Sült fokhagymás burgonyakrémleves

Próbálok tudatosan olyan zöldségeket is használni, amik egyébként valami miatt kiesnének a látómezőmből. A sütőtökleves is ilyen indíttatásból született, most pedig a pórét iktattam be az étrendünkbe. Eddig sem volt semmi bajunk vele, csak soha nem jutott eszembe, hogy póréból is főzhetnék valamit. Elsőként egy melengető krémleves képe villant be, aztán találtam is egy ellenállhatatlan sült fokhagymás változatot. Aki szereti a krumplipürét (van olyan ember, aki ennek a halmaznak nem eleme?:)) és a fokhagymát, az nem fog csalódni.
Csak azt sajnálom, hogy ekkor még nem bontottam fel az Ikeában vásárolt szárított vöröshagymagranulátumot, mert ha a krumplifőzelékre szórva isteni (márpedig ezt az empíria igazolta), akkor ehhez a leveshez is méltó díszítés lett volna. Na, majd legközelebb.

sült fokhagymás burgonyakrémleves

Hozzávalók:

1 nagy fej fokhagyma
2 szál póréhagyma
1 vöröshagyma
2 ek. olívaolaj
3 nagy burgonya, meghámozva, felkockázva
1 l víz
1 babérlevél
kb.1,5 dl tejszín
csipetnyi őrölt szerecsendió
fél ek. citromlé

frissen őrölt bors

A fokhagymát gerezdjeire bontom és héjastul egy tepsire szórom őket, majd előmelegített sütőben 170 fokon kb. 20 perc alatt puhára sütöm.

A hagymákat megtisztítom és felaprítom.Egy nagy fazékban  felhevítem az olajat, beleteszem a kétféle hagymát (a vöröset és a pórét) és fedő alatt, sűrűn kevergetve 3 perc alatt üvegesre párolom. Hozzáadom a felkockázott burgonyát, a héjából kinyomkodott sült fokhagymát és a babérlevelet. Megsózom, borsozom, majd felöntöm 1 liter vízzel. Felforralom, majd takaréklángon fedő alatt addig főzöm, míg a krumpli meg nem puhul.

A babérlevelet kihalászom, a levest kicsit hűlni hagyom, majd a sűrejét egy keverőtálba átszedve botmixerrel pürésítem. Felöntöm a főzőlével, visszaöntöm a fazékba, hozzáadom a tejszínt, majd megszórom őrölt szerecsendióval. Ha kell, mégegyszer megsózom. Kevés citromlével ízesítem, majd miután rottyant egyet, tálalom.

Megjegyzés: a leves másnapra kicsit besűrűsödik - ahogy a fotón is látható.:)

Forrás: A legjobb receptek sorozat Levesek kötete (Vince kiadó)



Kategóriák

Leves

Címkék

babérlevél , burgonya , citromlé , fokhagyma , őrölt szerecsendió , póréhagyma , tejszín , vöröshagyma

Komment

Eddig 5 komment érkezett

  1. Fűszeres Eszter:
    2009. 01. 14. 10:23

    Milyen jó ötletet adtál! Imádni fogom ezt a levest, de csak minimális krumplival, pedig a halmazba erősen meletartozom!

  2. kicsivu:
    2009. 01. 14. 23:23

    :) Fogyózol vagy nem akarod, hogy sűrű legyen? A fokhagyma mennyisége viszont szerintem még bátran növelhető.

  3. GNL:
    2009. 01. 15. 14:25

    nagyon jónak tűnik, kösz az ötletet!

  4. Dani:
    2009. 02. 03. 11:20

    Üdvözlet!
    Kipróbáltam a levest. Épp most fejeztem be a kajálást. Nagyon finom lett. Egy kis fokhagymás crouton-nal ettem. Fokhagymát fokhagymával, halmozom az élvezeteket. Kíváncsi leszek a család mit szól a leveshez, ha hazaérnek.
    Azt hiszem kipróbálok még sok-sok receptet. Nehéz választani melyik legyen a következő. :)
    Üdv,Dani

  5. kicsivu:
    2009. 02. 03. 12:34

    Szia Dani! Egészségedre! Látom elindultál az úton!:) További jó főzést!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek
© kicsi Vú & Patrik 2007-2009