Ma van a napja, hogy Nemisbéka felhívására 25 gasztroblogger anyuka, köztük én is egy-egy tepsi sütit bocsát licitre, hogy az így befolyt összegen hasznos ajándékokat vegyen a Lea anyaotthon lakói számára. Az anyák napi akcióról, mely mozgalommá szeretné kinőni magát a Segítsüti honlapján olvashatók részletek és kulisszatitkok.
A licit a poszt megjelenésétől indul, a kikiáltási ár 1000 forint, és április 2-án éjfélkor ér véget. Kommentekben lehet licitálni. A szerencsés nyertes a végső árért cserébe megkapja ezen sütemény neki elkészített friss kiadását. Ha budapesti, személyesen is átveheti, ha nem, alternatív szállítási lehetőségek után nézünk.
Mit kell tudni a sütiről?
Az általam választott süti egy nagyon gazdag sütemény, édesszájúaknak ideális választás. Omlós tésztaalapon édes házi karamellkrém (tulajdonképpen egy dulce de leche), majd ezt megkoronázandó egy réteg csokibevonat. A képen látható verzió esetében tejcsokiból, de kívánságra étcsokiból is készülhet természetesen.
Licitre fel!:)
Segíts, hogy a közelgő anyák napja alkalmából segíthessünk az anyaotthonnak!

Hozzávalók egy kisebb tepsihez:
A tésztához:
17 dkg liszt átszitálva
12 dkg vaj kis darabokban
5 dkg barna cukor
csipet só
A töltelékhez:
5 dkg vaj
(5 dkg barna cukor- elhagyható, nélküle is jó édes)
2 tubus cukrozott sűrített tej
csipet só
A tetejére:
15 dkg (ét)csoki
Kivajaztam, kiliszteztem egy szögletes sütőformát. A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
Az átszitált lisztet a vajjal és a cukorral, meg egy pici sóval gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Egy nagy hengert csináltam belőle és keresztben kb. fél centi vastag szeleteket vágtam le belőle, ezekkel béleltem ki a tepsit (egymáshoz nyomkodtam őket ujjal, hogy egyenletesen beborítsák, így megspóroltam a nyújtást). Utána betettem a tepsit kis időre a hűtőbe, majd a 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütöttem (hagyományos üzemmód).
A töltelékhez egy kis lábosban feltettem a vajat, a cukrot és a sűrített tejet meg egy csipet sót és kis lángon, állandóan kevergetve forrásig melegítettem. Majd addig főztem továbbra is kevergetve, míg sűrűsödni nem kezdett és az edény falánál el nem vált, ha a fakanállal megkevertem. Ekkor megkentem vele a kisütött tésztaalapot és hagytam kihűlni.
Mikor a karamell már megszilárdult, a csokit kockákra törve forró vízfürdő fölött megolvasztottam, és rácsorgattam a karamellre, majd egy habkártyával egyenletesen eloszlattam rajta. Hagytam megszilárdulni, majd kis kockákra vágva kínáltam a sütit.
Megosztás
A közértbe indulás előtt öt perccel, amikor még mindig azon tipródtam, mit főzzek ebédre, bevillant egy régi sajtleves receptje a Nők Lapjából. Felütöttem gyorsan a receptes mappámat és a levesek közül kikerestem az ominózus sajtosat. Testhez álló volt, épp kornyadozott egy póré az erkélyen és volt két darab sajt is itthon. Ilyenkor mindig nagyon elégedett vagyok az ökonomikus háztartásvezetésemmel.:) A leves pedig tovább fokozta a komfortérzetemet, ugyanis isteni lett.:)
Hozzávalók:
1 kis fej vöröshagyma
1/2 póré
2 gerezd fokhagyma
2 ek. vaj vagy olívaolaj
1,5 ek. liszt
1 l víz
1,5 dl tejszín
só
őrölt fehérbors
1/2 dl száraz fehérbor vagy száraz fehér pezsgő
10 dkg kapuvári sajt (Cserpes-termék) lereszelve (eredetileg gouda)
5 dkg cheddar sajt lereszelve (eredetileg füstölt sajt)
A hagymákat megtisztítottam, apróra vágtam. Egy nagy fazékban felhevítettem a vajat és megpároltam rajta a hagymákat. Megszórtam liszttel, kevergettem, majd 1 perc múlva felöntöttem a vízzel és a tejszínnel. Sóztam, megszórtam őrölt fehérborssal, majd mérsékelt lángon félig lefedve kb. 10 percig főztem. Ekkor hozzákevertem a kétféle sajtot, hozzáöntöttem a bort és összeforraltam. Pirítóssal ettük.
