Balatonszepezdi rakott rétes

Míg a bloggertársak könnyű, gyümölcsös nyári sütiket készítenek sorra, én ezzel az ősmasszívummal jelentkezem.:) Nem kimondottan nyári süti, de nagyon finom, szerintem bármikor sikert arat. Ez az első esetem rétessel egyébként, de le is rombolta minden gátlásom, tényleg nem egy bonyolult műfaj. A sütivel férjemnek szerettem volna kedvére tenni, ugyanis Szepezd kultikus hely a számára: gyerekkorában minden nyarat ott töltött és ennek keretében ismert meg engem is 18 évvel ezelőtt.:)

balatonszepezdi rakott rétes 

Hozzávalók:

2 csomag réteslap
10 dkg darált dió
sárgabaracklekvár
4 nagy alma meghámozva, lereszelve
egy kevés őrölt fahéj
1 citrom reszelt héja és egy kevés leve
50 dkg túró
2 tojás elhabarva
kb. 3 dl tejföl
20 dkg cukor
1 marék mazsola
10 dkg darált mák
10 dkg vaj
zsemlemorzsa

A nagylyukú reszelőn lereszelt almát kinyomkodtam, majd egy kevés őrölt fahéjjal és a citromhéjjal, -lével, meg 1-2 ek cukorral összeforgattam.

A túrót egy villával áttörtem és elkevertem a tojásokkal, 0,5 dl tejföllel, a mazsolával. Kevertem hozzá egy-két evőkanál cukrot meg egy kis citromhéjat is.

A maradék cukormennyiséget elfeleztem és a dióhoz meg a mákhoz kevertem.

Kivajaztam egy kisebb téglalap alakú tepsit. A réteslapok széléből levágtam egy keskeny csíkot, hogy elférjenek a tepsiben. 2-3 réteslap jutott 1-1 rétegre. Leraktam az első réteget, megkentem olvasztott vajjal, megszórtam zsemlemorzsával, majd megkentem vékonyan sárgabaracklekvárral is, végül rászórtam a cukros diót. Meglocsoltam egy kevés tejföllel.

A következő réteslapréteget is vajaztam-morzsáztam, majd megraktam a reszelt almával.

Utána megint réteslap, olvasztott vaj, morzsa, rá a túrós keverék.

Az utolsó réteg a mák, ezt is meglocsoltam tejföllel, rátettem az utolsó réteg réteslapot, megkentem vajjal, tejföllel és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 40 perc alatt megsütöttem.

Forrás: Nők Lapja konyhája 2008/nyár

 

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Magyaros , Süti

Címkék

alma , baracklekvár , citrom , dió , mák , mazsola , réteslap , tejföl , tojás , túró , vaj , zsemlemorzsa

Komment

Eddig 6 komment érkezett

  1. mithrile:
    2008. 06. 08. 18:30

    Hű, nagyon tetszik ez a kép, elteszem a receptet, és amint lesz időm készítek egy cukor nélküli (mézes) változatot:)
    Köszi szépen!

  2. mamihami:
    2008. 06. 08. 23:06

    Cseppet sem nyári, de nagyon meggyőző! :)

  3. chilii:
    2008. 06. 09. 9:21

    megelőztél! én is kinéztem ezt! :)))

  4. kicsivu:
    2008. 06. 09. 12:28

    :-)))

  5. szatmári judit:
    2008. 06. 11. 15:44

    Szia, nemrég találtam rá a blogodra, és le vagyok nyűgözve!:)

  6. kicsivu:
    2008. 06. 12. 6:52

    :)) Köszönöm!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010