Mostanában megragadták fantáziámat a töltött gombafejekben rejlő lehetőségek. Készítettem már spenóttal töltött változatot, ami annyira egyszerű volt és mégis olyan korrekt eredményt adott, hogy az további variációkra jogosít. Másik mániám (a sok közül) a kuszkusz, így kézenfekvő volt, hogy a kettőt kombinálom. Már csak a fűszerezésről kellett döntenem, és mivel már én is igencsak tavaszváró hangulatban vagyok (ezt egyébként legjobban a konyhai ténykedéseimből veszem észre), a mediterrán ízvilág mellett döntöttem. Szerintem tökéletes gyors vacsoraétel lett belőle, sajnos férjem nem lelkesedett annyira, így az a gyanúm, hogy nem pasikaja született.
Hozzávalók:
8 nagy fej csiperkegomba (50 dkg)
kb. 15 dkg kuszkusz
2-3 ek. olívaolaj
kb. 1 dl víz (függ a kuszkusz fajtájától)
só
2 tk. vaj
1 gerezd fokhagyma
4 szem olajban eltett aszalt paradicsom
5 dkg feta
1 tk. harissa (ezesetben szárított fűszerkeverék formájában)
egy marék dió + néhány szem a tetejére
1 ek. citromlé
Egy fazékban felhevítettem az olívaolajat és állandóan kevergetve kis lángon kicsit átforgattam rajta a leöblített és lecsepegtetett kuszkuszt. Utána felöntöttem kb. 1 dl vízzel, megsóztam és fedő alatt főztem, míg a kuszkusz meg nem puhult. (A vízigénye nagyban függ a kuszkusz szemcseméretétől, én most nagyon apró szeműt használtam, ahhoz meglepően kevés víz kellett. Inkább óvatosan adagoljuk a vizet, és ha láthatóan felszívta az összeset, akkor pótoljuk.) Mikor már megpuhult (nem kell neki sok idő), elzártam a gázt és fedő alatt hagytam még duzzadni kicsit, majd egy villával beleforgattam 2 tk. vajat.
A gombákat megtisztítottam, kitörtem a tönkjüket. A tönköket is „megpucoltam”, levágtam a végüket, majd kis kockákra aprítottam őket. A fokhagymát is megpucoltam, felaprítottam, a diót és a paradicsomot szintén. A fetát falatnyi kockákra vágtam.
Egy teflon serpenyőben kevés olajat hevítettem és a gombakalapokat mindkét oldalukon pár percet pirítottam, majd konyhai törlőre szedegettem őket.
Pótoltam a serpenyőben az olajat, majd belezúdítottam a tönkdarabokat, a paradicsomot, a fokhagymát és a diót. Kis lángon, kevergetve pároltam-pirítottam kicsit, hogy a gomba összeessen. Isteni illatok kezdtek terjengeni!
A kihűlt kuszkuszt összeforgattam a párolt gombás eleggyel, hozzáadtam a fetakockákat és a harissát is, meglocsoltam 1 ek. citromlével és megkóstoltam, kell-e sózni.
A gombákat redős részükkel felfelé egy sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam. A fűszeres kuszkuszból kupacokat halmoztam rájuk, megszórtam a tetejüket diódarabokkal és előmelegített sütőben maximum hőmérsékletű grillfunkción kb. 10 percig grilleztem őket.
Megjegyzések:
A serpenyőben való pirítás közben kicsit levet eresztettek a kalapok, ezt igyekeztem papírtörlővel felitatni. Grillezés közben is vesztettek víztartalmukból, de alapjában véve al dente állaguk maradt, nem „szottyadtak meg”. Férjemet zavarta a víztartalom, szerintem nem zavaró.
A harissa hiánya ne riasszon el senkit, cayenne borssal, szárított mentával, őrölt római köménnyel és plusz egy fokhagymagerezddel fűszerezve hasonló eredmény születik.
Megosztás
Kellett valamit kezdenem a tiramisugolyók miatt megbontott mascarponéval (sajnos hajlamos vagyok addig várni, míg meg nem romlik a maradék) és a vidékről érkezett csicsóka sorsa is eldöntetlen volt. Addig törtem a fejem, míg ezt a csőben sültet (gratint) ötlöttem ki. (Azzal a nem titkolt céllal, hogy felavassam az újonnan vett szemet gyönyörködtető sütőformámat.) Óvatos próbamennyiség készült, egy jó étvágyú férfi egyedül eltüntetné az egészet, amit meg is értek, mert nagyon finom lett.:) Harmonikus ízvilág, belül krémes, a tetején ropogós textúra.
Hozzávalók egy kisebb adaghoz:
20 dkg krumpli
20 dkg csicsóka
10 dkg mascarpone
kb. 1,5 dl tej
1-2 arasznyi póré
1-2 gerezd fokhagyma
só
frissen őrölt bors
A krumplit és a csicsókát meghámoztam, és vékony karikákra vágtam. A mascarponét kikevertem a tejjel, sóztam, borsoztam. A hagymákat megtisztítottam és kis kockákra aprítottam.
Kivajaztam egy tűzálló tálat, belerendeztem vegyesen a krumplit és a csicsókát, sóztam, borsoztam, majd nyakonöntöttem a mascarponés tejjel.
200 fokos sütőben kb. 40 perc alatt puhára sütöttem.
Megjegyzések:
Ha lett volna otthon, még sajtot is reszeltem volna a tetejére.
A póréból és a fokhagymából 1-1 egységet (arasz és gerezd) tettem az enyémbe, de aki fűszeresebben szereti, növelheti az adagot.
Megosztás
Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010