Csülkös bableves haluskával

Jófej voltam és engedtem férjem unszolásának – főztem neki csülkös bablevest haluskával*. Az is katalizátorként hatott, hogy anyósom is épp nálunk volt, így az ő útmutatásai alapján készíthettem el a nagy kedvencet. Attól is különleges volt ez az alkalom, hogy végre a kuktámat is be mertem izzítani eredeti funkciójában és nem csak sima levesfazéknak használtam. Eddig valami miatt idegenkedtem tőle, de a gyakorlatias szempontok azért nem hagytak nyugodni. Anyukámmal is konzultálva, aki nagy kuktaszakértő, üzembiztosan használtuk az edényzetet, ennek ellenére egyedüli kipróbálásra még mindig nem vállalkoznék. Ez szerintem kétemberes dolog, kell a férfi mellém vész esetére.:)

Csülkös bableves haluskával 

Csülkös bableves 

Hozzávalók:

kb. 40 dkg vörösbab
1 szép darab (sovány) füstölt sertéscsülök (nálam épp fóliázott példány)
3 sárgarépa felkarikázva
2 fehérrépa karikákra vágva
8-10 szem feketebors
2 babérlevél
kis csokor zellerzöld

A rántáshoz:
1 közepes vöröshagyma felaprítva
2 gerezd fokhagyma felaprítva
néhány ek. olaj
1 tk. pirospaprika
1 ek. liszt
1-2 dl hideg víz

A haluskához:
1 kg krumpli
15 dkg liszt (8 ek.)
2 tk. só
1 tojás

Tálaláshoz:
tejföl

Előző este beáztatjuk hideg vízbe (külön tálakban) a babot és a csülköt. Másnap a csülköt, ha nagyon sötét, füstös, kívülről (a bőrét) egy kis éles késsel megkapargatjuk.

A babot feltesszük főni egy nagy fazékban hideg vízben. Miután felforrt, elzárjuk a gázt és leöntjük róla a vizet.

A csülköt (miután több darabra vágtuk, ha csontja nem volt) a borssal és a babérlevéllel  kuktában feltesszük főni annyi hideg vízben, amennyi ellepi. (A gyakorlatiasak tegyék a fűszereket teatojásba, úgy könnyebb kihalászni.) Mikor már gyöngyözve fő, rátesszük a kukta tetejét, lezárjuk. Ott állunk mellette, és amikor sziszegni kezd, egy picit késsel megmozgatjuk a tetején a szelepet. Így kiengedjük belőle a felesleges gőzt. Lejjebb vesszük a lángot (legkisebb fokozat, vagy annál egy gondolattal erősebb). 2-3 perc múlva újra ellenőrizzük, hogy szuszog-e. Ha nem, kicsit feljebb vesszük a gázt, ha igen, így főzzük kb. 30-40 percig (a csülök méretétől is függ). Ekkor a szelepet egy késsel felhúzva kiengedjük a gőzt a kuktából és kinyitjuk – megnézzük, puha-e a hús.

Ha igen, hozzáadjuk a leszűrt babot (előtte kihalásszuk a borsszemeket), ismét lezárjuk és kb.10 percig főzzük. Ekkor, ha a bab már majdnem puha, levesszük a kukta tetejét, bezöldségezzük (répák, zellerzöld) és csak simán fedő alatt főzzük tovább. Közben megkóstoljuk, elég sós-e, ha nem, megsózzuk. Mikor már a zöldségek is megpuhultak, berántjuk.
Ehhez az olajon az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát üvegesre pirítjuk, megszórjuk 1 ek. liszttel és 1 tk. pirospaprikával és folyamatosan kevergetve világosra pirítjuk. Felöntjük hideg vízzel, csomómentesre elkeverjük, majd vékony sugárban a leveshez öntjük. Forrástól számítva pár percig főzzük.

Tálalás előtt a húst falatnyi darabokra vágjuk.

