Ízbolygó felhívására különleges túrós (ricottás, cottege cheese-es) recepteken kellett törni a fejünket. A feladat elevenembe vágott, jó sokat agyalok ugyanis azon, hogyan juttassak észrevétlenül egy kis fehérjét kis purista lányom szervezetébe, aki mostmár nemcsak hogy purista, de újabban bicsérdista is, azaz csak nyers koszton él, sőt kacsingat a fényevés felé.:)
Szóval az ő ízlését (na meg az enyémet) figyelembe véve hamar eljutottam a süteményekig. Egész pontosan a legutóbbi kuglófos gikszert szerettem volna kiküszöbölni. Persze most is követtem el hibákat, például elfeledkeztem a gyönyörű mázas kuglófformámról, helyette egy prosztó acéllemez formában sütöttem. Az eredmény azért nem lett rossz, férjem nagyon lelkesen ette, és Panka is kért belőle. Ízre hasonló a könnyű citromoshoz, azzal a különbséggel, hogy a ricotta miatt sokkal sűrűbb a tésztája. Egy tartalmas leves után ideális desszert.
Hozzávalók:
10 dkg puha vaj
17 dkg (nád)cukor
25 dkg ricotta
3 tojás, elválasztva
25 dkg liszt, átszitálva
1,5 tk. sütőpor
csipet só
2 citrom reszelt héja
6 ek. citromlé
vaj és liszt a forma kikenéséhez
Sütési idő és hőmérséklet: 160 fok (hagyományos), kb. 50 perc
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket hűtőbe tesszük. A citromokat alaposan megmossuk, héjukat lereszeljük, levüket kicsavarjuk. Az átszitált lisztet összekeverjük a sóval és a sütőporral.
A puha vajat és a cukrot a robotgéppel habosra keverjük, míg a cukor fel nem olvad benne. Utána egyesével hozzáadjuk a tojások sárgáját, majd a ricottát is, majd mehet bele apródonként a lisztes elegy, a citromhéj, és –lé. Végül a fehérjékből egy csipet sóval kemény habot verünk és óvatosan beleforgatjuk a tésztába.
Az így kapott masszát alaposan kivajazott, kilisztezett kuglófformába öntjük, egyenletesre elsimítjuk.
160 fokon kb. 50-60 perc alatt készre sütjük (tűpróba). Ha közben nagyon pirulna a teteje, takarjuk le sütőpapírral.
Miután elkészült, hagyjuk a formában 10 percig hűlni, majd egy lapos tányért az aljához szorítva fordítsuk meg a formát, jó esetben szépen kijön belőle a kuglóf. Porcukorral megszórva kínáljuk.
Megjegyzés: ajánlatos olyan formában sütni, ami középen lyukas (klasszikus kuglófforma), mert abban könnyebben átsül a tészta. Kis medvetalpformákban vagy muffinsütőben is érdemes lenne kipróbálni.
Forrás: Schinharl-Dickhaut: A sütés alapkönyve
Megosztás

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.






Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010