Hol lehet itt reggelizni???

Ötleteket várok. Történt ugyanis, hogy egyik barátnőmmel egy ráérős vasárnapi brunchot vettünk tervbe egy erre alkalmas nyilvános helyen. Keresgéltem gyorsan a neten – nem sok sikerrel, a brunch, reggelizőhely, stb. keresőszavak nem sok jóval kecsegtettek. Aztán csak rátaláltam néhány helyre, köztük a Fruccolára, az Arany János utcában. A honlap nem túl informatív, de a menü kecsegtető, így gyanútlanul megcéloztuk vasárnap fél 10-kor az objektumot. Zárt ajtókat találtunk... hétvégén zárva. Bosszankodtunk, de nem estünk kétségbe. Elindultunk a Hercegprímás utcán a Bazilika felé, sok szép étterem zárt ajtaját csodáltuk meg, néhány kávézón még a rolót is gondosan lehúzták. Na ekkor kezdtünk már idegesek lenni. Kilyukadtunk a Bazilika előtti téren, ahol végül az elég sznob helynek tűnő Negro Café helyett a California Coffe Company szolgáltatásait vettük igénybe (körülöttünk jöttek-mentek a betérő külföldiek). A hideg reggeli szélben nagyon hálásak voltunk a CCC-nak, hogy nyitva voltak, mégha a pulykahúsos bageljük kicsit száraz és ízetlen is volt és forró fehércsokiból is ittam már jobbat.

A kérdésem tehát: Hol lehet Budapesten hétvégén egy jót reggelizni?

2009. júl. 20. 8:43 | 38 komment | Megosztás
Kategóriák: Reggeli, Rizsa
Címkék: reggelizőhely

Pata Negra tapas-bár

Már legalább egy hónapja tartott izgalomban minket, hogy hol ünnepeljük meg az idén a házassági évfordulónkat. Nagyvonalúan átengedtem a választást Patriknak, aztán az élet úgy hozta, hogy mégis az én ötletem valósult meg. Hetekig bújtuk a Molnár B.-féle Étteremkalauzt és sejthető volt, hogy Patrik valamelyik puccosabb helyet választja. Aztán szép lassan le kellett húzni mindent a listáról, mert kiderült, hogy az éttermek jelentős része vasárnap zárva van. Ekkor jöttem én az ötletemmel: menjünk tapas-ozni a  Pata Negrába. Reggelente annyiszor mentem el előtte munkába menet, hogy nagyon kíváncsi voltam már rá. És az uram kötélnek állt...:)

Végül egy nagyon kellemes ebédet költöttünk el a Kálvin téren fekvő tapas-bárban. A hely belvilága ízléses, a pincérlány kicsit tartózkodó, de kedves, később már néha mosolyog is.
Az étlapról 5 tételt választunk, mind kis tálkán érkezik, mellé bagettszeletek járnak (sajnos nem házi).

A következőket ettük:

Vegyes manchego sajttál – háromféle (lágy, közepes és érett) juhsajt olívaolajjal meglocsolva
Grillezett laskagomba salsa verdével – ígéretes, de a laska túl olajos, a salsa verde meg néhány kanálka aprított petrezselyemmel egyenlő:(
Húsgolyók fűszeres paradicsomos szószban- íze a magyar paradicsomos húsgombócé, sherryt és fűszert nem éreztem benne, nekem csalódás
Ropogós bundájú tintahalak – ez lett a kedvenc, a tényleg ropogós bunda puha, nem rágós tintahalat rejt
Vaslapon sült kacsamellszeletek sült almával, balzsamecettel – ez is korrekt, bár szintén kicsit zsíros

Házi flan karamellöntettel és katalán krém – mindkettő finom, a flan alatt egy szelet narancs, ami diszkrét narancsízt kölcsönöz az egésznek, a krém nekem lehetne krémesebb, lágyabb

Mindehhez Patrik búzasört ivott, én egy Camparival indítottam, majd egy nagy pohár jó kis narancsos házi limonádéval folytattam. Capuccinóval és bonbonnal zártuk az étkezést, ez utóbbinak nagy sikere volt P.-nél: presszókávé sűrített tej rétegen – összekeverve olyan, amitől összeragad a száj, a sok cukorral kávézók favoritja.

Mindezért borravalóval 9000 forintot fizettünk, majd sétáltunk egy jót a Ráday és a Lónyay utcában.