A haluska mint levesbetét készítése:

A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk és sós vízben puhára főzzük. Hagyjuk kihűlni, majd egy nagy tálban összegyúrjuk a liszttel, sóval, tojással. Az így kapott tésztából diónyi golyókat formázunk és lobogó sós vízbe rakosgatjuk  Közepes lángon (ne buzogjon, mert akkor összetöri) addig főzzük, míg a golyók fel nem jönnek a víz tetejére. Miután feljöttek, 1-2 percet várunk, majd egy szűrővel kiszedegetjük őket. Külön tálban kínálhatjuk a leves mellé. Mindenki annyit szed belőle, amennyi jólesik.

Haluska a krumpligombóc - nyersen és főzve 

* Férjem családjában a bableves i-jére mindig a haluska teszi fel a pontot. Ez a szlovák eredetű levesbetét nagyon hasonlít a nudli, a szilvás gombóc és a gnocchi tésztájához. A levesbe szedve akkurátusan fel kell a kanállal darabolni és úgy enni a babhoz.

 

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Leves , Magyaros , Férjem kedvére

Címkék

babérlevél , bors , burgonya , fehérrépa , őrölt pirospaprika , sárgarépa , sertéscsülök , tejföl , vörösbab

Komment

Eddig 23 komment érkezett

  1. Ízbolygó:
    2009. 01. 21. 9:50

    Micsoda rendes asszonyka vagy Te Vú!
    Ez a haluska jópofa, én is bevetem az embernél. Köszi!

  2. chilii:
    2009. 01. 21. 11:10

    ez ám a csudás téli étel!!! :)

  3. kicsivu:
    2009. 01. 21. 22:16

    :-)) Köszi, Ízbolygó!:) Azért a te urad sem panaszkodhat!!!:)

    Chilii, valóban, jó kis kalóriabomba!

  4. http:
    2009. 01. 21. 23:02

    "előtte kihalásszuk a borsszemeket"

    mééé halászgatod a borsot? vegyél ilyen filléres tea ball-t (magyarul nem tudom hogy hívják):

    www.nbtea.co.uk/acatalog/teaball.jpg

  5. tucatnev:
    2009. 01. 22. 3:59

    (teadió)

  6. kicsivu:
    2009. 01. 22. 6:27

    :) Igazad van, van is nekem ilyen, csak taszít a gondolat, hogy egy fém tárgyat főzögessek a levesemben. Tudom, hogy fura, de ez van.:-)

  7. GNL:
    2009. 01. 22. 8:55

    Egy kicsit perverz így együtt, de azért...

  8. http:
    2009. 01. 22. 9:58

    kicsivu!

    a kuktád fából van? nem fémben főzöd a levest? pont a mütyürnyi fém tea ball idegel? a bazi nagy fémkukta nem?

    hát akkor kellemes feketebors halászgatást..

  9. Patrik:
    2009. 01. 22. 12:22

    http: ugyanezt más is mondta már Vúnak, de neki így a jó, akkor nincs mit tenni. Mindenkinek van n darab nehezen vagy egyáltalán nem megmagyarázható bolondériája, neki úgylátszik a teatojásfóbia az egyik :)

  10. kicsivu:
    2009. 01. 22. 14:49

    Http, sajna a kuktám nem fa.:-) Vannak ilyen hülyeségeim, pl. a fagyit is utálom fémkanállal enni. De a posztba beírom a teaballt is.:)

  11. Tintaleves:
    2009. 01. 22. 15:12

    Én is jó fej lettem, megcsináltam ezt a levest, csak kicsit olaszosabban, rozmaringgal és toszkán vaddisznókolbásszal. Miért imádják a férjek ezt a fajta kaját???? Utána citromos süti!!! Nem csuklottál?

