Ha férjem nem emlékeztet, el is felejtem, hogy ma lett két éves a blogom.:) Ezen jeles alkalomból egy keksszel jelentkezem. A TV Paprika Magazin karácsonyi számában találtam a receptet, ott az „eltűnős süti” becenévvel illetik. Zárójelben azt is megadták, hogy Costa Rica-i édességről van szó. A neten kicsit utánakeresve egy lehetséges forrásra is ráleltem.:) Hazájában is kávé mellé kínálják, jobb sorsot én sem tudok elképzelni neki.
Hozzávalók:
22 dkg liszt
1 tk. sütőpor
1/4 tk. szódabikarbóna
1 csipet só
18 dkg vaj
15 dkg nádcukor
8 dkg kókuszreszelék
10 dkg zabpehely
10 dkg pörkölt sótlan földimogyoró
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Kibélelünk egy tepsit sütőpapírral.
A lisztet egy nagy tálba szitáljuk, hozzákeverjük a sütőport, a szódabikarbónát és a sót.
Közepes lángon felolvasztjuk a vajat, majd a tűzről levéve hozzákeverjük a nádcukrot, utána a tojást, végül beleforgatjuk a lisztes keveréket. Ezután megy bele a kókuszreszelék, a zabpehely, meg a felaprított/durvára őrölt földimogyoró. Kb. fél órára félretesszük, hogy kihűljön.
Diónyi golyókat formálunk a tésztából, a sütőpapírra helyezzük őket kellő távolságban, majd villával kicsit megnyomkodjuk. 10-12 perc alatt világosbarnára sütjük. (akkor jó, ha az alja már szép barna). Kb. 40 darab lesz, ha jól emlékszem, így több menet szükséges a sütéshez.
Forrás: TV Paprika Magazin 2008/12.
Megosztás

Boldog új évet kívánok, Vú! Eltűnt már a süti? ;) Jó kis új fejléced is van az ikon mellé ;)
Zsuzsi: az oldal fejrészébe (head) kell beillesztened a következő sort:
<link rel="shortcut icon" href="cím/favicon.ico" />
A "cím"-et helyettesítsd azzal az útvonallal, ahol a favicon.ico fájl nálad található. Utóbbi fájlt pedig készítsd el kedved szerint valamilyen rajzprogramban.
Nagyon boldog szülinapot, Vú!!:-)) Nekem igenis két napja eszembe jutott és fel is véstem a monitor mellé:-)) A vúsütit pedig pótolom:))
Beatbull, jó, hogy van köztünk egy ilyen szakfiú, bár nem is tudom, meg tudnám-e magam csinálni:)).
Zsuzsa, az ikont a freeblog felkínálja és beteszi automata, csak fel kell tölteni. Az ikont azért meg kell rajzolni:)
Vú!
Isten éltessen! ;)
Boldog 2. Blogszülinapot!
Nagyon guszták a szülinapos sütik. Ki is próbálom!
Isten éltessen! A kekszek istenien néznek ki, szinte érzem is az ízüket! Én is begyúrtam ma egy adag citromos-gyömbéreset :-D
Gratulálok!! Még sokat!
pont január 22? eddig csak szegény Heath kötődött ehhez a naphoz, de ezek szerint jó dolgok is történtek már ezen a napon!
Ha nem indítod el két éve, vajon akkor is összehoz a sors?? who knows?
keksz - ennél stílszerűbb nem is lehetnél!!
p j
Gratulálok, további sok évet!
Köszönöm mindenkinek, aranyosak vagytok!:)
Beatbull, annyira eltűnős volt, hogy a fényképét is alig találtuk meg.:-)
Mamma, tudtam, hogy te biztos számon tartod!:-)
Pepper, előbb-utóbb összefutottunk volna valamelyik F.I.-film vetítésén, nem?:))
Boldog suti, akarom mondani szulinapot...:)
H.
Boldogot!:)
Gratulálok én is!
Vu, boldog szülinapot a blognak! :)
Boldog blogszülinapot!!!
Gratulálok a blogos szülinaphoz!!!!
Köszi Nektek is!
Boldog blogszülinapot kívánok Neked és további jó főzőcskét. Ezt a cookiet én is kinéztem az újságból, jól hangzik. A végén még főzni is fogunk az újságokból ... :)
Orsi
:-) Köszi Orsi! Én egyébként most egész jól haladok, mind a kipróbálás, mind az önmérséklet terén, pedig most nem is fogadtam meg semmit az új évre.:))
Boldog blogszülinapot :)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Gratulálok! :)
és a http előtt a kicsivú a szülinapra került oda, vagy már rég ott időzik, csak totál figyelmetlen vagyok? (és hogy lehet ilyet csinálni?)