Mazsolás csirkemájpástétom

Este kivettem a fagyasztóból egy kis csomag csirkemájat, mert már tervbe van véve a hűtő leengedése, ezért ki kell ennünk belőle a tartalmat. Reggelre aztán meg is született a gondolat, hogy házi májkrém készül belőle. Kikerestem hát gyorsan a Stahl-féle mazsolás-csirkemájas kence receptjét, majd kb. 10 perc alatt el is készítettem. Gyakori vendég lesz nálunk, mert nagyon egyszerű és finom. Legközelebb aszalt szilvával is kipróbálom, de a mazsolából is elbírna egy kicsit többet szerintem.

mazsolás csirkemájpástétom 

Hozzávalók:

30 dkg csirkemáj
5 dkg vaj

frissen őrölt bors
1 ek. mazsola
2 ek. zsályalikőr (eredetileg brandy)
2-3 ek. kacsazsír (eredetileg 10 dkg vaj)

A májat megmostam, hosszában mindet félbevágtam, és egy serpenyőben a megolvasztott vajon kevergetve megpirítottam. Kb. 5 perc alatt elkészül, csak arra kell vigyázni, hogy fröcsög a zsiradék, legyen kéznél egy fedő. Kiszedegettem a szépen megpirult darabokat egy papírtörlőre és hagytam kicsit hűlni őket. Addig a mazsolát beáztattam 2 ek. zsályalikőrbe és felöntöttem annyi forró vízzel, hogy ellepje.
A kihűlt májat a botmixerem keverőpoharába tettem, sóztam, borsoztam, hozzáadtam a leszűrt mazsolát és a kacsazsírt, majd pépesítettem.

 

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Kenőke , Férjem kedvére

Címkék

csirkemáj , kacsazsír , vaj , zsályalikőr

Komment

Eddig 4 komment érkezett

  1. moes:
    2008. 06. 05. 19:46

    te figyi, a hozzávalókban vaj és kacsazsír szerepel, mint zsiradék, a leírásban meg fröcsög az olaj :)

  2. kicsivu:
    2008. 06. 05. 20:21

    Köszönöm, kis kémikus a megjegyzést! :-) Valóban ez így nem korrekt, ugyanis az olvadt vaj illetve a májban lévő nedvesség fröcsögött.:) Javítom!

  3. makiság:
    2009. 01. 17. 19:31

    Próbáld ki egyszer aszalt meggyel és egy kis tejszínnel is, szerintem érdemes :)

  4. kicsivu:
    2009. 01. 17. 21:32

    Maki, már én is gondoltam aszalt vörösáfonyára (az mindenbe jó szerintem:-)), de a meggy is biztos jó - kipróbálom. A tejszín meg lágyít rajta biztos egy kicsit. Köszi a tippet!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010