Rég nem volt már ilyen laza délelőttünk: mozizás és ebéd kettesben, mint a régi szép időkben. Az apropót az a tény szolgáltatta, hogy ma volt 7 éve, hogy először randiztunk. Azaz ahogy mondani szoktam: „ma van 7 éve, hogy járunk”, ami biztató a házasságunk szempontjából - túl vagyunk a kritikus hetedik éven.:-)
Először valami puccos étterem volt betervezve, aztán inkább a kultúrprogram mellett döntöttünk: egy jó mozifilm, aztán tapas.
A film, amit néztünk egy könnyed, de nem szirupos kisköltségvetésű amerikai vígjáték Dan és a szerelem címmel. Főszereplője, Dan (Steve Carell) egy fiatal özvegyember, aki egyedül neveli három lányát és a felesége halála óta nem randizott. Egészen addig, míg a szokásos éves nagy családi összejövetelre tartva összefut a könyvesboltban egy titokzatos, vonzó nővel (Juliette Binoche). Szerelem első látásra, ami biztató ennyi év szünet után, csak porszem kerül a gépezetbe: a nőt hamarosan mint öccse új barátnőjét látja viszont...
Ettől kezdve nagyjából egy helyszínen, a szülői házban folyik a cselekmény, feszült és humoros jelenetek váltakoznak nagyon hangulatos zenei aláfestéssel és miközben Dan-nek szurkolunk, egy nem mindennapi családi ünneplésnek is szemtanúi lehetünk.
Romantikázáshoz ideális film, pasik számára is szerethető, és utána lehet róla beszélgetni.
Miután hősiesen ellenálltam és nem kóláztam-popcornoztam a moziban, a film után a Márton utcai Márton Sörözőbe siettünk (a Nagyvárad tér és a Klinikák között található), hogy kipróbáljuk Sergio, az uruguayi tulajdonos tapasait. A hely tényleg söröző, se nem több, se nem kevesebb. Sergio épp házon kívül volt, így egy lelkes középkorú hölgyhöz volt szerencsénk. Teával és ásványvízzel indítottunk, Dallmayr zöld teát kaptam (!), fémkannában forróvíz, benne a filter, több csészére elegendő mennyiség.
A kb. 12-es listáról 4 féle tapast választottunk: húsgombócok paradicsommal (4 darab), mexikói tacos (2), uruguayi chorizó (4 kis darab) és sonkás-fokhagymás töltött gomba (4) sorakozott a tálcán salátaágyon és noch dazu kaptunk egy empanadat is a hölgy ajándékaként. Pirított paradicsomos kenyér is járt mindezek mellé, ugyan bolti toastkenyér, de nem is vártunk mást. Minden étel kellően karakteres és fűszeres volt, a chorizo és a gomba ízlett a legjobban, a taco is korrekt, az empanada frissen kisülve jobb lett volna.
Desszertjük kétféle szokott lenni: flan dulce de lechével és sajttorta, de a flan sajnos épp elfogyott. Viszont volt palacsinta, kérésünkre dulce de lechével töltve, amiből fejenként egy bőven elég, mert nagyon tömény, de isteni!!!

A tapasokhoz egy-egy pohár chilei merlot volt a kísérőnk, így fizettünk borravalóval 3800 forintot.
A tapasokon kívül napi menü is kapható hagyományos, magyaros ételekből, a vendégekből ítélve az is népszerű a környéken.
Márton Söröző
Las Tapas de Sergio
IX. ker. Márton utca 35.
Tel.: 06-20-938-3554

Klassz nap lehetett, érezzétek tovább is jól magatokat egymással, még sok-sok hét évig!:-) (Azért ez a hét nem olyan nagy mumus, szerintem:-)) Üdv P-nek is!
Steve Carell zseniális volt a Little Miss Sunshine-ban-azt hiszem, A Család kicsi kincse néven futott otthon. (Oscar díjas film egyébként), nézzétek meg feltétlenül.További sokszor 7 évet Nektek!
Kedves Vú és P! Gratulálok, legyetek továbbra is ilyen boldogok még sokszor 7 évig. :) A filmet mi is láttuk, tényleg nagyon kedves és az a családi jelenet zseniális. Főleg az a megkapó benne, hogy mennyire egymásra figyelve töltik az időt, játszanak, nem csak úgy egy "helyen vannak", hanem meg is élik a pillanatot. Lehetne tanulni tőlük! :)
Mamma, köszönjük!:) Én sem veszem nagyon komolyan a babonát, de jó érzés, hogy már ennyin túl vagyunk.:-)
Csicseriborsó, köszi! Ha lesz alkalmam, megnézem mindenképp! Egyébként érdekes, hogy ebből a bánatos kutyaképű színésztípusból mennyi van a tengerentúlon.:)
Kismacs, köszönjük neked is a jókívánságokat!:) A családi élet nekem is nagyon tetszett, szerintem csak annyira volt idealisztikus, amennyire még hihető.
Családilag gratulálunk a hetedikhez!
Tetszik nekem ez a Márton söröző, majd referálok, ha kipróbáltuk.
Steve Carell - Imádjuk! Bár az Office-ban merőben más arcát mutatja, mint amiről itt írsz és amit a Little Miss Sunshine-ban mutat... De ez utóbbi tényleg nagyon jó film.
Köszi, Pepper!:) Gondoltam, hogy te ismered a pasit.:-) Az Office-ról majd még értekezzünk!
Nagyon-nagyon-nagyon köszönjük a söröző tippet! Soha de soha nem mentem volna be, ha nem te ajánlod, és irtóra tetszett.
De jó, nagyon örülök, hogy Nektek is pozitív élmény volt. Nekünk is egy netes cikk keltette fel az érdeklődésünket.:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.






Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010