Megosztás
Hálás vagyok nagyon Ízbolygónak ezért a receptért, sikerült vele eloszlatnia a kelt tészta- fóbiámat (remélem örökre). Ilyen gyönyörű, piros, duci kiflikre nem számítottam, nagyon büszkén szedtem ki őket a sütőből.:) Azt hiszem, megvan, hogy uzsira miből fogok szendvicseket csomagolni. Az meg külön melengeti a szívemet, hogy nem kell hozzá vajat vennem, hanem elhasználhatom a hűtőből a két üveg kacsazsíromat.
Hozzávalók 16 darab kiflihez:
75 dkg liszt
12 dkg olvasztott kacsa- vagy libazsír
fél kocka friss élesztő
3,5-4 dl tej
csipet cukor
2 tk. só (lehet egy picivel több)
A tetejére:
1 tojás kevés tejföllel elhabarva
durva tengeri só
A lisztet a sóval egy tálba szitáljuk.
A tejet meglangyosítjuk, beleszórunk egy csipet cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt, majd félretesszük, hogy felhabosodjon.
A felfutott tejes élesztőt és az olvasztott zsírt is a liszthez adva a robotgép dagasztókarjaival tésztát gyúrunk, majd letakarva meleg helyen kb. 1 órát kelesztjük. Miután megkelt, kevés liszttel átgyúrjuk és kettéosztjuk.
Az egyik felét kör alakúra nyújtjuk (kb. 3 mm vastagságúra) és 8 cikkre vágjuk. A cikkeket a szélesebb felüktől indulva feltekerjük és sütőpapírral bélelt tepsire tesszük úgy, hogy a hajtott szélük legyen alul (így nem nyílnak szét). Sütés előtt megkenjük a tejfölös tojással, megszórjuk durva tengeri sóval és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 25 perc alatt pirosra sütjük.
Nem, ez nem egy szitokszó.:) Ez a legújabb büszkeségem. Már régóta terveztem, hogy egyik kedvencemet, a korábban már posztolt indiai masala chai-t felhasználva alkotok desszerteket. Egész pontosan panna cottát és fagyit akartam ízesíteni vele, és tegnap hozzá is láttam. Az sem tartott vissza, hogy a kamrában csak egy főzőtejszínt találtam és házi tej sem volt itthon, csak UHT – gondoltam egy próbát mindenképp megér. Így is lett, szerintem és P. szerint is isteni volt. Aki nem ismeri a masala chai-t vagy a kardamom ízét, annak először lehet, hogy szokatlan lesz, de mindenképp érdemes kipróbálni. Én is egy óvatos próbaadaggal kezdtem, de holnapra már készül a megaadag.:)
2 dl tejszín (esetemben 20 %-os főzőtejszín)
2 dl 3,5 %-os tej (lehet UHT is)
pici só
kis darab gyömbér meghámozva, vékony szeletekre vágva
2 kis darabka fahéj
4 szem zöld kardamom behasítva
5 szem szegfűszeg
1 filter fekete tea
4 dkg házi vaníliás porcukor
1 ek. porzselatin
Egy kis lábasban kis lángon feltettem a tejet és a tejszínt a sóval és a fűszerekkel. Mikor már felforrt, belelógattam a teafiltert és tovább főztem, közben néha fakanállal megnyomogattam, hogy kioldódjon belőle a tea.
A porcukrot és a zselatint egy tálkában összekevertem és a tejes folyadékból egy keveset kiszedve addig kevertem, míg feloldódott. Ekkor a tejhez adtam, jól elkevertem és addig főztem, míg homogén nem lett. Ekkor szűrőn keresztül kis tálkákba öntöttem és miután kihűlt, folpackkal letakarva hűtőbe tettem. Ekkor még teljesen folyós, de türelmesnek kell lenni, órák múlva megdermed.
Tálalás előtt a kerámiaformákat kis időre forró vízbe állítottam (nem sok sikerrel:)), majd egy késsel körbevágva tányérra borítottam.
