2008. szeptember

VKF XIX. - Romantikus sajtfondü

Doctor Pepper kérésének eleget téve ma este, kicsit megkésve romantikus vacsorát kiviteleztem életem párjának. A megvalósulást hosszas fejtörés előzte meg most is, de néhány bloggerrel ellentétben engem nem megrázott, hanem felvillanyozott a kiírás. Nem a kényszert, hanem a lehetőséget éreztem ki belőle, hasonlóan, mint a piknikes fordulónál. Mert bevallom, mióta hárman vagyunk, és Panka is ott sündörög a vacsoraasztal mellett, nem jutott eszembe evésnél romantikázni. Elkezdtem hát az ötletgyűjtést, mitől is romantikus egy étkezés. Egyáltalán mit jelent az, hogy romantikus? Nekem azt, hogy különleges, meghitt, kiemel a hétköznapok rutinjából, lelassít és a pillanatra fókuszál. Ehhez szerintem az étel jellege abszolút fontos, nem hiszem, hogy egy tál krumplis tészta képes olyan atmoszférát teremteni, mint egy személyre szabott, különleges ételsor.

Pepper azt is kérte, kicsit nosztalgiázzunk, idézzünk fel régi emlékeket. Nagy bakikra nem emlékszem, szép estékre igen. Elsőként az ugrik be, amikor még a kezdet kezdetén a sok munka, meg a távolság miatt P.-kal csak hétvégén tudtunk találkozni. Péntekenként aztán kocsiba ültünk, elmentünk egy hűvösvölgyi szupemarketbe és bevásároltunk a hétvégi közös főzőcskéhez. A Delco sonka alapélelmiszer volt. Ekkor kezdődött közös gasztroszenvedélyünk, az első lépések a pasták felé, Luigi gombamártása mint mérföldkő.

Először azt gondoltam, valamelyik kedvencét főzöm vagy valami férfias vöröshúst, esetleg összeállítok egy múltidéző menüsort a közös nyarak gasztronómiai élményeiből. Aztán eszembe jutott egy egyszerű, de stílusos megoldás: a fondü. Kis helyigény, kevés előkészület, cserébe maximum íz és komfortérzet, remekül be lehet vele kuckózni a hálószoba magányába. Letettük hát Pankát a kiságyába és beizzítottuk az Ikeában vett gyönyörű olajzöld öntöttvas fondükészletünket. Odakucorodtunk egy kis ikeás Lack asztalka mellé és almát, kenyeret, uborkát mártogatva, bort iszogatva felidéztük az együtt töltött 7 évünk legszebb emlékeit.

VKF XIX. - romantikus sajtfondü 

Mustáros sajtfondü

Hozzávalók:

25 dkg ementáli sajt
25 dkg trappista sajt
1,25 dl + 3 ek. fehérbor vagy rosé
1,25 dl tejföl
3-4 ek. mustár
1 púpozott ek. étkezési keményítő
frissen őrölt bors
1 tk. Tabasco szósz

A sajtokat kis kockákra vágjuk, a keményítőt kikeverjük egy kis tálban 3 ek. fehérborral. 1,25 dl fehérbort a tűzhelyen a fondütálban felfőzünk, majd a sajtot apránként adagolva hozzáadjuk és kevergetés közben gyöngyözve addig főzzük, míg egyenletes massza nem lesz. A tejfölt és a mustárt evőkanalanként belekeverjük, a keményítővel besűrítjük, borsozzuk és Tabasco szósszal ízesítjük. A homogén masszát levesszük a tűzről és az égő pasztára helyezzük, majd fondüvillára szúrt kenyérkockákat, almadarabokat és savanyú uborkát mártogatunk bele.

