Az alapötlet már régóta ott motoszkált a fejemben, aztán jött Beatbull felhívása, a kreatív kaméleon,  hogy induljunk ki egy jól ismert klasszikusból, majd csavarjunk rajta egyet, hogy az anyja se ismerjen rá. Hát én a lehető legegyszerűbből és talán közös nemzeti minimumnak tekinthető tejbegrízből indultam ki. Olyat ugyanis még nem hallottam, hogy valaki ne szeretné, még a mi kis puristánk is megeszi. Vita tárgyát legfeljebb az képezheti, hogy folyós legyen-e (igen!) vagy sűrű, hogy a kanál megálljon benne. Ezzel az étellel egy baj van, hogy  ezt is meg lehet unni. De erre is van megoldás: példa rá az alábbi recept.

VKF XV. – mákos tejbegríz fűszeres-vörösboros meggymártással

Hozzávalók 3 kis kupachoz:

1/2 l tej
pici só
2 tk. nádcukor
4 ek. búzadara (tönköly)
3 ek. darált mák

A mártáshoz:
20 dkg magozott meggy (mirelit vagy befőtt)
1 dl jófajta száraz vörösbor
1 tk. nádcukor
1 rúd fahéj
2 szegfűszeg
1/2 tk. étkezési keményítő
kevés hideg víz

A tejet egy kis lábasban lassú tűzön felforraltam. Mikor fölforrt, megsóztam, megcukroztam és fokozatosan, állandóan kevergetve adagoltam bele a búzadarát, majd a mákot is belekevertem. Hagytam sűrűsödni pár percet, majd elzártam a gázt.
Folpackkal kibéleltem 3 kis kerámia sütőformát, úgy, hogy a fólia a széleken túl lógjon. Beleöntöttem a tejbegrízt, majd hűlni hagytam (hideg vízbe állíthatjuk, ha gyorsítani akarjuk a folyamatot) és kis időre a hűtőbe tettem.

A mártáshoz a meggyet levével együtt és a borral feltettem főni. Megcukroztam, fűszereztem és hagytam kicsit forrni. Közben a keményítőt egy kevés hideg vízzel simára kevertem, majd hozzáadtam a meggyhez és addig kevergettem, míg be nem sűrűsödött, ekkor elzártam a lángot.

Tálaláskor a tejbegrízt óvatosan a tányérokra borítjuk, lehúzzuk róla a fóliát és meggymártással kínáljuk. Mandulalapocskákkal is megszórhatjuk ráadásnak.