Megosztás
Ismét egy banános süti, szemre olyan, mint az előző, csak ebben nem a datolya, hanem minden banán méltó párja, az étcsoki domborít. Tettem bele egy csipet őrölt fahéjat is, az csokis sütin még nem rontott szerintem, így lett kerek az egész. Ezzel sikerült is az eredeti receptet dekonstruálnom, de én csak jót akartam.:)
Hozzávalók egy kisebb tepsihez:
26 dkg liszt átszitálva
1 csapott tk. sütőpor
1 csapott tk. szódabikarbóna
1/2 tk. őrölt fahéj
csipet só
10 dkg étcsoki lereszelve
18 dkg puha vaj
18 dkg nádcukor
2 tojás
2 jó érett banán meghámozva, péppé törve
0,6 dl natúr joghurt
2 ek. olaj (a recept nem írta)
Mivel ez tulajdonképpen egy muffintészta (erre már az előkészületek közben döbbentem rá), ezért először a száraz hozzávalókat kevertem össze egy tálban.
Egy nagy keverőtálban pedig robotgéppel habosra kevertem a puha vajat és a cukrot, majd egyenként hozzáadtam a tojásokat. Majd ment bele a joghurt, a banánpép és fokozatosan a lisztes keverék (itt már lehet keverőlapátra váltani). A végén én tettem bele 2 ek. olajat is, mert keveselltem a joghurt mennyiségét.
Kivajazott, sütőpapírral bélelt, majd úgy is kivajazott tepsibe simítottam az egészet és előmelegített sütőben 170 fokon (hagyományos mód) kb. 35-40 perc alatt megsütöttem (tűpróba).
A fapados eredeti csoki és fahéj nélkül a Sütemények enciklopédiájában található.
Megosztás
Akkor most következzen a GBT-re vitt sütim, ami teljesen váratlanul egy keksz. Nem azért, mert már másra gondolni sem tudok, hanem mert hajnalban kellett valamit nagyon gyorsan összedobnom, és így adta magát a műfaj. A forrás, ezúttal is az 1 tészta – 50 keksz című kis füzet szerint „lédús” és „a gyerekek szeretik”. Mindkét állítást csak megerősíteni tudom: tényleg jó puha, omlós lett és Panni is szorgalmasan pusztította.

Hozzávalók kb. 22 darabhoz:
20 dkg liszt átszitálva
7,5 dkg nádcukor
1/4 tk. só
1 tojás
10 dkg hideg vaj felkockázva
15 dkg marcipánmassza (nálam csak 8 dkg volt) nagylyukú reszelőn lereszelve
15 dkg aszalt sárgabarack felaprítva
A sütőt előmelegítettem 160 fokra és egy nagy tepsit kibéleltem sütőpapírral.
A lisztből, sóból, cukorból, tojásból és a vajkockákból kézzel tésztát gyúrtam. A végén beledolgoztam a marcipánreszeléket és az aszalt barackokat is. Kézzel diónyi gombócokat formáztam a tésztából és egymástól néhány centi távolságra a tepsire sorakoztattam őket. Középső rácson, hagyományos módon 10 perc alatt megsültek.
Forrás: 1 tészta - 50 keksz
Megosztás
Mielőtt a GBT-re vitt kekszreceptet posztolnám, egy sós fogással igyekszem azt a látszatot kelteni, mintha nem csak süteményeken élnénk.:) Úgyhogy most egy gyors vacsora következik.
Mikor megláttam Cserke körtés póréfelfújtját, rögtön tudtam, hog cselekednem kell. A pórékattanásom ugye tart már egy ideje, a körtét is nagyon szeretem és a tartletformáimat pedig már nagyon ki szerettem volna próbálni. Úgyhogy csak leveles tésztát kellett vennem, minden más volt itthon. Minden kezdő vagy önbizalomhiányos háziasszonynak nagyon ajánlom a receptet: hihetetetlenül egyszerű, viszont nagyon látványos az eredmény. Engem például olyan elégedettség töltött el, mintha legalábbis Fenyő Ivánt mintáztam volna meg leveles tésztából.:) Ízre is nagyon bejött, a sós-gyümölcsös párosítástól óvakodók nyugodtan készíthetik körte nélkül, úgy is jó lesz. És készséggel elhiszem Cserkének, hogy kukoricával hasonlóan finom.
