Ötleteket várok. Történt ugyanis, hogy egyik barátnőmmel egy ráérős vasárnapi brunchot vettünk tervbe egy erre alkalmas nyilvános helyen. Keresgéltem gyorsan a neten – nem sok sikerrel, a brunch, reggelizőhely, stb. keresőszavak nem sok jóval kecsegtettek. Aztán csak rátaláltam néhány helyre, köztük a Fruccolára, az Arany János utcában. A honlap nem túl informatív, de a menü kecsegtető, így gyanútlanul megcéloztuk vasárnap fél 10-kor az objektumot. Zárt ajtókat találtunk… hétvégén zárva. Bosszankodtunk, de nem estünk kétségbe. Elindultunk a Hercegprímás utcán a Bazilika felé, sok szép étterem zárt ajtaját csodáltuk meg, néhány kávézón még a rolót is gondosan lehúzták. Na ekkor kezdtünk már idegesek lenni. Kilyukadtunk a Bazilika előtti téren, ahol végül az elég sznob helynek tűnő Negro Café helyett a California Coffe Company szolgáltatásait vettük igénybe (körülöttünk jöttek-mentek a betérő külföldiek). A hideg reggeli szélben nagyon hálásak voltunk a CCC-nak, hogy nyitva voltak, mégha a pulykahúsos bageljük kicsit száraz és ízetlen is volt és forró fehércsokiból is ittam már jobbat.

A kérdésem tehát: Hol lehet Budapesten hétvégén egy jót reggelizni?