Még a babsalsaleves után ettük ezeket a töltött tortillákat, azaz quesadillákat, csak most jutottam el a posztolásukhoz. Ezúttal még kukoricalisztes tortillát sütöttem, de azt hiszem, legközelebb áttérek a búzalisztes verzióra. A tervezési fázisban Chili és Vanília és Lila Füge írásából merítettem ihletet. Végül jó kis mexikói ebéd kerekedett belőle.

Sajtos quesadilla
Hozzávalók 8 tortillához:
10 dkg búzaliszt (nálam tönköly)
40 dkg kukoricaliszt
1 tk. sütőpor
1 tk. só
65 ml olaj
kb.2,5 dl langyos víz
A tortillához egy keverőtálba szitáltam a kétféle lisztet, hozzáadtam a sót és a sütőport, és az olajjal meg a víz felével a robotgép dagasztófejével labdává dolgoztam. Közben folyamatosan adagoltam a vizet. Kitartónak kell lenni, ebből a lisztmennyiségből kb. 15 perc után lett ruganyos tészta. A tésztát utána 8 egyenlő részre osztottam, kis korongokat formáltam belőlük és nedves konyharuha alatt 30 percet pihentettem őket. Utána mindegyiket 2-3 mm vastagra nyújtottam és teflon serpenyőben mindkét oldalát megsütöttem.
A töltelékhez:
15 dkg reszelt sajt (pl. Gouda)
apróra vágott paradicsom (mag nélkül)
apróra vágott vöröshagyma
A vöröshagymát 2 evőkanál vajon karamellizáltam, azaz addig pirítottam kis lángon, gyakran kevergetve, míg aranyszínű nem lett. Egy tortillát megraktam a hagymával, paradicsomot és sajtot is szórtam rá, majd befedtem egy másik tortillalappal. Forró teflon serpenyőben addig sütöttem, míg a sajt meg nem olvadt benne.
Babsalsa
Hozzávalók:
kb. 8 dkg főtt vörösbab/feketebab pürésítve (lehet konzervből is)
3 paradicsom lehámozva, felkockázva
1 kicsi vöröshagyma/lilahagyma felaprítva
só
frissen őrölt bors
Tálaláshoz: tejföl
A babpürét elkevertem a felkockázott paradicsommal és a reszelt vöröshagymával, majd megsóztam, borsoztam.
Tálaláskor tejfölt is halmoztam a tetejére, így ettük a sajtos quesadillák mellé.
Megosztás

én ezt biza kipróbálom hétfőn! :-)
Hajrá!:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
hi!
elég extrém,..
az ország tortájához, szatmári szilvapálinkás, mit szólsz?
itt a recept:
augusztus20.freeblog.hu/categories/torta/