Calzone a la pos

A szándékoltan nagyon szellemes névadással egyrészt a calzonéim kis testi hibájára hívom fel a figyelmet (tudom, nagyon laposkák, legközelebb bátrabban kibélelem őket), másrészt a Tv paprika magazin idétlen címeire, receptbevezetőire reflektálnék. Fogadalmam ellenére megszoktam venni ezt az újságot, és minden hónapban sikerül elképeszteniük a humorosnak szánt, de nagyon erőltetett elnevezéseikkel. Példának egy gyöngyszem egy diós-citromos süti bevezetéseként: „Dióda rálva meg cit rommáz”.  No comment.

Calzone: 

Hozzávalók 4 kisebbhez:

1 ek. kristálycukor
2 tk. szárított élesztő
kb. 3 dl langyos víz
45 dkg átszitált liszt
1 csapott ek. só (eredetileg fél tk., de úgy sótlan)
3 ek. olívaolaj

1 dl langyos vízben elkeverem az élesztőt és a cukrot és felhabosítom. Egy nagy tálba szitálom a lisztet, hozzáadom a sót, az olajat, az élesztős masszát és kb. 2 dl vizet (ha kell, még dagasztás közben pótolom), majd a robotgép dagasztókarjaival rugalmas tésztává gyúrom. Miután szépen összeállt, elválik az edény falától, még kézzel is gyúrom egy kicsit, majd gombócot formálok belőle, a tetejét kereszt alakban bevágom és megkenem olajjal. Letakarva 1-1,5 órát kelesztem.
Mikor már szépen megkelt, még egyszer átgyúrom, kinyomkodom belőle a levegőt és 4 egyenlő részre osztom.
A sütőt előmelegítem 230 fokra (hagyományos mód).
A tésztaadagokat lisztezett felületen egy-egy körré kinyújtom, a széleiket üresen hagyva a köröket egyik felükön  megpakolom a töltelékkel, majd ráhajtom az üresen hagyott tésztarészt és a szélét egy villával lenyomkodom (lezárom). Kívülről megkenem olívaolajjal és kb. 20 perc alatt megsütöm.

Az Egy falat...Olaszország receptje alapján.

A töltelék:

2 salátacukkini
1-2 ek. olívaolaj
1 doboz tonhalkonzerv saját levében
1 marék kapribogyó
1 biocitrom reszelt héja és 1 ek. leve
2 púpozott tk. tejföl
10 dkg feta
szárított bazsalikom és oregánó

A cukkiniket meghámoztam, elnegyedeltem és zöldséghámozóval vékony csíkokat vágtam le belőle, majd kevés olajon serpenyőben puhára pároltam.
A fetát villával szétnyomkodtam, majd hozzákevertem a tonhallal és a tejföllel együtt a párolt cukkinihez. Ment bele a citromlé  és -héj, a kapribogyók meg a zöldfűszerek. Sózni nem kellett a feta miatt. Ezzel a keverékkel pakoltam meg a calzonékat.

Megjegyzés:

Tekintve, hogy milyen laposak lettek az enyémek, célszerű rögtön dupla adagot készíteni a töltelékből, hogy tekintélyes calzonékat kapjunk. Vagy egy másik tölteléket is bevetni.

Calzonék másoknál:

Mozzarellás-paradicsomos-olajbogyós... Bombadil Tománál
Pulykaragus Lilahangyánál
Sokféle ötlet Mammánál
Vegyes húsos Zsúrkenyérnél
 

2008. máj. 30. 7:38 | 6 komment | Megosztás
Kategóriák: Olasz, Sós falat, Kenyér, Férjem kedvére
Címkék: bazsalikom, citrom, cukkini, feta, kapribogyó, kelt tészta, oregánó, tejföl, tonhal

Még mindig kacsa: Kacsahúsos széles metélt

Ahogy ígértem, azt is elárulom, mi lett a sorsa a csontokról lefejtett kacsahúsnak. Hát ebben az egyszerű, de isteni, ízekben gazdag raguban végezték nagy megelégedésünkre. A recept eredetileg 4 személyre szól, a tapasztalat fényében azt mondanám, ez erősen függ a combok méretétől, és attól, mennyire húsosak (mármint a kacsáé:)). Egészséges étvágyú családoknak lehet, hogy rögtön dupláznám az adagot.