2009. júl. 16. 7:43 | 9 komment | Megosztás
Kategóriák: Étterem
Címkék: pata negra, tapas

Cukkinis-fenyőmagos rizottó

Rizskérdésben nincs konszenzus a családban. Én még natúran, magában is szeretem, főleg, ha jázminrizsről van szó (sőt nemrég konstatáltam, hogy még a romlott főtt jázminrizsnek is jó illata van), P. viszont nem rajong érte. Panni kettőnk között ingadozik, sajnos mostanában inkább az apjával tart. Így mikor néha bejelentem, hogy rizottót  főzök, nem aratok nagy sikert. Most azonban nem hagytam magam eltántorítani, néhány salátacukkinit és egy kis mascarponemaradékot gondoltam így hasznosítani és nagyon jól gondoltam. A külön eme célból beszerzett Savignon blanc hihetetlen ízeket csalt elő belőle, biztos, hogy fogom még készíteni. Bor vagy vermut nélkül viszont nem érdemes nekiállni.

Hozzávalók:

néhány ek. olívaolaj + 1 ek. vaj
1 nagyobb vöröshagyma felaprítva
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
30 dkg kerekszemű rizs
1,5 dl száraz fehérbor (Szent István Korona Etyeki Savignon blanc)
kb. 1 l forró víz vagy csirke/zölségalaplé
10 dkg mascarpone
kb. 5 dkg félkemény kecskesajt vagy parmezán reszelve
fél citrom leve és 1 citrom reszelt héja

néhány ek. olívaolaj
3-4 kicsi salátacukkini
frissen őrölt bors
3-4 dkg fenyőmag

Az olívaolajat és a vajat felhevítettem egy nagy fazékban és üvegesre pároltam rajta a hagymákat. Utána hozzákevertem a rizst, jól átforgattam, kevergettem, majd felöntöttem a borral. Hagytam rotyogni, hogy magába szívja, majd egy merőkanálnyi forró vizet adtam hozzá. Jól megsóztam és tovább főztem. Mikor már fölszívta a víz nagyját, megint pótoltam a folyadékot (így adagolva fokozatosan az 1 liter vizet).

Közben egy teflon serpenyőben felhevítettem egy kevés olívaolajat és a meghámozott, kis kockára vágott cukkinit megpároltam rajta. A végén hozzáadtam a fenyőmagot is, azt is megpirítottam, végül sóztam, borsoztam.

Mikor a rizs már al dentére főtt, hozzákevertem a mascarponét, belefacsartam egy fél citrom levét, beleforgattam a citromhéjat és a fenyőmagos cukkinit (egy részét félretettem a tálaláshoz), majd elzártam a gázt.
Reszelt kecskesajttal a tetején tálaltam.

2009. júl. 10. 23:00 | 5 komment | Megosztás
Kategóriák: Olasz
Címkék: citrom, cukkini, fehérbor, fenyőmag, fokhagyma, kecskesajt, mascarpone, parmezán, rizottó, rizs, vöröshagyma

Bonbonmeggyízű dzsem cserkóból, meggyből

A csak aprítós kivis egresdzsem után léptem egy szintet előre a magozás felé. Színben is váltottam pirosra, és bár a piacon kisebb sokkot kaptam a cseresznye árától, fél kilót mégis vettem partnernek a meggy mellé. Az ízesítésnél az étcsoki nem volt kérdés (sok-sok évvel ezelőtt ettem Ausztriában egy felejthetetlen házi csokis meggylekvárt), majd elszántam magam az Örményországból kapott konyak felavatására is. Jó ötlet volt, isteni konyakos meggy íz kerekedett belőle (a felét meghagytam alkohol nélkül Panni miatt).

Hozzávalók:

60 dkg kimagozott meggy
40 dkg kimagozott cseresznye
1 zacskó Dzsemfix 2:1
50 dkg nádcukor
1 tábla étcsoki felaprítva
1 kupica konyak

A megmosott, kimagozott gyümölcsöt egy fazékba tettem, botmixerrel pürésítettem (ízlés dolga, ki mennyire szereti darabosan). Hozzádtam a cukrot és a Dzsemfixet, jól elkevertem. Nagy lángon felforraltam, 4-5 percig főztem, majd belekevertem az étcsokit. A felét ekkor kiszedtem üvegekbe, majd hozzáöntöttem a konyakot és elzártam a gázt. A konyakos maradékot is tiszta üvegekbe töltöttem, jól lezártam, 10 percre tetejükre állítottam őket.