  12. kicsivu:
    2009. 01. 22. 15:47

    :-))) Nem, de remélem csak pozitív jelzőkkel illettetek!:)

  13. Mamma:
    2009. 01. 23. 0:05

    Látom, győzött az erősebb nem!:-))
    Eszter! Ha rájössz, hogy a csülkös bableves mitől vonzza úgy a férfiakat, viszek Neked toszkán szarvaskolbászt:-))) Az én emberem is kér hasonlót, egyszer-egyszer hajlok rá én is:)

    Vú, ahogy olvastam a haluskát, egyből a gnocchi ugrott be, egyazegyben az! Úgy látszik, nincs új a nap alatt. Vajon ki nyúlta le kitől??

    Patrik, a bryndzové halušky is szerepelt Nálatok?? Igazi bryndzával nagyon tuti!!

  14. Tintaleves:
    2009. 01. 23. 9:52

    Naná, csakis a legjobbakat mondta mindenki, különösen a férjem.

    Mamma - a kutatás még folyamatban van, megkérdeztem a férjemet, de erre nem tudott analitikusan válaszolni. Csak olyan pasisan: hogy "az olyan finom, meg jó, meg van benne tejszín (mert én azzal habartam), összefoglalóan olyan comfort food". Lehet, hogy nekik a bableves a csokoládé????

  15. gyuzsu:
    2009. 01. 23. 12:49

    Enyémférj is babimádó. Ha kifogyna a fagyaztóból, akkorra tartalékol magának néhány sóletkonzervet, nehogy bab nélkül maradjon.

  16. Mamma:
    2009. 01. 23. 18:48

    Eszter, a forró csoki is "olyan finom, meg jó, meg van benne tejszín":-))) de a csokoládés megközelítéssel szerintem fején találtad a szöget!! Ezennel nyertél egy szarvaskolbászt!!:-))

  17. Tintaleves:
    2009. 01. 24. 13:57

    Mamma - Jaj de jó!!! És mit gondolsz, ki fog még jobban örülni neki?

  18. Mamma:
    2009. 01. 24. 21:43

    :-) Öngól!-))) nem baj, be is lehet cserélni:-)

  19. Jucy:
    2009. 01. 31. 9:18

    Még sosem láttam a nevemet kész kaja formájában :D ... köszönöm az élményt. Kérés: jó ez más kajákhoz is?

  20. kicsivu:
    2009. 01. 31. 10:49

    Ha jól értem és nem Csülkös a neved:), akkor: a haluska jó minden füstölt húsos leveshez meg pl. székelykáposztához (legalábbis anyósomék így szokták enni).

  21. Hémangi:
    2009. 03. 20. 18:12

    Nagyon megörültem, amikor megláttam a haluskát! Ugyanis ez nálunk családi recept a nagymamámtól, az "otthon íze". Ő rengeteg szlovák ételt főzött (már kevesebbszer főz, mert 93 éves). És eddig az összes ismerősöm (a családon kívül persze) azt állította, hogy nincs is ilyen szó, hogy haluska. És most kiderült, hogy más is ismeri! Mi úgy is szoktuk készíteni, hogy a nagy gombócokat vízben főzzük ki, aztán apró darabokra vágjuk, és egész kevés olajon, serpenyőben ropogósra sütjük. Savanyúsággal az igazi! Köszi az élményt.

  22. Máté László:
    2010. 02. 26. 10:44

    szép jónapot kívánok!

    Gratulálok a receptekhez, nagy receptbolond vagyok, gépen több százezer receptet örzök. mivel békéscsabai szlovák szármázasású vagyok, szeretnék megjegyzést fűzni a haluska recepthez. a haluska nem levesbetét és nem krumplival készül. gyakorlatilag egy metélttészta amit kifőzve izesítenek, pl mák, túró, lekvár stb. Ha a Google keresőbe beírják a haluska szót, ott is egy sor metélt tésztát fog kihozni és nem krumplis levesbetétet.
    Üdvözlettel egy nyugdijas receptbarát

  23. kicsivu:
    2010. 02. 27. 12:14

    Kedves László! Köszönöm a hozzászólást! Ez a haluska férjem piliscsévi tót rokonságának családi receptje, de ahogy látom, az előző hozzászóló is ismeri. Úgy látszik, kétféle tót haluskaiskola létezik.:)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010