Doctor Pepper kérésének eleget téve ma este, kicsit megkésve romantikus vacsorát kiviteleztem életem párjának. A megvalósulást hosszas fejtörés előzte meg most is, de néhány bloggerrel ellentétben engem nem megrázott, hanem felvillanyozott a kiírás. Nem a kényszert, hanem a lehetőséget éreztem ki belőle, hasonlóan, mint a piknikes fordulónál. Mert bevallom, mióta hárman vagyunk, és Panka is ott sündörög a vacsoraasztal mellett, nem jutott eszembe evésnél romantikázni. Elkezdtem hát az ötletgyűjtést, mitől is romantikus egy étkezés. Egyáltalán mit jelent az, hogy romantikus? Nekem azt, hogy különleges, meghitt, kiemel a hétköznapok rutinjából, lelassít és a pillanatra fókuszál. Ehhez szerintem az étel jellege abszolút fontos, nem hiszem, hogy egy tál krumplis tészta képes olyan atmoszférát teremteni, mint egy személyre szabott, különleges ételsor.
Pepper azt is kérte, kicsit nosztalgiázzunk, idézzünk fel régi emlékeket. Nagy bakikra nem emlékszem, szép estékre igen. Elsőként az ugrik be, amikor még a kezdet kezdetén a sok munka, meg a távolság miatt P.-kal csak hétvégén tudtunk találkozni. Péntekenként aztán kocsiba ültünk, elmentünk egy hűvösvölgyi szupemarketbe és bevásároltunk a hétvégi közös főzőcskéhez. A Delco sonka alapélelmiszer volt. Ekkor kezdődött közös gasztroszenvedélyünk, az első lépések a pasták felé, Luigi gombamártása mint mérföldkő.
Először azt gondoltam, valamelyik kedvencét főzöm vagy valami férfias vöröshúst, esetleg összeállítok egy múltidéző menüsort a közös nyarak gasztronómiai élményeiből. Aztán eszembe jutott egy egyszerű, de stílusos megoldás: a fondü. Kis helyigény, kevés előkészület, cserébe maximum íz és komfortérzet, remekül be lehet vele kuckózni a hálószoba magányába. Letettük hát Pankát a kiságyába és beizzítottuk az Ikeában vett gyönyörű olajzöld öntöttvas fondükészletünket. Odakucorodtunk egy kis ikeás Lack asztalka mellé és almát, kenyeret, uborkát mártogatva, bort iszogatva felidéztük az együtt töltött 7 évünk legszebb emlékeit.
Mustáros sajtfondü
Hozzávalók:
25 dkg ementáli sajt
25 dkg trappista sajt
1,25 dl + 3 ek. fehérbor vagy rosé
1,25 dl tejföl
3-4 ek. mustár
1 púpozott ek. étkezési keményítő
frissen őrölt bors
1 tk. Tabasco szósz
A sajtokat kis kockákra vágjuk, a keményítőt kikeverjük egy kis tálban 3 ek. fehérborral. 1,25 dl fehérbort a tűzhelyen a fondütálban felfőzünk, majd a sajtot apránként adagolva hozzáadjuk és kevergetés közben gyöngyözve addig főzzük, míg egyenletes massza nem lesz. A tejfölt és a mustárt evőkanalanként belekeverjük, a keményítővel besűrítjük, borsozzuk és Tabasco szósszal ízesítjük. A homogén masszát levesszük a tűzről és az égő pasztára helyezzük, majd fondüvillára szúrt kenyérkockákat, almadarabokat és savanyú uborkát mártogatunk bele.
Forrás: Dr. Oetker Fondü régi és új ízekkel
Megosztás

Zsú, én csak biztatni tudlak, főleg, hogy ti is ilyen sajtosak vagytok!:) Arra figyelj vásárlásnál, hogy jó vastag legyen az alja, akkor nem ég le benne a cucc. Az ikeás pl. jó vastag öntöttvas. A dobozát meg érdemes megtartani, abban kis helyen elfér.
Köszi a fondüvásárlási tanácsokat.:) Felkerült a karácsonyi ajándék listámra.
Mi is pont ezért szoktunk le a sajtfondüről (meg amiatt is, mivel kicsit nehéz:-), bár az én edényem hagyományos vastagságú. Viszont van egy kisebb méretű, egyéb rendeltetésű vaslábasom, azzal kipróbáljuk újra!
Szia Vú!
Találtam egy nagyon ismerős receptet és képet sajnos): kaja.zug.hu/hir/mustaros-sajtfondu_3495.php
Köszi, Zsú, már más is észrevételezte.:(( Gomba módra szaporodnak ezek a lopós oldalak, sajnos.
Megcsináltam, tényleg nagyon finom lett. Köszönöm a receptet.
Szívesen!:) Örülök, hogy nektek is ízlett!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Ez a romantikus fondüzés nagyon tetszik. Egyre inkább úgy érzem, hogy tudok helyet szorítani a konyhában egy fondü készletnek.