 

Hozzávalók:

2 kacsacomb

2 közepes vöröshagyma

3 ek. olívaolaj

só

frissen őrölt bors

1 ek. sűrített paradicsom

2,5 dl száraz vörösbor vagy rosé (esetünkben Heimann Fuchsli)

6 ágacska kakukkfű

5 dl alaplé vagy víz

40 dkg széles metélt

A combokat megmostam, a bőrüket lefejtettem, a húst a csontról levagdostam. A csontból levest főztem, a husit és a bőrt egyenlő nagyságú kis kockákra vágtam.

A hagymát megpucoltam, felaprítottam. Egy serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, a hagymát és a húskockákat együtt megprirítottam (míg a hagyma üveges nem lett). Sóztam, borsoztam, hozzáadtam a paradicsomsűrítményt, kicsit pirítottam, majd nyakon öntöttem a borral és kis lángon hagytam forrni.

Közben a kakukkfüvet leöblítettem, lerázogattam, majd az alaplével/vízzel együtt a raguhoz adtam és fedő alatt, kis lángon puhára pároltam az egészet (kb. 1 óra). Közben kóstolgattam, ha kellett utánasóztam. Mikor kész lett, a kakukkfüvet kihalásztam belőle.

Közben a kacsabőrt és -hájat 2-3 ek. hideg vízzel egy kis lábasban tűzre tettem. Először fedő alatt felforraltam, majd  félig lefedve sütöttem, míg ki nem sült a zsírja. Végül levettem a fedőt és addig hagytam sülni, míg a pörcök teljesen meg nem pirultak és puhák nem lettek. Ekkor szűrővel konyhai papírtörlőre szedegettem őket, a zsírt pedig hagytam kicsit hűlni, majd kis tálkába öntve betettem a hűtőbe megdermedni (későbbi felhasználásra).

A széles metéltet sós vízben al dentére (haraphatóan keményre) főztem, majd leszűrtem. A kacsaraguval leöntve és a pörcökkel megszórva tálaltam. A fotóról a pörcik sajnos lemaradtak.:(

Forrás: Saucen und Dips (Trendkochbücher sorozat)

2008. máj. 25. 15:20 | 4 komment | Megosztás
Kategóriák: Szárnyas, Tészta
Címkék: kacsacomb, kakukkfű, sűrített paradicsom, széles metélt, vörösbor, vöröshagyma

Kacsahúsleves

 Eddig még nem posztoltam róla, hogy hogy készítem a húslevest, de most közel másfél év után eljött az alkalom. Elöljáróban annyit, hogy az egész család nagyon szereti (ezt most már Pankáról is elmondhatom:)), de elsősorban nem a leveshúsra, hanem a lére és a zöldségekre vagyunk ráindulva. Ezért aztán nem szoktam hatalmas velőscsontokkal, egyebekkel bíbelődni, beérem a csirkemell csontjával és aprólékkal. Ebben konszenzus van, a levesbetét kérdésében már nem ilyen egységes a csapat. Sajnos ahogy elnéztem, a férjem által képviselt gyufaszálfront egy taggal erősödött a kis purista személyében, így a cérnametéltre már nem sok esélyem marad. Szóval ezért ez az inkább halászlébe való tésztatípus.

És hogy miért kacsa? Általában csirkéből készül, de a hétvégén anyukám egy mondatával a fülembe tette a bogarat: megjegyezte ugyanis, hogy apai nagymamám kacsahúslevese volt a legjobb a kategóriában. Így a piacon járva én sem tudtam ellenállni a kacsacombnak és egy-két nyaknak, annál is inkább, mert az egyik új szakácskönyvemben meg egy izgalmas kacsás tésztaragura bukkantam. De erről majd legközelebb...

 

Hozzávalók:

2 kacsacomb csontja
2 kacsanyak
kb. 3,5 l hideg víz
4-5 közepes sárgarépa hosszában-keresztben félbe vágva
3 kisebb fehérrépa
1 zellergumó negyedekre vágva
1 kisebb vöröshagyma
4 szem szegfűszeg
5-6 gerezd fokhagyma
3 nagyobb krumpli
egy kis csomó petrezselyem
kb. 4 tk. só
8 szem fekete bors
6-8 szem koriander
1 szegfűbors
1 babérlevél
1 kis darab szerecsendióvirág

gyufaszáltészta

A húsokat hideg vízben megmostam (a combot előzőleg kicsontoztam, a husit félretettem későbbi felhasználásra), kevés sóval bedörzsöltem.

