, kimagozva
1 csomag mozarellagolyó

Az öntethez:

1 ek. extraszűz olívaolaj
3-4 ek. narancsos olívaolaj
2 ek. birsbalzsam

frissen őrölt bors

 A körtét megmossuk,félbevágjuk, magházát kivágjuk és kis kockákra vágjuk, majd 1-2 ek. citromlével összeforgatjuk, hogy ne barnuljon meg. A mozarellagolyókat harmadoljuk. A rukolát elrendezzük egy nagy tálban, rászórjuk a sajtot és a gyümölcsöt, összeforgatjuk. Az öntethez valókat elkeverjük és meglocsoljuk vele a salátát.

Related Posts with Thumbnails

Karácsonyi vajas keksz

Eddig nem egészen úgy alakul az advent, ahogy elterveztük. A héten Pannival mindketten kidőltünk a sorból, nekem olyan a hangom, mint egy barnamedvéé, ő meg szimplán náthás és köhög. Így, hogy mesélni sem tudok, elég lassan telnek a napok. De a főzés mostanában nagyon érdekli Pankát, állítólag az oviban is egész nap főz, (az evés még mindig másodlagos:)), így a hétvégén összcsaládi kekszsütésbe kezdtünk, ami családterápiás szempontból sem utolsó vállalkozás. Nagy elégedetten díszítettünk ki két tepsi kekszet és megfogadtuk, hogy ez lesz a hétvégi program karácsonyig. A recept egyébként férjem német kolléganőjétől van, aki elsőként kezdte meg a sütiőrületet a munkahelyen (Adventzeit – Plätzchenzeit) és azóta minden nap visz be valaki házi sütit a kollégáknak.

karácsonyi készülődés

Karácsonyi vajas keksz

Hozzávalók egy nagy adaghoz:

25 dkg puha vaj
25 dkg cukor
2 tojás
50 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
csipet só

Tetejére:

porcukor
citromlé
díszítőcukrok

A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrtam, majd folpackba csomagolva a hűtőbe raktam néhány órára. Utána kinyújtottam, kiszaggattam, sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam. A kekszeket megkentem citromlével elkevert porcukorral és megszórtam díszítőcukrokkal.
Előmelegített sütőben 160 fokon sültek kb. 14 percet hagyományos módon.


A Gasztrotippen is készülünk már az ünnepekre. Írtunk egy nagy karácsonyi tervezőt a tudatos készüléshez, több könyvajánlót az ajándékválasztás megkönnyítésére, például az új Jamie-könyvről és Bereznay Tamás szakácskönyvéről is.
Jó böngészést, készülődést!

Related Posts with Thumbnails

Fonott kalács, a büszkeségem

Ekkora sikerre nem számítottam. Az oldalon, ahol kiszúrtam a receptet, ott is guszta volt a kép, mégis meglepődtem, mikor kivettem a sütőből az én szép fényes, monstre kalácsomat. Ezekért a pillanatokért érdemes sütni-főzni – ilyenkor egy napig euforikus állapotban vagyok.:) Ha nem etetné magát ennyire és nem hízlalna olyan nagyon, legszívesebben hetente kétszer megsütném, de szerencsére van önfegyelmem (vagy inkább lusta vagyok?). 

fonott kalács

Hozzávalók:

55 dkg liszt
2,5 dl tej
8 dkg cukor
2 tk. vaníliás cukor
4,5 dkg vaj
1 tk. só
2 tojás
2 dkg friss élesztő
1 marék mazsola (opcionális)

A tetejére szórócukor

A tejet mikróban langyosra melegítjük. Az 1/3 részébe belekeverjük a vaníliás cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt és hagyjuk felhabosodni.
A lisztet átszitáljuk. A vajat megolvasztjuk és a maradék tejjel, a cukorral és 1 tojással együtt a liszthez adjuk. Hozzáadjuk a felhabosodott élesztőt is és az egészet jól összegyúrjuk. A végén a forró vízbe áztatott és leszűrt mazsolákat is beledolgozzuk.
Meleg helyen letakarva 2 órát kelesztjük. Újra átgyúrjuk, majd ismét 1 órát kelesztjük.
Utána a tésztát 3 egyenlő részre osztjuk, három hosszúkás rudat formázunk belőle és összefonjuk őket.
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, megkenjük egy elhabart tojással, negyed órát pihenni hagyjuk, majd megszórjuk szórócukorral. Előmelegített sütőben 180 fokon 20-30 percet sütjük.

Related Posts with Thumbnails

« 2009. november 2010. január »

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010