Mákos túrógombóc meggyöntettel

Még mindig a mák-meggy páros bűvöletében élek, ezért az ebédre tervezett túrógombócot megvariáltam kicsit. Jó ötletnek bizonyult, mindhármónknak ízlett az újítás. Az alapreceptet már nem tudom honnan vettem, de a bloggerek túrógombócváltozatait nézegetve megállapítottam, hogy szokatlan a liszt-gríz kombináció, általában csak az egyik játszik. 

mákos túrógombóc meggyöntettel

Hozzávalók 2 személyre:

25 dkg túró
5 dkg rétesliszt
5 dkg búzadara
1 tojás
1 tojásfehérje
pici só
kb. 1 ek. cukor
2,5 ek. darált mák

Hempergetni:
5 dkg vaj
zsemlemorzsa

Rácsorgatni:
porcukorral kikevert tejföl

Az öntethez:
magozott meggy
méz

A túrót villával áttörtem, hozzákevertem az elhabart egész tojást, a grízt, a mákot és a lisztet. Sóval, cukorral ízesítettem, végül a felvert tojásfehérjét is óvatosan beleforgattam. Az így kapott masszát fél órára a hűtőbe tettem. Közben a vajat megolvasztottam egy serpenyőben és megpirítottam rajta a zsemlemorzsát. Egy kis lábas aljára mézet öntöttem és felhevítettem, majd hozzáadtam a kimagozott meggyet és fedő alatt, kis lángon főztem egy kicsit (kb. 8 percet). Utána hagytam kihűlni és botmixerrel pürésítettem.
A fél óra elteltével a túrós masszából hideg kézzel kis gombócokat formáztam és forrásban lévő enyhén sós vízbe raktam őket. Újraforrástól számítva 6-8 percig főztem a gombócokat, utána szűrőkanállal kiszedegettem és a pirított morzsában megforgattam őket. Porcukorral elkevert tejföllel és a meggyöntettel tálaltam.

Megjegyzés: most kivételesen két tojásfehérjével készült, mert ennyi maradék volt a hűtőben.

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Magyaros , Desszert , Babagasztro

Címkék

1 éves kortól , búzadara , mák , meggy , méz , rétesliszt , tejföl , túró

Komment

Eddig 12 komment érkezett

  1. t3v:
    2008. 06. 20. 22:55

    25 deka túróból készült gombóccal ti jóllaktok? :)

  2. kicsivu:
    2008. 06. 21. 8:34

    :) Igen, és még uzsonnára is maradt belőle.:)Pedig ezt most Panni is ette...

  3. Gigi:
    2008. 06. 21. 16:22

    Azt hiszem, jövő héten megvan az egyik ebéd :-).

  4. Tintaleves:
    2008. 06. 22. 0:08

    Csodálkozom, hogy a kis purista is szerette. Finom lehet, de a szokatlan dolgokat a gyerekek nem szokták elfogadni, mert az asztalnál rettentő konzervatívok tudnak lenni.

  5. kicsivu:
    2008. 06. 22. 22:15

    Hát igen, de ő a virsli-eper párossal már bizonyította, hogy nem annyira konzervatív.:)

  6. Gigi:
    2008. 06. 23. 13:02

    Nálatok nem volt még tökfőzelék-banán párosítás? :-) Az én fiam azt is nagyon szerette.

  7. kicsivu:
    2008. 06. 23. 13:14

    Na, az még nem, de még lehet!:) Neked van egy fiad? :) Nem is tudtam.

  8. Gigi:
    2008. 06. 24. 13:23

    Nekem kettő is van :-). A nagyobbik három éves lesz augusztusban, a kicsi meg holnap lesz 6 hetes.
    Finom lett a túrógombóc, a nagyfiúnak is ízlett.

  9. kicsivu:
    2008. 06. 24. 15:12

    örülök, hogy ízlett! Na képbe kerültem a fiúkat illetően! Nem vagy semmi, hogy ilyen picur mellett szörpöt főzöl, meg minden.

  10. Gigi:
    2008. 06. 25. 9:38

    Szerintem a nagy sokkal inkább hátráltató tényező tud lenni, ha olyan napja van :-). Amúgy meg a szülés körülményei és egyebek nem tették lehetővé, hogy túl sokáig pihengessek, és elég sok energiám van szerencsére, meg kedvem is a főzőcskézéshez.

  11. eszkimoo:
    2008. 06. 25. 10:03

    Na hát ez isteni lett! Húhh de finom! Azt hiszem, rebdszeres desszertem lesz - mert a pasinak itt csak hús lehet ebédre :P

  12. kicsivu:
    2008. 06. 25. 13:20

    Eszkimoo, örülök, hogy sikere volt!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010