Forrás: Dr. Oetker Fondü régi és új ízekkel

 

Related Posts with Thumbnails

Karfiolfasírtkák

Panni ha meglátja kezemben a serpenyőt, máris felderül az arca és lelkesen mondja: „pacsicsi”, azaz palacsinta. Most túljártam az eszén, mert nem minden pacsicsi, ami annak látszik: így történt, hogy jóízűen evett ezekből a karfiolfasírtkákból. Ahogyan mi is. Még az alapvetően karfiolellenes férjem is megnyalta utána mind a tíz ujját.

karfiolfasírtkák 

Hozzávalók:

1 kisebb fej karfiol
1/2 tk. koriandermag
só a főzővízbe
2 nagy tojás
2 ek. liszt
1 ek. aprított petrezselyem
3 ek. ricotta
1 gerezd fokhagyma
csipetnyi őrölt szerecsendió
frissen őrölt bors
néhány ek. olaj a sütéshez

A tetejére: tejföl

A karfiolt megtisztítottam a leveleitől, megmostam, majd kisebb rózsákra szedtem. Sós – korianderes vízben kb. 10 perc alatt puhára főztem. Leszűrtem, hideg vízzel leöblítettem, majd leráztam róla a vizet. Egy tálba tettem, a felét villával szétnyomkodtam, a többi maradt egészben, majd hozzáadtam a tojásokat, a lisztet, a ricottát és a fűszereket, belereszeltem a fokhagymát, megsóztam és jól összekevertem. Egy serpenyőben annyi olajat hevítettem, hogy jól bevonja az alját és a karfiolos masszából két kiskanállal kis kupacokat raktam bele, majd lelapítottam őket. Mérsékelt lángon mindkét oldalukat pirosra sütöttem, közben pótoltam az olajat. Tejföllel a tetejükön tálaltam őket.

A Tv Paprika magazin 2008/májusi számában talált receptet módosítottam.

Related Posts with Thumbnails

Tapas Nr. 3.: Petrezselymes csiperkegomba

Panni végérvényesen bölcsis lett, tegnap már „beszokottnak” nyilvánították. A kezdeti éhségsztrájkját is viszonylag hamar feladta, tegnap már karalábéfőzeléket ebédelt! Ez azt jelenti, hogy nekem már csak kettőnkre, de leginkább magamra kell főznöm, így szabadon kísérletezhetem. Eljött tehát a kínai kaják, a csípős ételek és egyéb gyerekek számára értelmezhetetlen ételek kora. Tegnapra ugyan még csak decens gombalevest főztem, de aztán nem álltam meg, hogy a maradék gombából ne próbáljak ki egy újabb tapas-receptet. Egy 25 dekás miniadag készült, de az eredeti menyiségeket adom meg, mert biztos el fog fogyni. A recept szerint ez a mennyiség 8 tapasnak felel meg.

Tapas Nr. 3.: petrezselymes csiperkegomba 

Hozzávalók:

1 dl olívaolaj
6+2 gerezd fokhagyma
1-2 szárított chilipaprika (vagy fél friss)
1 kg csiperkegomba (inkább kisebbek)
1 ek. liszt
1 dl fehérbor
1 kis csokor petrezselyem

frissen őrölt bors

Először elkészítjük a petrezselymes öntet alapját: 2 gerezd fokhagymát megpucolunk és felaprítunk. A petrezselymet megmossuk, lerázogatjuk, a leveleit letépkedjük és apróra vágjuk. Mindkettőt belekeverjük egy kis tálkában az 1 dl fehérborba, majd sózzuk, borsozzuk és félretesszük.

A gombákat meghámozzuk és nagyságuktól függően feldaraboljuk. Én kisebbeket vettem, azokat negyedeltem (hogy könyebben megsüljenek). A chilit kimagozzuk, felaprítjuk.
Egy (grill)serpenyőben felhevítjük az olajat, aztán kis lángon megpirítjuk a fokhagymát, majd nagy lángon hozzáadjuk a gombát és a chilit és folyamatos keverés mellett addig sütjük, míg a gombák elveszítik víztartalmukat (a serpenyő méretétől függően a gombát több adagban kell kisütni és a végén mindet beletenni és úgy leönteni a szósszal).  Ekkor sózzuk, borsozzuk, majd kis lángon addig pároljuk, míg a leve besűrűsödik. Ekkor megszórjuk liszttel, elkeverjük és keverés közben adagoljuk hozzá a boros elegyet is. Kicsit főzzük, míg a szósz szépen besűrűsödik és a gombák láthatóan „al dente” állapotba kerülnek (nem kell teljesen puhára főzni, csak roppanósra).

