Mielőtt végérvényesen vegabloggá avanzsálnék, egy gyors csirkeétellel jelentkezem. Stahl Judit receptje volt az alap, azt szabtam a kamrám aktuális tartalmához. Akik ismernek, ebből már sejtik, hogy aszalt áfonya került bele.:) És mivel pisztáciát főzéshez sosem veszek, annyira irreálisnak tartom az árát (az aszalt meggy ára sajnos ugyanilyen fájdalmas és érthetetlen), így mandulával készítettem, amivel szintén nagyon jól működött.
Hozzávalók:
1 csirkemell kifilézve
só
frissen őrölt bors
1 csomag újhagyma vagy 1 arasznyi póré felaprítva
1 narancs héja és leve
4 ek. olívaolaj
25 dkg rizs
10 dkg aszalt vörösáfonya (eredetileg aszalt meggy)
10 dkg mandula (eredetileg pirított, sózott pisztácia) felaprítva
1,5 dl száraz fehérbor vagy száraz pezsgő
4-5 dl víz
A csirkemellfilét hideg vízben megmossuk, majd 3x1 cm-es csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk.
A hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk, a narancs héját lereszeljük, levét kicsavarjuk.
A mandulát egy teflon serpenyőben szárazon megpirítjuk.
Egy nagy lábosban felhevítünk 3 ek. olívaolajat és erős lángon előpirítjuk rajta a csirkemellcsíkokat. Utána kiszedegetjük őket és félrerakjuk. Öntünk még egy kis olajat a lábosba és megfonnyasztjuk rajta mérsékelt lángon a hagymát, majd hozzáadjuk a megmosott rizst és 2-3 percig kevergetjük. Ezután megsózzuk, beleforgatjuk a csirkecsíkokat, rászórjuk a narancshéjat, az aszalt áfonyát és a mandula nagy részét (a maradékot majd tálaláskor szórjuk a tetejére). Ráöntjük a folyadékokat is: a bort, a narancslevet és 4-5 dl vizet.
Megsózzuk, erős lángon felforraljuk, fedő alatt, mérsékelt lángon 20-25 perc alatt készre főzzük. Néha megkeverjük. Végül elzárjuk a gázt és fedő alatt még 3-4 percig állni hagyjuk.
Az eredeti recept szerint perzsa hagymával a tetején kellene tálalni. Én ezt most kihagytam, nélküle is nagyon finom volt, de azért ideírom a receptjét.
Hozzávalók:
2 nagy fej vöröshagyma
5 dkg vaj
só
1/2 kk. őrölt fahéj
1/2 kk. őrölt gyömbér
1/2 kk. őrölt római kömény
néhány dkg mandula
A hagymát megpucoljuk, vékonyan felkarikázzuk, és egy nagy serpenyőben kis lángon megolvasztjuk a vajat. Rádobjuk a hagymát, picit megsózzuk és mérsékelt tűzön 25 perc alatt puhára és aranybarnára pároljuk. Közben néha megkeverjük. Amikor kész, hozzákeverjük a fűszereket és a maradék mandulát és tálalásnál rápúpozzuk a rizses csirke tetejére.
Stahl Judit receptje a Gyors szárnyas ételek című könyvből.
Megosztás

:-) Köszi, Gabojsza! Tudom, hogy a Te kamrád egy mélységes kút, mint az idő kútja.:-)
OFF: kicsivu.hu ? Nicsak mit hozott a húsvéti nyuszi! Át is írtam rögtön a linkjeim között ;)
Beatbull, hogy te milyen szemfüles vagy!:-) Már szülinapomra megkaptam elvileg, de kellett a nyuszi közbenjárása is, hogy megvalósuljon végre.:)
Utólag is boldog születésnapot! ;)
Köszi, Beatbull!:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Megnézem, hogy hozzá tudnék-e járulni a kamrád tartalmához némi aszalt meggyel, mert tavaly készítettünk, csak nem figyeltem, van-e még belőle:-)