Lorien már említette a Szakácsok könyvével kapcsolatban, de nem árt még egyszer tudatosítani, hogy 50 %-os kedvezménnyel lehet rengeteg könyvet megvenni az Alexandra könyvesboltjaiban (online nem) a készlet erejéig (hivatalosan szept. 30-ig tart az akció). Az akciós könyvek listája innen letölthető.
Tegnap el is zarándokoltam a Nyugati téri komplexumba és durván bevásároltam. A szakácskönyvek közül Paul Gayler Vegetáriánus ételek című könyvére hívnám fel a figyelmet, gyönyörű és eredeti, most csak 2000 forintért. Ezen kívül jó a M-érték Kiadó sorozata, én a Sajtlexikont és a Tésztalexikont vettem meg. Szépirodalmi témából pedig gazdagabb lettem Kosztolányiné Karinthy-monográfiájával és egy Ady-Léda szerelmét tárgyaló kötettel. Juhhéj!!!

Igen, igen! Tegnap óta én is boldog tulajdonosa vagyok a Szakácsok könyvének. Mindenkinek csak ajánlani tudom, egyszerűen szuper. És ha már eleget olvasgattuk, még tornázhatunk is vele - súlyzó helyett is tökéletes. Teljesen elzsibbadok alatta olvasás közben. :-)
Tényleg sietni kell annak, aki megkívánja. Tegnap (vagyis 19-én) miután vásároltam egy példányt, még 3 db maradt a Duna Plaza-ban lévő üzletben. Úgyhogy tessék rohanni, kedves érdeklődők!
O.
Én egy hete vettem az Újhegyi bevásárlóközpontban, ott még volt jó pár.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Sietni kell, mert én pl. a csillaghegyi üzletben már nem kaptam Szakácsok könyvét. A nagyobb üzleteikben állítólag még van belőle...