Pirítóssal tálaljuk. Egész pontosan én a felkarikázott bagettet a serpenyő alján maradt fűszeres olajban kicsit megpirítottam és azzal kínáltam.

Forrás: Tapas – Die 101 besten Rezepte aus Spaniens Tapas-Bars

 

Related Posts with Thumbnails

Stifado

Egy-két hónappal ezelőtt elcsábultam a piacon és vettem szép borjúlábszárat. Akkor még azt gondoltam, gulyásleves lesz belőle (még életemben nem csináltam), aztán persze megint rabul ejtett egy új és izgalmasabb recept. A Für Sie magazin mediterrán konyháról szóló különszámában találtam ugyanis egy stifado receptet, amihez a borjúm alkalmasnak tűnt. Kicsit utánaolvasva láttam, hogy nagyon nem távolodtam el eredeti célomtól, ugyanis a stifadot a görögök pörköltjének vagy gulyásának is nevezik. A lelke a sok hagyma (a legtöbb receptben 1 kg húshoz 1 kg hagymát adnak), ami lehet gyöngyhagyma, salotta vagy kicsi vöröshagyma is. A neten talált receptek nem ilyen fűszeresek, mint ez, így maradtam az izgalmasnak ígérkező fűszerorgiánál. Az adagot persze csökkentenem kellett, csak fél kiló húsból készítettem, a fűszerek viszont az eredeti mennyiségben mentek bele. A megváltoztatott mennyiségeknél zárójelben közlöm az eredetit.

Mikor daraboltam a húst, kicsit félni kezdtem, hogy nagyon rágós lesz, mert annyira inasnak tűnt. Aztán nagyon pozitívan csalódtam (látszik, hogy a vöröshús téma nem az én asztalom), mert isteni omlós, puha lett. Nem egy hétköznapra való gyors vacsora a főzési idő miatt, de hétvégére ideális, míg fő, lehet közben mással foglalkozni.
Az eredmény pedig: sötétbarna, gazdag szószban fürdő omlós húskockák és hagymadarabok.

Megjegyzés: A szegfűszeg illata-íze domináns, így aki nem szereti, csökkentse a mennyiséget vagy hagyja ki.

stifado 

Hozzávalók 2-3 személyre:

50 dkg borjúlábszár (eredetileg 1,5 kg marhahús)
3 ek. olívaolaj (eredetileg 6 ek.)

frissen őrölt bors

2 gerezd fokhagyma
1 babérlevél
1/2 tk. őrölt szerecsendió
1/2 tk. őrölt szegfűszeg
1/2 tk. őrölt római kömény

2 ek. paradicsompüré
1 rúd fahéj
2 ek. vörösborecet (eredetileg 3 ek.)

3 dl víz (eredetileg 5 dl)
25 dkg passzírozott paradicsom (dobozos)
1 dl vörösbor

25 dkg kicsi vöröshagyma (eredetileg 1 kg)

A húst megmostam, szárazra töröltem, a hártyás, inas részeket levágtam róla. Utána kb. 2 cm-es kockákra vágtam. Egy nagy fazékban felhevítettem 3 ek. olívaolajat, rádobtam a húst (ha nem férnek el egy rétegben, akkor több menetben). Kevergetve őket néhány perc alatt minden oldalról megpirítottam a húskockákat. Kiszedtem, jól megsóztam, megborsoztam, félreraktam.

Az olajba beledobtam az apróra vágott fokhagymát, a babérlevelet, a szegfűszeget, a római köményt és az őrölt szerecsendiót. Kis lángon, kevergetve hevítettem őket, míg illatozni nem kezdtek. Utána ment rájuk a hús, a paradicsompüré és a fahéjrúd. Elkevertem, majd a borecetet hozzáadva pár percig pirítottam. Utána hozzáadtam kb. 3 dl vizet, a passzírozott paradicsomot és a vörösbort. Az így kapott ragut fedő alatt, kis lángon 1 órán át főztem.