Elővettem a legnagyobb fazekamat, belepakoltam a húsokat és felöntöttem kb. 3,5 l hideg vízzel. Legkisebb lángon feltettem főni, mikor felforrt, lehaboztam (egy evőkanállal leszedegettem a tetejéről a habot, amennyire tudtam), majd megsóztam. Kb. 1 óra főzés után tettem bele a zöldségek első csapatát: a megtisztított, feldarabolt répákat, a zellert, vöröshagymát, a petrezselymet és a fűszereket. A vöröhagymát előzőleg megpucoltam, csak egy vékony vörös hártyát hagytam rajta, megmostam, hústűvel négy helyen megszúrtam és a lyukakba beleszúrtam 1-1 szegfűszeget.

Bő egy óra elteltével ment bele a következő turnus: a megpucolt fokhagymagerezdek és a meghámozott, negyedelt krumplik. Közben kóstolgattam, ha kellett, utánasóztam.

Az indulástól számítva kb. 4 óra főzés után ítéltem úgy, hogy elkészült a leves, minden zöldség és a húsok is kellően puhák voltak. Ekkor elzártam a lángot. Amíg hűlt kicsit a leves, kifőztem a tésztát.

Tálaláskor (és tároláshoz is) külön kiszedegettem egy tálra először a zöldségeket, külön a húsokat, és külön tálba szűrtem bele a levest. A tésztát is külön szedtük hozzá.

2008. máj. 22. 22:10 | 6 komment | Megosztás
Kategóriák: Leves, Magyaros
Címkék: babérlevél, burgonya, fehérrépa, fekete bors, fokhagyma, kacsa, kacsacomb, koriander, petrezselyem, sárgarépa, szegfűbors, szegfűszeg, szerecsendióvirág, vöröshagyma, zeller

Ilyen a hűtőm

Tanulságos volt megnézegetni, melyik bloggernek mi lapul a hűtőjében. Meglepve tapasztaltam, hogy a többség egész komoly készleteket halmoz fel, majd használ el feltehetően. Kicsit pironkodva konstatáltam, hogy friss alapanyagokból én nem állok túl jól: a készlet nagy részét lekvárok, szószok, olajok, befőttek alkotják. Íme a dokumentáció. 

Felső polc balról jobbra:

Chiliszósz, szójaszószok, tahini
Lekvárok: bodzás narancslekvár az Ikeából, stájer borzselé
zakuszka Gabojszától, kis üveg karamellszósz, egy üveg zsír, egy üveg befőzött spárga a Plusból
kis bontott csomag mazsola, kapribogyó
egy darabka gyömbér
fokhagymás vaj
több pohár tejföl
egy tupperes sajttartóban sajt

Alatta:

műanyag vajtartóban tökmagolajjal kikevert vaj
egy alma
teavaj
tupperes felvágottas dobozban felvágott
egy csomag feta
hátul egy doboz alkoholmentes sör

Nagy középső polc:

stájer tökmagolaj
ketchup, majonéz
ecetes uborka
kis üveg citromfűszirup
osztrigaszósz
nagy pohár kefír
narancslekvár Mammától
több doboz Danonino-ra hajazó túrókrém a Plusból
paradicsom
chilis bab maradéka és almás tejberizs dobozban

Alsó polc:

citromlé
alma
csípős sajtszósz tortillachipshez mártogatni
2 kis cukkini
1 dobozban tojás
hátul néhány üveg házi lekvár meg egy ecetes cékla

Az ajtóban:

tojás
gyógyszerek
darált mák, egy beszáradt kókuszkrém
dióolaj, szezámolaj, chiliolaj, Sambal Oelek Nemisbékától
egy bontott üveg Fuchsli, egy Vionna, két üvegben szezámolaj és halszósz

2008. máj. 20. 8:12 | 6 komment | Megosztás
Kategóriák: Rizsa

Wang mester konyhája

Csütörtökön egy hónapos próbaüzemmód után hivatalosan is megnyílt a „Wang mester konyhája” nevű szecsuáni étterem. Az ünnepélyes eseményen volt szerencsém részt venni Gabojsza és Mamma társaságában. Valószínűleg sokáig emlegetni fogjuk még az élményt és hamarosan vissza is térünk a tett színhelyére, mert ilyen finom kínai ételekhez még egyikünknek sem volt szerencséje.

