Datolyás banánkenyér

Rákaptam a banános sütikre, mivel mostanában Panni nem eszi úgy a banánt, mint eddig, így azon kaptam magam, hogy kezdenem kell valamit az erősen barnuló gyümölcsökkel. Persze a kézenfekvő turmix gondolatát gyorsan elhessentve rögtön valami sütin törtem a fejem, majd kerestem is egy alkalmasnak látszó receptet. A konyhaszekrényben aszalódó maradék datolyaszemek is célba értek ezzel, és mondhatom, szép végük lett.

Datolyás banánkenyér 

Hozzávalók:

12,5 dkg puha vaj
17,5 dkg nádcukor
2 tojás
22,5 dkg liszt átszitálva
1 csapott tk. sütőpor
1/2 tk. szódabikarbóna
csipet só
1/4 tk. őrölt szerecsendió
1/4 tk. őrölt fahéj
2 nagyon érett banán villával összetörve
2 ek. juharszirup
12 dkg szárított datolya kimagozva, felaprítva

A vajat egy nagy keverőtálban robotgéppel habosra kevertem, majd hozzáadtam a cukrot, azzal is jól kikevertem. Később egyesével mentek bele a tojások, azzal is jól elkevertem, majd evőkanalanként adagoltam hozzá a sütőporos, szódabikarbónás, fűszeres lisztet. Csipet sót is tettem bele, majd hozzáadtam a banánpépet, a juharszirupot és végül az aprított datolyát.
Az így kapott masszát kivajazott, sütőpapírral bélelt, majd úgy is kivajazott tepsibe simítottam (tapasztalatom szerint a banános sütik ragadósak), majd előmelegített sütőben 160 fokon kb. 1 óra hosszat sütöttem (tűpróba).

Megjegyzés: ha a datolya már régi, összeszáradt, érdemes előtte forró vízbe beáztatni, majd leszűrni és kevés liszttel összeforgatni, mielőtt a tésztába kevernénk.

Donna Hay receptje a Simple essentials fruit című könyvéből.

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Süti

Címkék

aszalt datolya , banán , juharszirup , kevert tészta , őrölt fahéj , őrölt szerecsendió , szódabikarbóna

Komment

Eddig 7 komment érkezett

  1. Janeway:
    2009. 03. 12. 8:11

    Úristen, ez a blog fantasztikus! Át fogom tanulmányozni, de már most elcsábultam!

  2. Doki:
    2009. 03. 12. 8:20

    ez még az a recept, amit ezeréve kiírtál itt??? jobb később, mint soha:)

  3. Itality:
    2009. 03. 12. 12:34

    szia, juharszirup helyett méz is mehet?

  4. kicsivu:
    2009. 03. 12. 12:41

    Doki, nem volt az olyan rég...:) De már kettőt is abszolváltam azok közül, majd jön egy muffinreci is Donnától.

    Itality, mehet bele nyugodtan szerintem.

  5. Marcsi:
    2009. 03. 18. 21:45

    A férjem imádta, de szerintem is nagyon finom lett. Én merészen 180 fokon sütöttem (nem légkeverésen), 45 perc alatt készen volt. Köszi:)

  6. kicsivu:
    2009. 03. 18. 22:39

    Marcsi, szuper!:) Akkor a csokis-fahéjas is ízleni fog!:)

  7. Gabi:
    2009. 11. 24. 21:12

    HEllo

    Juharsziruppal érdemes, sokkal finomabb, érdekes karaktert ad.
    Érdemes valódi juharszirupot használni, a legtöbb nagyáruházban kapható ízesített cujorszirup helyett.
    én ezt használom:
    www.biosziget.hu/juharszirup-kanadai-minoseg-500ml-p-136.html

    üdv

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010