Nem számoltam még el vele, hogy mi lett a csokor turbolyával, amit Zsuzsától kaptam. A mártások kislexikonát felütve az alábbi zöldfűszermártás mellett döntöttem, mely tulajdonképpen a frankfurti Grüne Soβe-nak egy egyszerűsített változata. Míg a hesseniek hét fűszernövényből keverik ki híres mártásukat, addig én szerényen megelégedtem hárommal. Az eredmény így is nagyon jó lett, jól feldobott egy olyan egyszerű ételt is, mint a főtt tojás.
Hozzávalók:
1 kemény tojás
2 doboz tejföl
4 ek. majonéz
2 ek. csípős mustár
1 kk. méz
6-8 ek. ecetes uborkalé
1 ecetes uborka apróra vágva
1 kicsi vöröshagyma felaprítva
1 gerezd fokhagyma felaprítva
2 ek. kapribogyó felaprítva
2 szardellafilé megmosva, felaprítva
1 nagyobb csokor finomra vágott zöldfűszer pl. turbolya, petrezselyem, snidling stb.
A főtt tojást megtisztítjuk, apróra vágjuk. A tejfölben elkeverjük a majonézt, a mézet, a mustárt, hozzáöntünk egy kevés uborkalevet. A finomra vágott uborkát, kapribogyót, hagymákat is a keverékhez adjuk, majd a szardellát és az aprított zöldfűszereket is belekeverjük. Végül sózzuk, borsozzuk és uborkalével hígítjuk, ha szükséges.
Főtt tojáshoz, újkrumpli mellé kínáljuk.
Megosztás

Épp ez a kérdésem: hány percig főzzük a tojást ahhoz hogy ilyen legyen?
(Hideg/melegvízben indítsuk-e? Sózni az elején? Hűtő-hideg vagy szobahőmérsékletű tojás?)
Örülök, hogy bejött Neked! :) Ezt a mártást a tojással alkalom adtán én is bevetem majd.
Hú, jót kérdeztek.:-) Bevallom, nem volt szándékolt ez az állag, kb. 6-7 percig főzhettem? Orsi, mit gondolsz?
Ez a "tojásóra" elég megtévesztő: főzőkurzus vagy mérőeszköz?:)
nekem van egy ilyen izém:
www.iwantoneofthose.com/store/assets/images/product/fooegg/fooegg_lg.jpg
ezzel főzöm.
hideg vízbe mennek a tojások és ez is, és amikor odaér a csík, kiveszem, és ált. jó szokott lenni.
szóval ez az izé úgy működik, hogy kívülről belefe elkezd barnulni - valami színváltós műanyag van benne - és úgy látod, hogy hol tart a tojásod is.
Na, erről még nem is hallottam. Ezek szerint még mindig van olyan konyhai kütyü, ami nekem nincs meg.:-)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
ez a legjobb tojásállapot :D :D de nekem nem mindig sikerül :( bár a tojásóra óta ezért nagy a találati arány.