A máshol (nem csak  kínai büfékben!)  tapasztalt kínai egyeníz helyett a sokfogásos menü minden eleme külön ízvilágot képviselt. Bár a szecsuáni konyha alapvetően csípős, de több vendég örömére itt nem volt minden étel torokszaggató, talán csak a buggyantott főtt hal verte ki némelyeknél a biztosítékot. :)

A feltálalt ételsor:

Vagdalt marhahúsleves

Szecsuáni vegyes gyümölcssaláta

A szecsuáni kolbászt, ami egyébként helyben készül, az uborka mártásbant és az Ég és Föld oldalast külön kiemelném, mint leendő kedvenceimet.

Az étterem egyébként a Nagyvárad téri metrótól 5 percre, a Telepy utca 24. szám alatt található (az Üllői út páratlan oldalán a 3. utca balra).

Asztalfoglalás: 06-1-455-7021

Anton Ego kritikája itt olvasható.

2008. máj. 18. 21:33 | 3 komment | Megosztás
Kategóriák: Étterem

Rukolás tzatziki

Vannak rákattanós korszakaim, most éppen a rukola a vágyaim tárgya. Nemrég ettük tésztasaliként, valami újat kellett hát kitalálnom. A nagyrészéből megint saláta lett reszelt mozarellával, vinegrette-tel és Wasa kétszersültdarabokkal kruton gyanánt, ami egyébként meglepően jó ötletnek bizonyult. Megszívta magát kicsit az öntettel és kellően puha lett. A kis marék maradék rukolából pedig ezt a tzatzikit alkottam hirtelen felindulásból.

 

Hozzávalók:

1,5 dl tejföl
Kb. 10 dkg ricotta
1 marék rukola
1 gerezd fokhagyma lereszelve
egy löttyintés olívaolaj
1 biocitrom reszelt héja
só

A rukolát átválogattam, megmostam, lerázogattam és apró darabokra vágtam. A tejfölt kikevertem a ricottával, a többi hozzávalóval ízesítettem, majd beleforgattam a rukolát. Behűtve ettük Wasa kétszersülttel.
Megjegyzés: Ahogy áll, kicsit kesernyés íze lesz a rukolától. Célszerű hát azon frissen elfogyasztani.

További rukolás receptek nálam:

Rukolás tésztasaláta
Avokádós- rukolás tésztasaláta

2008. máj. 15. 7:55 | 4 komment | Megosztás
Kategóriák: Saláta
Címkék: citromhéj, fokhagyma, ricotta, rukola, saját recept, tejföl

Zabpelyhes-mogyorós keksz

Nemrég meg akartam lepni húgomat egy kis zabpelyhes keksszel. Az egyik Stahl-receptet szemeltem ki, mondván az megbízható, tutira mehetek. Hát ezúttal hiba csúszott a gépezetbe, a tészta túl lágy lett és cukros, összefolyt az egész a tepsiben. A második adag sem lett sokkal jobb, pedig ahhoz tettem még lisztet. Így a kukában végezte a csapat, húgomnak pedig be kellett érnie a retrósütivel. De aztán pár nappal később megláttam Peppernél a zabpelyhes kekszeket és adtam még egy esélyt magamnak. Miután konstatáltam, hogy csak teljes kiőrlésű liszt van itthon, kicsit változott a recept, de így is nagyon jó lett, ismétlésre érdemes.
Azt már csak utólag vettem észre, hogy az eredeti receptben földimogyoró van, míg én bokormogyorót használtam.
A recept egyébként abszolút bababarát, a csokiparások aszaltgyümit használjanak csoki helyett. A kis purista eszén persze nem tudtam túljárni, a gombostűfejnyi mogyidarabokat sorra tolta ki a nyelvével a szájából. A többi rész viszont jól csúszott szerencsére.:) 

 

Hozzávalók:

1 tojás
8 dkg nádcukor
12 dkg vaj felolvasztva
15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 tk. sütőpor
1 csipet só
10 dkg zabpehely
6 dkg mogyoró megdarálva
5 dkg fehércsoki kis kockákra vágva
12 csepp keserű mandula aroma

A tojást a cukorral robotgéppel habosra kevertem, majd belecsorgattam a langyos vajat. Végül keverőlapáttal beleforgattam minden további hozzávalót. Az így kapott sűrű masszából kézzel diónyi golyókat formáztam és sütőpapírral bélelt tepsire rakosgattam őket. Villával lelapítottam őket, majd előmelegített sütőben 180 fokon hagyományos módon 10-15 perc alatt aranybarnára sütöttem.

