Rukolás tésztasaláta

Örömmel tapasztalom, hogy kezd visszatérni a lelkesedésem. Az a tény viszont,  hogy ehhez egy négy darabból álló szakácskönyv-szállítmány kellett (köszönet érte Mammának:)) több, mint elgondolkodtató.:) „De ne kutassuk, ki ölt meg kit”, hanem térjünk a receptre, amire Tim Mälzer új könyvében bukkantam. A fantáziadúsan Kochbuch névre keresztelt mű engem teljesen levett a lábamról, emellett visszavezetett a konyhába. Mivel eddig is friss, ropogós tavaszi ételekről ábrándoztam, az első, amit kipróbáltam ez az üdítő tésztasaláta volt.
A recepten némileg változtattam, a tésztamennyiséget csökkentettem (-10dkg), hogy a harsogó rukola domináljon és költséghatékonyan kihagytam a fenyőmagot meg a pisztáciát. Az eredménnyel maximálisan meg voltunk elégedve, épp ezek a keresetlen ízek hiányoztak.

rukolás tésztasaláta 

Hozzávalók:

20 dkg fusilli (vagy penne, farfalle ízlés szerint)
4 ek. mandulalapocska
2 ek. dió
3 ek. citromlé
2 ek. joghurt
csipet só
1 csipet cayenne bors
pici barnacukor
4 ek. olívaolaj
2 ek. dióolaj
12 dkg rukola

Sós vízben a tésztát al dentére főztem, majd leszűrtem, hűlni hagytam. Az olajos magvakat egy teflon serpenyőben szárazon megpirítottam, majd mozsárban összetörtem. Az öntethez összekevertem a citromlevet, a joghurtot, a kétféle olajat és ízesítettem sóval, cukorral, cayenne borssal. A rukolát átválogattam, az ép, egészséges leveleket megmostam, lerázogattam és egy nagy éles késsel felaprítottam.
A kihűlt tésztát egy nagy salátástálba tettem, nyakon öntöttem az öntettel, majd összeforgattam a rukolával és az olajos magvakkal. Behűtve ettük, másnap még finomabb volt.

Tálaláskor a hatás kedvéért a Mammától kapott hibiszkuszsóval szórtam meg, nagyon jól harmonizált a só savanykássága a joghurtöntet ízével.

Tim Mälzer receptje alapján.

Related Posts with Thumbnails

Kategóriák

Saláta

Címkék

barnacukor , cayenne bors , citromlé , dió , dióolaj , fusilli , joghurt , mandulalapocska , olívaolaj , rukola

Komment

Eddig 4 komment érkezett

  1. Mamma:
    2008. 04. 27. 12:39

    Örülök, Vú:-))
    A siker kedvéért legközelebb akár két bőrönddel is jövök:-))

  2. Tony:
    2008. 04. 27. 17:40

    gran receta

  3. Balázs:
    2008. 05. 03. 13:51

    Kicsi Vú, megcsináltuk, nagyon finom lett. Ugyan joghurtunk nem volt itthon, de azt kiváltottuk egy tejfölös-tejszínes keverékkel, aminek a citrom adta meg a savanykás jelleget. A diós-rukolás ízhez jól passzolt a száraz vörösbor. Kösz az ötletet! üdv, Balázs

  4. kicsivu:
    2008. 05. 04. 8:08

    Szia Balázs! Örülök, hogy nektek is ízlett!:)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.

Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!

Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



ne felejtsd a www elé írni http://



Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek | Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010