Közben a vöröshagymákat megmostam és héjastul leforráztam őket forrásban levő vízzel és kb. 1 percig állni hagytam. Utána hideg vízzel leöblítettem és csak utána hámoztam meg. A hagymafejeket negyedeltem és a húshoz adtam. Kb. 45 percet főttek még együtt, akkor még fűszereztem kicsit és elzártam a lángot (legközelebb már kb. 45 perc után beletenném a hagymát, a borjúnak ugyanis a kétszer 45 perc is elég).
Főtt tésztával ettük.

Related Posts with Thumbnails

Tapas Nr. 2.: Grillezett, marinált cukkini

Már forgattam egy ideje a marinált cukkini gondolatát a fejemben, mikor Mamma feltette átfogó posztját a grillezett zöldség témáról. Ekkor már amúgy is tapas-lázban égtem, szóval beillett a koncepcióba is. Grillezett cukkiniből (és padlizsánból) eddig csak fokhagymás-joghurtos salátát készítettem, az is nagyon finom, de ez a marinált is elég ütős néhány szelet finom kenyérrel meg egy pohár jó fehérborral kísérve.


Tapas Nr. 2.: grillezett, marinált cukkini 

Hozzávalók:

3 közepes cukkini
néhány ek. olívaolaj

A marinádhoz:
4 ek. extra szűz olívaolaj
2 ek. balzsamecet

frissen őrölt bors
1 gerezd fokhagyma
1 ek. görög bazsalikomlevél letépkedve

A cukkiniket megmostam, meghámoztam és miután a végüket levágtam, vékony karikákra vágtam őket. A négyzet alakú csíkos aljú grillserpenyőmben kevés olajat hevítettem, majd kisebb adagokban megsütöttem a cukkinikarikákat. Hagytam őket kihűlni, majd sóztam, borsoztam. Közben egy kis tálkában kikevertem az olívaolajat a balzsamecettel, egy gerezd apróra vágott fokhagymával és a bazsalikomlevelekkel. A kihűlt cukkinikre zuttyintottam a marinádot, összeforgattam őket és mentek a hűtőbe összeérni.

Solymári olívás „Jó kenyérrel” ettük, isteni volt.

Related Posts with Thumbnails

Ricottás lepény

Még Ízbolygó kiírására néztem ki ezt a receptet, aztán kicsúsztam az időből, de hű maradtam hozzá és később kipróbáltam. Leveles tészta ügyében nincs nagy gyakorlatom, most csodálkoztam csak rá, milyen praktikus és gyors a használata. Mivel nem állt rendelkezésemre más alternatíva (cukkini, rukola, paradicsom stb.), a tölteléket meglehetősen leegyszerűsítettem és a hiányokat a pestóalappal próbáltam pótolni. A ricottás-tejfölös-tojásos elegy mint töltelék nagyon bevált, jól variálható alap, porcukorral édesítve gyümölcsös sütikbe is alkalmazni fogom. 

ricottás lepény 
 

Hozzávalók egy kerek piteformához:

1 csomag mélyhűtött leveles tészta
25 dkg ricotta
1 pohár tejföl
5 dkg reszelt parmezán vagy valamilyen aromásabb sajt
3 tojás
csipet só
1-2 ek. pestó
5 dkg zöld olívabogyó
1-2 maréknyi szárított paradicsom

Éjszakára átraktam a tésztát a sima hűtőbe, hogy reggelre felolvadjon. Miután konstatáltam, hogy lapokban van, egy Doktor Pepperrel folytatott rövid szakmai megbeszélés után kibéleltem a lapokkal ahogy lehetett a kerek formát, majd vékonyan megkentem pestóval.
A tojásokat villával elhabartam és összekevertem a ricottával, a tejföllel, a sajttal.  Az így kapott masszát megsóztam, majd a tésztára terítettem. Végül megszórtam olívabogyóval és csíkokra vágott aszalt paradicsommal.

Előmelegített sütőben hagyományos sütőben sütöttem először 220 fokon 15 percet, majd 180 fokon 15-20-at.

