Kipróbáltam! 2.: Gombás-paradicsomos pulykaragu medvehagymás polentával

Kaptam Mammától egy befőttes üvegben sózott, aprított medvehagymát. Az első étel, amiben nemrég kipróbáltam, épp tőle származik. Annyit változtattam rajta, hogy vegyes erdei gomba mix helyett sima csiperke gombát használtam az egyszerűség kedvéért. Az eredmény egy gyors és nagyon finom, laktató fogás lett. A polenta külön élmény volt, mert eddig csak juhtúrós puliszka formájában kóstoltam és bár nagyon vonzott, egyúttal fenntartásaim is voltak, hogy nem túl száraz és ízetlen-e valójában. Ez a változat mindkét előítéletemre rácáfolt: a tej miatt isteni krémes, a medvehagymától pedig kellemesen fűszeres lett. Ismétlés várható.

gombás-paradicsomos pulykaragu medvehagymás polentával 

Hozzávalók:

A raguhoz:

1,5 ek. olívaolaj
1 fej vöröshagyma apróra vágva
3-4 gerezd fokhagyma felaprítva
60 dkg pulykamellfilé
1 ek. vaj
20 dkg gomba
1 dl fehérbor
1 doboz konzerv aprított paradicsom
1 tk. só
frissen őrölt bors
1 csipet fahéj

Egy serpenyőben felhevítem az olajat és megpirítom benne az apróra vágott hagymát, fokhagymát és a falatnyi kockákra vágott húst. Mikor már van egy kis színe, kiszedegetem.
A vajat megolvasztom, rádobom a megtisztított, felszeletelt gombát, kevergetve pirítom, majd felöntöm a borral, hozzáadom  a paradicsomot, a fűszereket és félig lefedve készre párolom.
Beleteszem a hagymás húst is, összeforralom, sózom, borsozom még, ha kell.


A polentához:

8 dl víz
4 dl tej
1 ek. vaj
1 mk. só
frissen őrölt bors
1 gerezd fokhagyma felaprítva vagy lereszelve
20 dkg polenta (kukoricadara)
1 ek. sózott medvehagyma

A vizet és a tejet felforralom egy nagy fazékban, majd belekeverem a vajat, a fokhagymát és a borsot. Folyamatos keverés mellett hozzáadom a kukoricadarát és továbbra is folyamatosan kevergetve sűrűre főzöm. Ha túl sűrű lenne, kis vízzel hígítom. Kb. fél óra múlva, mikor már sűrű és pöfékel, belekeverem a sózott, aprított medvehagymát és csak ekkor sózom, mert a medvehagyma eleve sós.


 

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Szárnyas , Köret

Címkék

fahéj , fehérbor , fokhagyma , gomba , hámozott paradicsom , kukoricadara , medvehagyma , vöröshagyma

Komment

Eddig 2 komment érkezett

  1. Mamma:
    2008. 06. 30. 9:22

    Üdv a polentakedvelők egyre szélesebb táborában!:-)) Remélem, gyakran készül Nálad is!:-)
    Szerintem jobb, hogy csak csiperkét vettél, a gombamixben olyan gomba is volt, amit (én) nem szerettem, de legközelebb friss erdei gombákból próbálom.

  2. kicsivu:
    2008. 06. 30. 19:43

    Szerintem hosszú távú lesz a kapcsolat.:) Ez a tejes változat tényleg nagyon krémes és végülis bármivel lehet fűszerezni.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010