2009. júl. 8. 8:52 | 12 komment | Megosztás
Kategóriák: Lekvár
Címkék: cseresznye, dzsemfix, étcsoki, konyak, meggy, nádcukor

Zöld gazpacho

Tavaly felfedeztem magamnak a sós hideg leveseket és azóta direkt vadászom a jó recepteket ebben a témában. Egy régebbi svájci receptmagazint lapozgatva bukkantam rá erre. Kicsit egyszerűsítettem az eredetit, a rucolát (5 dkg) kihagytam belőle és nem tálaltam mellé snidlinges crostinit (viszont tettem bele fokhagymát). Egyszerű pirítóssal ettük, de így is nagyon üdítő volt. A színét meg jobb ha már nem is említem.:)

Hozzávalók:

20 dkg zöldborsó
5 dl víz vagy zöldségalaplé
2 szál zöldhagyma
1 gerezd fokhagyma
1 ek. vaj
1-2 ek. olívaolaj
2 fürtös uborka
1,5 pohár natúr joghurt
fél tk. tengeri só

A vajat és az olívaolajat egy fazékban felhevítettem, rádobtam a felaprított fokhagymát és zöldhagymát (a zöldjét is). Mikor már megpárolódtak, ment bele a kifejtett zöldborsó és egy kevés víz (az 5 dl-ből), melyben az egészet puhára főztem, majd hagytam kihűlni.

Közben meghámoztam, kimagoztam és felkockáztam az uborkát és a kihűlt borsóhoz adtam, majd az egészet botmixerrel pürésítettem. Végül hozzáöntöttem a maradék vizet, a joghurtot és megsóztam. Behűtve tálaltam.

Forrás: Annemarie Wildeisen’s Kochen 2007/7/8. – módosítva

További hideg levesek a nyárra:

Gazpacho
Hideg uborkaleves almával
Perzsa joghurtleves
Tejfölös spenótkrémleves

2009. júl. 5. 21:58 | 7 komment | Megosztás
Kategóriák: Leves
Címkék: fokhagyma, joghurt, uborka, újhagyma, zöldborsó

Zöld dzsem Piszke nyomán

Az idén teszem első szárnypróbálgatásaimat a lekvárfőzés terén, és hála a modern technológiának (konkrétan a Dzsemfixnek), rögtön diadalmenetként élem meg. Persze az eltarthatóságon még bukhat a dolog, de bízom a sikerben.
Első menetben egyszerű eperdzsem készült, épp hogy le nem csúsztam a szezonról. Most viszont megláttam Piszke oldalán a „zöld szimfóniának” keresztelt egres-kivi-dzsemet, és félresöpörtem minden korábbi tervet holmi vegyes erdei gyümölcsös lekvárokról, mondván nekem ez a zöld csoda kell. Be kell látnom, a narancssárga mellett a zöld is nagyon erősen hat rám főzés közben emocionálisan, így féleuforikus állapotban készült a próbaadag. Kóstolás után csak fokozódott a jókedv (pedig alkohol nem is került bele, bár erősen elgondolkoztam egy ginlöketen), mert nekem nagyon bejön ez a savanykás, pikáns íz, amihez képzeletben már érzem is a kíséretet egy nagyon étcsokis süti formájában.

Hozzávalók 3-4 kis üvegnyi adaghoz:

50 dkg egres
50 dkg kivi
50 dkg cukor
1 csomag Dzsemfix 2:1
1 tk. citromsav

A kivit meghámoztam, hosszában elfeleztem és középen kivágtam belőle a kemény fehér részt, majd kis kockákra vágtam. Az egresről egy éles kis késsel levagdostam a szárát és a kocsányát (?), alaposan megmostam hideg folyó vízben, majd minden szemet elfeleztem.

Egy nagy fazékba tettem a felaprított gyümölcsöt és botmixerrel pürésítettem. Hozzáadtam minden más hozzávaló, nagy lángon felforraltam, majd kevergetve 3-4 percig forraltam. Közben a fehér habot leszedtem a tetejéről. A kész dzsemet tiszta üvegekbe töltöttem, lezártam és 10 percre fejtetőre állítottam őket.

2009. júl. 1. 23:20 | 3 komment | Megosztás
Kategóriák: Lekvár
Címkék: citromsav, dzsemfix, egres, kivi