Ha valaki a ritka posztok láttán arra a következtetésre jut, hogy mostanában nem nagyon eszem, nem jár messze az igazságtól. Az ősz beköszöntével az is kiderül, hogy ez a szokásos nyári, konyhai apátiám volt csak, vagy súlyosabb a helyzet. Az őszt egyébként szeretem, jólesik megint tartalmas, meleg ételeket főzni. Első őszi próbálkozásom ez a cobbler, ami tésztájában nem a klasszikus morzsolható cobblertészta, inkább a tejes pite állagához hasonlít, mindenesetre nagyon finom. Ja és a kedvéért még egy szép kerámia sütőformát is beszereztem az Ikeából, hogy jól tudjam fotózni. És ha már ott jártam, a kekszkiszúró-gyűjteményemet is gyarapítottam néhány állatkával (rénszarvas, mókus, süni és társai).

Hozzávalók:
50 dkg szilva
2 tojás
6 dkg cukor
3 dkg liszt
3 dkg étkezési keményítő
1 csapott tk. sütőpor
csipet só
6 ek. tejszín
6 ek. olaj
kevés vaj a tepsi kikenéséhez
A szilvákat megmostam, kimagoztam. Egy szép kerámiaformát kivajaztam és szorosan egymás mellé leraktam bele a szilvákat a vágott felükkel felfelé.
A lisztet, a keményítőt, a sót és a sütőport egy tálba szitáltam. A tojásokat a cukorral robotgéppel 4-5 perc alatt habosra kevertem, majd több részletben belekanalaztam a lisztet, majd az olajat és a tejszínt.
Az így kapott tésztával nyakon öntöttem a szilvákat, majd előmelegített sütőben légkeveréssel 150 fokon kb. 50 perc alatt megsütöttem (tűpróba). (Ha nagyon pirulna, takarjuk le sütőpapírral)
Porcukorral megszórva melegen vagy langyosan tálalhatjuk. Magában is nagyon finom, vaníliafagyival még ütősebb.
Forrás: Lecker 2008/9.
Megosztás

a liszt mennyisége nincs véletlenül elírva?
egyébként nagyon finomnak hangzik
:-)) Nyári konyhám sajnos nincs, úgyhogy akkor nyári, konyhai...:-))
Natt, nincs elírva, ilyen kevés kell bele. A tojást jó habosra, buborékosra kell verni fehéredésig és úgy megy bele a liszt. Elég kevésnek tűnt a tészta a 22X30-as ovális formámhoz, de végül pont elég lett.
Köszönöm a választ! Azt hiszem, már csak ki kell próbálni.
Én pedig pont most fogyókúrázom... De azért vasárnap kipróbálom majd, talán ennyi még belefér. Amúgy is dúl a szilvaszezon.
Nekem is nagyon megtetszett ez az inkább Clafoutis recept. El is készítettem annyi változtatással, hogy a szilvára némi fahéj, a tetejére meg szeletelt mandula került. Érdemes kipróbálni!
Kedves Látogató!:) Igazad van, ez inkább clafoutis, bár a Leckerben cobbler néven futott. De a lényeg, hogy finom!:)A fahéj teljesen indokolt és gondolom a mandula sem ártott neki.
ez aztán tényleg "lecker"! már jár is az agyam, hogy mikor próbáljam ki;-)
Nekem is úgy tűnik,hogy kevés a liszt.
De tényleg nagyon jónak néz ki:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Nyári konyhai vagy nyárikonyhai apátia? Vagy a kettő egyszerre? Nagymamámnak ilyenkor már az utóbbi volt.