2008. máj. 13. 7:14 | 2 komment | Megosztás
Kategóriák: Keksz, Babagasztro
Címkék: 1 éves kortól, fehércsoki, keksz, keserűmandula aroma, mogyoró, nádcukor, sütőpor, teljes kiőrlésű liszt, vaj, zabpehely

Sült fokhagymás mártogatós

Nemrég baráti összejövetel volt nálunk, amire előre elkészíthető finomságokkal készültem. Nagyon nem kellett törnöm a fejem, mert a vendégek kívánságait figyelembe véve egyértelmű volt, hogy sajttekercsnek és retrósütinek lennie kell. Ehhez jött még  a focaccia, ami viszont tunkolnivalóért kiáltott. És ekkor jutott eszembe a GBT-k állandó sztárja, a Zsú-féle fokhagymás mártogatós. Emellé az isteni salátát húgom hozta levéve vállamról a terhet, a ragadozó pasiknak pedig kisütöttem néhány citromos-kakukkfüves pácolt csirkemellet és össze is állt a menü.

Hozzávalók:

5 fej fokhagyma
kevés olívaolaj
2 tömlős sajt (pl. Cserpes tejszín krémsajt)
5 dkg juhtúró
kb. 2 dl tejszín fokozatosan adagolva
frissen őrölt bors/fehérbors

A fokhagymák külső héját lehántjuk úgy, hogy még azért egyben maradjanak. Egy nagy darab alufóliára tesszük őket, olajjal meglocsoljuk és bebugyoláljuk. 200 fokos sütőben kb. 45 perc alatt puhára sütjük. Tegyünk alájuk tepsit vagy grilltálcát, mert lecsepeg a levük.

Sütés után hagyjuk hűlni őket, majd kézzel kinyomkodjuk héjukból a gerezdeket és villával összetörjük. Közben krémesre kikeverjük a sajtot, a brindzát és a tejszínt, a tejszín adagolásával szabályozva az állagát (attól függően, mennyire híg kencét szeretnénk). Végül belekeverjük a fokhagymát és megborsozzuk, majd behűtjük, hogy összeérjenek az ízek.
Ha valaki teljesen homogén krémet szeretne, botmixerrel dolgozza meg, én beértem a villás szétnyomkodással.

Eredetileg Váncsa István receptje.

2008. máj. 8. 7:10 | 1 komment | Megosztás
Kategóriák: Kenőke
Címkék: fokhagyma, juhtúró, krémsajt, tejszín

Tim Mälzer focacciája

Nem mintha bármi bajom lett volna az eddig használt focaccia-recepttel, de kíváncsivá tett a már sokat emlegetett Kochbuchban talált recept, ami szokatlan módon ricottát is tartalmaz. És mivel mostanában izgatnak ezek a tejtermékkel operáló tészták, mint a túrós zsemle, a ricottás süti vagy a legutóbbi fetás lepény, feltétlenül ki kellett próbálnom. A tejjel készült kevert sütiket is nagyon szerettem mindig, ezeknek a tésztáknak ugyanis van egy jellemző selymessége, lágysága.

Ez a recept sem okozott csalódást, méltó társa lesz a klasszikus verziónak: sőt ez a ricottás nekem még kenyérszerűbb, kívül ropogós, belül szép szerkezetű, lyukacsos lett. A ricotta minősége is biztos befolyásolja az eredményt, én most nem a többször méltatott szarvasiból, hanem egy tejboltban kimérve vett morzsásabb, túrószerűbb fajtából készítettem. (Remélem nem) jellemző a magyar kiskereskedők szemléletére, hogy mikor rákérdeztem a ricotta eredetére, az árus először nem értette, mit is akarok, majd durcásan megnézte a zacskót és érezhető ellenszenvvel odavetette: Köröstej.:(

Hozzávalók:

