Hétvégére apósomékhoz voltunk hivatalosak egy solymári kerti grillezésre. Én egy üdítő nyári salátával, egy libanoni tabbouleh-vel készültem az alkalomra, mert sejtettem, hogy ahol apósom a szakács, ott ipari mennyiségű hús készül és elkél egy könnyű köret. Megérzésem nem csalt, szombat este szalonnát és virslit sütöttünk nyárson, majd vasárnap délben irgalmatlan mennyiségű sütőben sült csirkemell következett. A képek ez utóbbit dokumentálják: apósom vékony krumpli- és vöröshagymakarikákból vetett ágyat egy regiment csirkemellfilének, melyekbe zsebet vágott és bacon szalonna szeletekkel bélelte őket. Végül kívülről is kaptak egy kis bacont és mentek a sütőbe. A tabbouleh-n kívül paradicsomsalátát ettünk mellé. Nagyon finom volt, de most egy hétig húsra biztos nem nézek.

Tabbouleh
Hozzávalók egy nagyobb adaghoz:
30 dkg (előfőzött) bulgur
forró víz ( a bulgur térfogatának másfélszerese)
só
6-7 szem érett paradicsom
1 nagy csokor petrezselyem (tényleg nagy!)
5-6 zöldhagyma, esetleg egy kisebb vöröshagyma is
8 ek. citromlé
8 ek. olívaolaj
frissen őrölt bors
A bulgurt hideg vízzel átöblítettem, majd egy nagy tálba tettem és leöntöttem forró vízzel. Fedő alatt állni hagytam, hogy jól megszívhassa magát. Mikor már felvette az összes vizet, villával átforgattam, megsóztam és hűlni hagytam.
A paradicsomokat megmostam, félbevágtam, kimagoztam és a húsukat kis kockákra vágtam. A hagymát is felaprítottam (a zöldjéből is tettem bele), a petrezselymet is nagyon apróra vágtam.
Egy kis tálkában kikevertem az olajat és a citromlevet, megborsoztam, megsóztam (kész a vinaigrette). Végül a bulgurhoz kevertem minden hozzávalót és összeforgattam a vinaigrette-tel. Jól behűtve tálaltam.
Megjegyzés: Az eredeti tabbouleh arányaiban nagyon sok petrezselymet tartalmaz, emellett menta is van benne. Én nem szeretem a nagyon direkt petrezselyemízt, ezért csökkentettem a mennyiségét, a mentát pedig elhagytam.
Megosztás

Azt azért tudni kell, hogy az igazi tabbouleh arányaiban teljesen más, mint a fenti recept!
Először is a burgult nem kell megfőzni és egy nagy adag salátába egy kisebb evőkanálnál nem kell több. A hagyma és a petrezselyem aránya pedig pont, hogy a fordított. 4 csokor petrezselyem és 1 fej vörös hagyma, valamint legalább 3-4 nagy paradicsom. És ami nagyon fontos, hogy az igazán jó ízhez be kell szerezni egy úgynevezett édes borst, ami kicsit a fahéjra emlékeztet. Arab fűszeres boltokban biztos, hogy van. A tabbouleh elengedhetetlen kelléke a friss római saláta, amit leveleire szedünk és szinte lapátoljuk vele a friss petrezselyem salátát.
Meg kell kóstolni, így jó igazán.
Szia Magdi! Tudom én azt jól, azért linkeltem be a bevezetőbe ezt: orientexpress.freeblog.hu/archives/2008/10/09/Ormeny_petrezselyemsalata_Tabouleh/
Illetve a recept végén a megjegyzésben is utaltam rá. A bulgurt nem főztem, csak meleg vízbe áztattam.:) Az édes bors nem a szegfűbors?
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.






Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010