Kellett valamit kezdenem a tiramisugolyók miatt megbontott mascarponéval (sajnos hajlamos vagyok addig várni, míg meg nem romlik a maradék) és a vidékről érkezett csicsóka sorsa is eldöntetlen volt. Addig törtem a fejem, míg ezt a csőben sültet (gratint) ötlöttem ki. (Azzal a nem titkolt céllal, hogy felavassam az újonnan vett szemet gyönyörködtető sütőformámat.) Óvatos próbamennyiség készült, egy jó étvágyú férfi egyedül eltüntetné az egészet, amit meg is értek, mert nagyon finom lett.:) Harmonikus ízvilág, belül krémes, a tetején ropogós textúra.
Hozzávalók egy kisebb adaghoz:
20 dkg krumpli
20 dkg csicsóka
10 dkg mascarpone
kb. 1,5 dl tej
1-2 arasznyi póré
1-2 gerezd fokhagyma
só
frissen őrölt bors
A krumplit és a csicsókát meghámoztam, és vékony karikákra vágtam. A mascarponét kikevertem a tejjel, sóztam, borsoztam. A hagymákat megtisztítottam és kis kockákra aprítottam.
Kivajaztam egy tűzálló tálat, belerendeztem vegyesen a krumplit és a csicsókát, sóztam, borsoztam, majd nyakonöntöttem a mascarponés tejjel.
200 fokos sütőben kb. 40 perc alatt puhára sütöttem.
Megjegyzések:
Ha lett volna otthon, még sajtot is reszeltem volna a tetejére.
A póréból és a fokhagymából 1-1 egységet (arasz és gerezd) tettem az enyémbe, de aki fűszeresebben szereti, növelheti az adagot.
Megosztás

Szia Katica! Igen, ez valóban köret, ezt a címkéknél láthatod is a poszt alatt. A gratin azt jelenti magyarul, hogy csőben sült: tejszín, sajt, besamel stb. rétege alatt sütött étel, többnyire zöldség.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Ez igazából hus mellé köretnek ajánlott. Így magába szerintem nem jó. Ismerem ezt a gratäng-et nálunk készen is és por formájában is lehet kapni, de hus mellé szoktam venni (egyébként nem is tudtam, hogy ez az lenne)