1 csomag leveles tészta
1 kisebb póré fehér része hosszában elfelezve, felaprítva
1 dl tejszín
10 dkg reszelt sajt (nálam trappista és cheddar keveréke)
1 tojás elhabarva
kevés rozmaring felaprítva
1 ek. vaj
só
őrölt fehérbors
őrölt szerecsendió
2 körte meghámozva, kimagozva, vékony szeletekre vágva (és citromlével meglocsolva barnulás ellen – ez nálam kimaradt)
A leveles tésztát kibontottam és akkora négyszögeket vágtam ki belőle, hogy a tartletformáimat ki tudjam velük bélelni. Kivajaztam a formákat és belenyomogattam a tésztát, a lelógó széleit levagdostam.
A vajon megpároltam a pórét. A tojást a tejszínnel, a sajttal és a fűszerekkel elkevertem, beleforgattam a pórét is. Az így kapott maszát egyenlően elosztottam a négy kis formában. A tetejére körteszeleteket tettem.
A kimaradt tésztába egy fél hámozott, magozott almát csomagoltam Cserke ötlete nyomán (szuper lett az eredmény).
200 fokon 20 percig sültek a tartletek.

Megosztás
Rákaptam a banános sütikre, mivel mostanában Panni nem eszi úgy a banánt, mint eddig, így azon kaptam magam, hogy kezdenem kell valamit az erősen barnuló gyümölcsökkel. Persze a kézenfekvő turmix gondolatát gyorsan elhessentve rögtön valami sütin törtem a fejem, majd kerestem is egy alkalmasnak látszó receptet. A konyhaszekrényben aszalódó maradék datolyaszemek is célba értek ezzel, és mondhatom, szép végük lett.
Hozzávalók:
12,5 dkg puha vaj
17,5 dkg nádcukor
2 tojás
22,5 dkg liszt átszitálva
1 csapott tk. sütőpor
1/2 tk. szódabikarbóna
csipet só
1/4 tk. őrölt szerecsendió
1/4 tk. őrölt fahéj
2 nagyon érett banán villával összetörve
2 ek. juharszirup
12 dkg szárított datolya kimagozva, felaprítva
A vajat egy nagy keverőtálban robotgéppel habosra kevertem, majd hozzáadtam a cukrot, azzal is jól kikevertem. Később egyesével mentek bele a tojások, azzal is jól elkevertem, majd evőkanalanként adagoltam hozzá a sütőporos, szódabikarbónás, fűszeres lisztet. Csipet sót is tettem bele, majd hozzáadtam a banánpépet, a juharszirupot és végül az aprított datolyát.
Az így kapott masszát kivajazott, sütőpapírral bélelt, majd úgy is kivajazott tepsibe simítottam (tapasztalatom szerint a banános sütik ragadósak), majd előmelegített sütőben 160 fokon kb. 1 óra hosszat sütöttem (tűpróba).
Megjegyzés: ha a datolya már régi, összeszáradt, érdemes előtte forró vízbe beáztatni, majd leszűrni és kevés liszttel összeforgatni, mielőtt a tésztába kevernénk.
Donna Hay receptje a Simple essentials fruit című könyvéből.
Megosztás
Megint kedvet kaptam a golyókhoz Doctor Pepper aktivitását látva. Csak a kényszerű diétámat kellett kibekkelnem és első dolgom volt, hogy hozzálássak ehhez a jó kis recepthez. Épp kapóra jött az üveg alján árválkodó 4 dekányi mogyoróvaj elpusztításához. Hasonlóan a tiramisúgolyókhoz ez is nagyon finom lett, de tudni kell, hogy ez masszívabb darab, jóval édesebb.

Hozzávalók 30 darab falatnyi golyóhoz:
20 dkg tejcsoki
1,5 dl tejszín
4 dkg mogyoróvaj (esetemben crunchy peanut butter)
fél narancs reszelt héja és 1-2 ek. leve
10 dkg darált háztartási keksz
A hempergetéshez: kókuszreszelék (vagy apróra vágott natúr földimogyoró)
A tejszínt egy kis lábasban felforrósítottam, beledobáltam a csokidarabokat és addig kevergettem, míg fel nem olvadt.
Utána belekevertem a többi hozzávalót is és hűtőbe tettem néhány órára.
A megkeményedett masszából kis golyókat formáztam és kókuszreszelékben meghempergettem őket.
Fakanál Recepttár 2008/2.
Megosztás
A napokban érkezett postán Judittól a Dominosteine receptért cserébe ez a gyönyörűség!!! Köszönöm mégegyszer, biztos sokat fogok belőle sütni, ezt bátran megígérem.:)
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010