3/4 zacskó szárított élesztő

2,5 dl langyos víz

1 teáskanál cukor

40 dkg liszt átszitálva

12,5 dkg ricotta

1 tk. só

0,5 dl olívaolaj

Egy nagy keverőtálba öntjük a vizet, beletesszük az élesztőt és a cukrot, jól elkeverjük. A sóval elkevert lisztet és a ricottát mikróban meglangyosítjuk. Az olajat is a vízhez keverjük, majd a lisztet és a ricottát fokozatosan adagolva a robotgép dagasztókarjainak segítségével az egészet rugalmas tésztává gyúrjuk. Mikor már láthatóan összeállt, ruganyos, akkor letakarva fél órára félretesszük. Utána egy lisztezett deszkára borítjuk, kinyomogatjuk belőle a levegőt, és téglalap alakúra egyengetjük, széleit kihúzkodjuk. Nyújtófa nélkül is jól alakítható, mert jó rugalmas. Megkenjük olajjal és kedvünk szerint megszórjuk valami finommal pl. aprított rozmaringgal, fokhagymával, dióval, mandulalapokkal, olajbogyóval stb.

Előmelegített sütőben 220 fokon (hagyományos mód) 20 perc alatt megsütjük.

2008. máj. 5. 22:00 | Még nincs komment | Megosztás
Kategóriák: Kenyér, Babagasztro
Címkék: 1 éves kortól, focaccia, kelt tészta, olívabogyó, olívaolaj, ricotta, szárított élesztő, tim malzer, zöld olívabogyó

VKF XV. – Mákos tejbegríz fűszeres-vörösboros meggymártással

Az alapötlet már régóta ott motoszkált a fejemben, aztán jött Beatbull felhívása, a kreatív kaméleon,  hogy induljunk ki egy jól ismert klasszikusból, majd csavarjunk rajta egyet, hogy az anyja se ismerjen rá. Hát én a lehető legegyszerűbből és talán közös nemzeti minimumnak tekinthető tejbegrízből indultam ki. Olyat ugyanis még nem hallottam, hogy valaki ne szeretné, még a mi kis puristánk is megeszi. Vita tárgyát legfeljebb az képezheti, hogy folyós legyen-e (igen!) vagy sűrű, hogy a kanál megálljon benne. Ezzel az étellel egy baj van, hogy  ezt is meg lehet unni. De erre is van megoldás: példa rá az alábbi recept.

 

Hozzávalók 3 kis kupachoz:

1/2 l tej
pici só
2 tk. nádcukor
4 ek. búzadara (tönköly)
3 ek. darált mák

A mártáshoz:
20 dkg magozott meggy (mirelit vagy befőtt)
1 dl jófajta száraz vörösbor
1 tk. nádcukor
1 rúd fahéj
2 szegfűszeg
1/2 tk. étkezési keményítő
kevés hideg víz

A tejet egy kis lábasban lassú tűzön felforraltam. Mikor fölforrt, megsóztam, megcukroztam és fokozatosan, állandóan kevergetve adagoltam bele a búzadarát, majd a mákot is belekevertem. Hagytam sűrűsödni pár percet, majd elzártam a gázt.
Folpackkal kibéleltem 3 kis kerámia sütőformát, úgy, hogy a fólia a széleken túl lógjon. Beleöntöttem a tejbegrízt, majd hűlni hagytam (hideg vízbe állíthatjuk, ha gyorsítani akarjuk a folyamatot) és kis időre a hűtőbe tettem.

A mártáshoz a meggyet levével együtt és a borral feltettem főni. Megcukroztam, fűszereztem és hagytam kicsit forrni. Közben a keményítőt egy kevés hideg vízzel simára kevertem, majd hozzáadtam a meggyhez és addig kevergettem, míg be nem sűrűsödött, ekkor elzártam a lángot.

Tálaláskor a tejbegrízt óvatosan a tányérokra borítjuk, lehúzzuk róla a fóliát és meggymártással kínáljuk. Mandulalapocskákkal is megszórhatjuk ráadásnak.

2008. máj. 4. 13:40 | 4 komment | Megosztás
Kategóriák: Magyaros, Desszert, VKF!, Babagasztro
Címkék: 1 éves kortól, búzadara, étkezési keményítő, fahéj, mák, meggy, nádcukor, szegfűszeg, tej, vörösbor