Nem mintha egy görbe éjszaka következményeit kellett volna kúrálgatnunk a napokban, de úgy éreztem, hogy itt az ideje valami pasisnak. Az anyósomtól kapott házi kolbász volt a kiindulási alap, ahhoz kerestem receptet és találtam is – a Nők Lapjában. Kicsit módosítottam rajta, a répát például reszelve tettem bele, mert úgy kevésbé szembetűnő, a hagymát is felaprítottam, és megpároltam ((eredetileg egészben kellene beledobni). Szóval nőiesebb lett egy kicsit, de a macsó jelleg azért megmaradt.:) A mennyiség is tekintélyes, kis családunk egy hónapig elélne rajta.
Hozzávalók egy szép nagy adaghoz:
20 dkg barna lencse
20 dkg savanyú káposzta
1 közepes vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 nagyobb sárgarépa
3-4 ek. olaj
1 babérlevél
só
10 dkg füstölt kolbász
2 dl tejföl
1 ek. rizsliszt
kevés citromlé
A lencsét előző este átválogatjuk, majd 1 liter hideg vízbe beáztatjuk
Másnap a savanyú káposztát bő vízben átmossuk, lecsepegtetjük, felaprítjuk, majd annyi vízzel, amennyi épp ellepi feltesszük főni. Fedő alatt kb. fél óra alatt puhára főzzük.
A hagymát, fokhagymát, sárgarépát megpucoljuk, a hagymákat felaprítjuk, a répát lereszeljük.
Egy nagy fazék aljában kevés olajat hevítünk, rádobjuk a vöröshagymát és kis lángon, kevergetve üvegesre pirítjuk. Utána mehet rá a fokhagyma és a répa, jól átkeverjük, kicsit pirítjuk, majd felöntjük a lencsével (az áztatólével együtt). Hozzáadjuk a babérlevelet és félig lefedve puhára főzzük (kb. 20 perc).
Közben a kolbászt felkaríkázzuk. Ha a lencse már megpuhult, megsózzuk és hozzáadjuk a puha káposztát a levével együtt meg a kolbászkarikákat, felöntjük még vízzel, ha szükséges és összeforraljuk.
A tejfölt egy kis tálkában elkeverjük egy kevés levessel és csomómentesen hozzákeverjük a rizslisztet, majd belecsorgatjuk a levesbe. Elkeverjük, sózzuk, ha szükséges és mérsékelt lángon 5 percig főzzük.
Tálaláskor citromlével savanyíthatjuk.
Korpádi Péter receptje alapján.
Megosztás

ez nagyon tetszik, köszi! szerintem ki is próbálom hamarosan, van még egy kis káposztánk a hórdóban! :)
Hát ha idejövök, mindig, mindig valami hasznosat találok!
Képzeld, hetek óta várakozik a hűtőben egy fej savanyúkáposzta...micinájjak, micinájjak belőle? Oszt' majd lesz valami...és tessék... itt van a 5-let ;). Köszönöm! :D
:-)) Kiderül, hogy mindenki rejteget otthon egy kis savanyú káposztát.:-) Akkor hajrá, lányok!:)
Na, ez nagyon finom vasárnapi leves volt, ahány ujjunk volt, annyit nyaltunk meg utána! :-) Köszönöm!
Annamari, egészségetekre!:)
Sikerült ezt a levest is előállítanom. :D
Nagy sikere volt a családban. Egyetlen dolog ötlött az eszembe, ami még lehet illene az ízéhez: egy kis kömény. De lehet csak elrontaná az egészet. Talán majd kipróbálom azt a verziót is, mindenesetre ez nagyon finom ebéd volt.
Hú, nagyon aktív vagy!:) Örülök a sikernek! Az ötleted nem rossz, bennem fel sem merült, mert a férjem nem szereti a köményt.
kipróválva, repertoárva felvéve! :) mi egy kis borsikafüvel tettük "puffadásmentessé" :)
Chilii, egészségetekre!:) Igen, a borsika jogos, bár ez szerintem most nem volt "pukkos".:-)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.






Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010