Friss saláta kívánkozik mellé. Könnyű vacsorának ideális.

Az ötlet A sütés alapkönyvéből származik.

 

Related Posts with Thumbnails

Tapas Nr. 1.: Paradicsomos babsaláta

Mivel arra mostanában nincs időm, hogy egyszerre alkossak meg egy tapas-tálat, ezért egyesével fogom posztolni egy képzeletbeli tapas-parti alkotóelemeit, abban a reményben, hogy hamarosan egy vendégség keretében együtt is feltálalhatom őket.  Az első egy könnyű saláta, amihez csak a metélőhagymát meg a citromot kell beszerezni, a többi alkotóelem nagy valószínűséggel van otthon.

Tapas Nr. 1.: paradicsomos babsaláta 
 

Hozzávalók:

2 doboz fehérbabkonzerv
2 paradicsom
1 csokor metélőhagyma/snidling
8 ek. olívaolaj
4 ek. citromlé

frissen őrölt bors

A konzerv babot egy szűrőbe tettem és hideg folyóvíz alatt leöblítettem, lecsepegtettem. Egy salátástálba zuttyintottam. A paradicsomot kis kockákra vágtam, a metélőhagymát megmostam, felaprítottam. Szintén mentek a tálba és egy keverőlapáttal óvatosan összeforgattam őket. Egy kis tálban elkevertem az olajat a citromlével ( a capuccinóhabosító szerkezetet vetettem be eme célra), majd sóztam, borsoztam és nyakon öntöttem vele a salátát. Újabb összeforgatás, majd ment a hűtőbe egy órára. Nagyon kellemes, savanykás saláta. Mi tönkölykenyérrel ettük.

Related Posts with Thumbnails

A nagy tapas-poszt

Többek között azt is szeretem a blogolásban, hogy mindig érnek új impulzusok, addig ismeretlen alapanyagok, eljárások kezdenek foglalkoztatni. Van, hogy csak ötletként hordozok magamban valamit sokáig, de van, hogy teljes a kattanás, napokig-hetekig a gasztronómia egy bizonyos szegmense tart lázban. Most hasonlóan Chiliihez, engem is a tapas-téma ejtett rabul. Ennek első lépéseként begyűjtöttem egy csomó receptet a netről, másrészt megnéztem, a bloggertársak mit alkottak. Meglepetés is ért, eddig ugyanis nem tűnt fel, hogy Maci a tapasok nagymestere (a cukrásztudománya elhomályosította előttem ezt a területet:)).
Összegyűjtöttem a fellelt tapas-recepteket, hátha másnak is jól jönnek egy tapas-parti tervezőfázisában.    

Elméleti alapvetés:

Gondolatok és tapasok (Chilii)
Nem kell tapasz (Tintaleves)
Pintxo-party
(Chili és Vanilia)
Tapas(z)talatok falatonként 1. (Macikonyha)
Tapas(z)talatok falatonként 2. (Macikonyha)
Tapas: falatnyi Spanyolország (Szindbádék)


Húsos tapasok:

Bacon-ös csirkemáj (Anya, ez isteni)
Borban sült fűszeres oldalas (Dolve vita)
Citromszószos csirke (Étel, ital, kicsi Vú)
Csirkemáj sherrys szószban (Chilii)
Sherryszósszal fényezett csirkemáj (Macikonyha)
Csirkemell mandulás narancsmártással (Dalla cucina per te)
Húsgombócok sherrys paradicsommártásban (Dalla cucina per te)
Húsgombócok sherrys paradicsommártásban (Anya, ez isteni)
Morcilla krumplikehelyben (Macikonyha)
Vörösboros chorizo (Macikonyha)
Vörösborban párolt paprikás kolbász (Dalla cucina per te) 


Saláták, zöldségek:

Chorizo-tál rozmaringos szőlősalátával (Dalla cucina per te)
Fejtett bab sonkával (Macikonyha)
Grillezett, kéksajtos chilipaprika (Fűszer és Lélek)
Grillezett laskagomba (Étel, ital, kicsi Vú)
Grillezett, marinált cukkini (Étel, ital, kicsi Vú)
Paradicsomos babsaláta (Étel, ital, kicsi Vú)
Petrezselymes csiperkegomba (Étel, ital, kicsi Vú)
Sült paprika cheddar sajttal (Mennyei mignon)
 


