Lassan lendülök csak bele a rendszeres konyhai tevékenységbe, de szerencsére az augusztusi családi szüli- és névnapok finom kényszerítő erőként hatnak. Azért mégis ellenállok egy kicsit, és nem csinálok klasszikus szülinapi tortákat, csak könnyebb (és gyorsabb) sütiket. Az egyik ilyen alternatív torta volt ez a piskótarolád, mely még apukám elismerését is kivívta, pedig ő nem az a sütis fajta.
Hozzávalók:
A piskótához:
6 tojás szétválasztva
15 dkg cukor (7,5 dkg+7,5 dkg)
5 dkg cukrozatlan kakaópor
A töltelékhez:
1 kisebb üveg kivis piszkedzsem
A sütőt előmelegítettem 170 fokra, sütőpapírral kibéleltem egy tepsit.
A tésztához szétválasztottam a tojásokat. A fehérjéből két menetben habot vertem: először csak egy lágyat, aztán apránként beleszórva a cukor felét (7,5 dkg) tovább vertem, míg kemény és fényes lett.
A sárgájákhoz hozzáadtam a maradék cukrot és robotgéppel 5 perc alatt habosra vertem, majd hozzászitáltam a kakaóport és jól elvegyítettem.
Ekkor egy keverőlapáttal óvatosan beleforgattam a felvert fehérjét és a masszát egy habkártyával egyenletesen elterítettem a sütőpapíron téglalap alakban.
170 fokon légkeveréssel kb. 15 perc alatt készre sütöttem, majd azon melegében átraktam egy nedves konyharuhára, a sütőpapírt lehúztam róla, majd megkentem a dzsemmel és a hosszabb oldala felől feltekertem. Így hagytam kihűlni, tálaláskor megszórtam porcukorral és felszeleteltem.
Stahl Judit Csokis piskótaroládja alapján a Gyors édességekből.

Liszt semmi? Érdekes.
Köszi Beatbull!:) Nekem nagyon ízlett, mostmár Sacher tortában is muszáj lesz kipróbálnom.
Nemis, igen, a liszt helyett van a kakaó. Én is furcsálltam, de működik.
Hűű, ezt ki fogom próbálni! Különleges és egyszerű. Ötletes, na!
Köszi, Dorka! Hajrá!:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Imádom a piskótatekercset - ez pedig egy igazán ínyenc tekercsnek néz ki így nagyon csokis kakaós tésztával és kivis piszkelekvárral. Nagyon izgalmasan hangzik! ;)