Bár még nem szóltam róla, én is részt veszek az Actifry-projektben. Az Essencia főzőiskola és a Tefal közös akciójának keretében én a pároló edény és az Actifry közül az utóbbit választottam. Ezzel elvállaltam, hogy egy hónapig birtokolom a gépet és kísérletezek vele rendületlenül. November végén pedig összegyűlűnk majd a résztvevő bloggerekkel és mindenki főz valami finomat a gépén.
Azt már többször hangoztattam, hogy olajparám van, azaz ódzkodom a bő olajban sütéstől, nem is az egészségvédelmi szempontok, inkább a macera miatt. Megörültem hát az Actifrynak, ez majd megoldja a fáradt olaj-problémámat és talán indiai snackeket is süthetek végre.
Az ismerkedést apró lépésekben hajtottam végre:
1. próba: a sült krumpli teszt – csatlakozom a többi gasztroblogger véleményéhez, valóban kiváló sült krumpli süthető benne mindössze 1-2 evőkanál olaj felhasználásával. Panni is nagy fogyasztó, így örültünk az eredménynek.
A második próba előtt vendégségben voltunk egy kedves ismerős házaspárnál, akik isteni tintahallal és fokhagymás-tejfölös busával vártak. A tintahalra annyira rákattantunk, hogy ez irányt szabott a következő kísérletnek.
2. próba: fagyasztott panírozott tintahalkarikák – szupergyors és finom ebéd lett egy rohanós hétvégi napon.
Ekkor már kezdett bűntudatom lenni, hogy még sehol egy egyedi fejlesztésű recept, viszont határozottan élveztük az Actifry nyújtotta előnyöket: gyors, tiszta munka, kevés előkészület, semmi olajszag – időhiány esetén életet ment.
Nagyon szeretem a rántott gombát, de talán ha egyszer sütöttem otthon, mióta önálló háztartást vezetek. Így adta magát, hogy végre kipróbáljam- szintén egy rohanós nap gyors vacsorájaként.
3. próba: kakukkfüves rántott gombafejek – Pannival gyorsan bepaníroztuk a gombákat (a kisebb fejek alkalmasabbak a gépi sütéshez), friss kakukkfüvet is morzsoltunk a zsemlemorzsához. A többi már a gép dolga volt: kb. 12 perc alatt elkészültek az illatos – ropogós gombafejek.
Ezen a ponton úgy éreztem, eljött az indiai snackek ideje: választásom a szamószára esett. Bár féltem tőle, hogy a kis háromszög alakú töltött tésztabatyuk esetleg összetörnek a gép amúgy lassú keverőkarja alatt, de reménykedtem.
4. próba: szamósza (fűszeres krumplival és zöldborsóval töltött tésztabatyu) – a batyuk kicsit eldeformálódtak a keverés alatt, de ami nagyobb baj, hogy a tészta nem lett ropogós. Nem lett rossz, de nem voltam teljesen elégedett vele.
5. próba: sült alma és szőlő mozarellával – megint vacsoraidőben kaptam elő a gépet, és a hűtőben lapuló mozarella mellé készítettem vele gyors köretet. Az eredmény nagyon finom lett.
Sült gyümölcsök mozarellával
Hozzávalók:
4 alma
2 marék szőlőszem
kakukkfűlevelek (opcionális)
1 ek. olívaolaj
A tálaláshoz: mozarellaszeletek
Az almákat megmostam, kimagoztam, cikkekre vágtam. Szárazra törölgettem őket, majd beleszórtam az Actifryba. Rászórtam a megmosott szőlőszemeket és a lemorzsolt kakukkfűlevelet, meglocsoltam az olívaolajjal és bekapcsoltam a gépet. 12 perc alatt elkészült. Egy nagy tálra szedtem, szeletekre vágott mozarellát kínáltam mellé.
Ez a jelenlegi állás, november végéig még tovább folynak a kísérletek a Tefal és az Essencia főzőiskola támogatásával.

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.
Étel: minden, ami csípős és fűszeres
Ital: sör, bor, tea
Férfi: Benoît Magimel
Nő: Audrey Tautou




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek
© kicsi Vú & Patrik 2007-2009