Tenger gyümölcsei:

Boquerones- szardellavariációk (Macikonyha)
Fokhagymás-petrezselymes garnéla
(No salty)
Gambas al ajillo (Macikonyha)
Paella
(Macikonyha)
Polipsaláta (No salty)


Tortilla:

Spanyol tortilla (Teknősleves)
Tortilla de patatas
(Macikonyha)
Tortilla de patatas update (Macikonyha)

+Ráadás:

Maci német nyelvű tapasai: Ensaladilla rusa, Patatas bravas, Espárragos con jamón serrano, Salsa romescó (Macikonyha)

Related Posts with Thumbnails

Fűszeres rizzsel töltött sült paprika

Anyukáméktól rendszeresen kapunk friss, vidéki zöldségadagokat, főleg paprikát és paradicsomot meg cukkinit. A cukkinival nincs is gondom, általában főzelékként végzi, esetleg zöld minestrone lesz belőle, de a másik kettő sokszor nem akar elfogyni. Nem eszünk sok szendvicset, a lecsót meg félévente egyszer kívánjuk meg, így valami vérpezsdítőbb recept után kellett néznem. Rátaláltam erre a látványos sült paprikára, ami eredetileg ugyan színes pritaminpaprikára íródott, de a magyar paprika is nagyon meggyőző volt ebben a formában. Olyannyira, hogy ismétlés várható.

fűszeres rizzsel töltött sült paprika 

Hozzávalók:

2 kisebb vöröshagyma
1 ek. olívaolaj
20 dkg hosszúszemű rizs pl. basmati vagy jázmin
Kb. 4,5 dl víz (amennyit a rizs felvesz)

1/2 tk. fekete kömény (nigella)
1/2 tk. kurkuma
1/2 tk. őrölt bors (elhagyható)
1/4 tk. őrölt kardamom
1/4 tk. őrölt koriander
1/4 tk. őrölt paprika
1/4 tk. őrölt szerecsendió
1/4 tk. só

1 csokor petrezselyem
8 dkg dió felaprítva (eredetileg fenyőmag)
8 dkg mazsola
10 dkg mozarella kockára vágva (eredetileg feta)
4 paprika (sárga vagy színes pritamin)

A diphez:

1 pohár joghurt
1 ek. citromlé

frissen őrölt bors
1 csipet barnacukor

A hagymákat meghámoztam, apró kockára vágtam. Egy serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, üvegesre pároltam benne a hagymát. Utána megszórtam a szárított fűszerekkel és kevergetve pirítottam őket egy kicsit, hogy kibontakozzon az aromájuk. Utána hozzákevertem a rizst, üvegesre pirítottam, majd felöntöttem vízzel (először 3,5 dl-rel, később pótolni kellett még). Kis lángon, fedő alatt kb. 20 percig pároltam.
Közben felaprítottam a diót, a sajtot, a petrezselymet. A paprikákat megmostam, hosszában félbevágtam, kimagoztam.
Negyed óra múlva, mikor a rizs már megpuhult, elzártam a gázt és  a petrezselymet, a mazsolát, a diót és a sajtot is a hozzákevertem, ha kellett még megsóztam. A félbevágott paprikákat megtöltöttem a fűszeres rizzsel és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam őket.
Előmelegített sütőben 200 fokon 40-45 perc alatt készültek el hagyományos üzemmódban.
Tálalás előtt a diphez valókat kikevertem és azzal kínáltam.

Megjegyzés: én bababarát okokból a fetát mozarellával váltottam ki, ezért a negyed tk. só kevésnek bizonyult. Egyébként a fetát ajánlom karakteresebb íze miatt (akkor viszont valószínűleg elég a kevesebb só is).

Forrás: Die 100 besten Mittelmeer-Rezepte (a Für Sie kiadványa)

Related Posts with Thumbnails

« 2008. augusztus 2008. október »

Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010