Újabb recept, ami a színével fogott meg. Mániákusan vonzódom a narancssárga ételekhez, teljesen feldobódom főzés közben. Ebben a tésztamártásban nemcsak a színe izgatott, de az ázsiai ihletésű ízvilága is, ami elsőre furcsa volt spagettin elképzelve. Krémlevesnek kézenfekvőbb lett volna (úgy is el akarom egyébként készíteni). A mogyoróvaj nagyon jót tett neki, nyugodtan mehet bele 2 evőkanálnyi.
Hozzávalók:
35 dkg sárgarépa
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
kevés olaj
3 dkg friss gyömbér
4 dl kókusztej
1-2 ek. földimogyoróvaj (peanut butter)
2 ek. limelé
só
frissen őrölt bors
Tetejére: aprított korianderzöld vagy petrezselyem
40 dkg spagetti al dentére főzve
A sárgarépát megtisztítjuk, felkockázzuk. A hagymákatés a gyömbért is megpucoljuk, felaprítjuk.
Kevés olajat felhevítünk, üvegesre pároljuk benne a hagymákat és a gyömbért, majd hozzáadjuk a répakockákat, összeforgatjuk és felöntjük a kókusztejjel. Kis lángon, félig lefedve puhára főzzük.
Bottmixerrel pürésítjük, majd hozzáadjuk a mogyoróvajat és a tészta főzővizéből 1 dl-t. Limelével, sóval, borssal ízesítjük.
Forrás: Viva! 2008/5.
Megosztás

milyen kókusztejet szoktál használni és hol lehet kapni? köszönöm
Szia Liliana! Két lehetőség van: vagy konzerv kókusztejet használok, amit általában hipermarketekben árulnak, például a Kaisersban szokott lenni. Legutóbb a Lidlben vettem, amikor Ázsia-hét volt, csak az sajnos elmúlt. A másik lehetőség a kókusztejpor, amit vízben kell feloldani. Azt azt hiszem, a DM-ben is árulják, meg szintén a hiperekben. Persze az Ázsia-boltban és hasonló szaküzletekben mindkettő kapható.
Szia, tudsz magadnak is csinálni kókusztejet és nagyon finom! 10 dkg sima kókuszreszeléket egy éjszakára áztass be 0,5 liter vízbe és utána turmixold össze és szűrd le. :)
Susa, köszi a tippet, majd kipróbálom! Ha jól tudom, a mandulatej is hasonlóképpen készül.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Kukk!
piszke.blogspot.com/2009/05/az-o-sapkajukbol-bujtam-ki.html