Nem gondoltam volna, hogy a fényképezés mellett férjem egy gasztro-reality kapcsán fogja a blogomon nézeteit kifejteni. De a Vacsoracsata e heti eseményei annyira felkavarták amúgy békés lelki világát, hogy kiírta magából a sérelmeit. Melyek egyébként nekem ugyanúgy fájnak. Íme a családi állásfoglalás. 🙂

 

Vacsoracsata
Hogyan rontsunk el egy másutt sikeres műsort?

Az RTL Klubon debütált Vacsoracsata néven magyarul az, amit évek óta ismerhetünk például a VOX-ról Das Perfekte Dinner néven (ha jól tudom a legeredetibb egy angol műsor, és a németek is azt vették meg). A műsor olyan sikeres a Vox-on, hogy nem szezonális, tényleg minden nap megy, és az emberek nézik is. Az RTL Klubon első körben beetetés gyanánt celebek vendégelték egymást, de ezen a héten elkezdődött a valódi műsor: átlagemberekkel.

Aki nem ismerné a koncepciót: öt különböző ember vendégül látja egymást öt este, és pontozzák egymás teljesítményét. Az ételt, a vendéglátás színvonalát, a hangulatot, a körítést, mindent, méghozzá többé-kevésbé korrekt módon. A vendéglátók igyekeznek élvezetes estét nyújtani, olyannyira, hogy azt még nézni is élvezetes. A vendégek pedig nem restek kiélvezni, ami adatik. Ha valamilyen típusú ételt éppen nem is kedvelnek, megpróbálják megsaccolni, hogy milyen színvonalon készült (nyilván máskor nem eszem olyat, amit nem szeretek). Legvégül pedig a műsor készítői kiszolgálják a nézőt: a recepteket bemutatják, majd felteszik a weboldalra, ahol kategóriánként, ABC-sorrendben, kulcsszó szerint stb visszakareshető az összes. Ezt a műsort vette meg az RTL Klub. És szúrta el ott, ahol csak érte.

Nézzük csak sorjában: a szerkesztők elfelejtették értesíteni a résztvevőket, hogy itt nem a bunkózás a cél. Nem az, hogy csesztessük egymást – könyörgöm, ki az, aki úgy megy vacsorázni, hogy „Na itt ma senki sem fogja jól érezni magát (engem is beleértve)”? A német változat már attól is bájos, hogy süt róla a német(!) emberek életszeretete, ami számunkra eddig éppen annyira volt evidens, mint a híres német humor. Még hogy a magyarok jó vendéglátók? Francokat, de vendégnek is kekecek, csakazértse érzik jól magukat…
Lássuk a példákat: az egyik vendéglátó (beceneve szerint Maci) belesétál a saját csapdájába, pacalt készít, pedig annál megosztóbb kaja talán csak a tökfőzelék lenne, az emberek nagyrésze kategorikusan utálja, rosszul van tőle; de nem, ő ezzel akar jóllakatni mindenkit. Okos. Aztán ugyanez a nőszemély a következő este azt mondja a kamerába, amikor az ellenfelének a vacsoráját kéne zsűriznie: jó volt minden, de most már én is taktikázom, öt pont. A tízből. Mert ennek ekkor esett le, hogy itt a többiek val’szeg lepontozták az ő estéjét. És a szerkesztő mit tesz ilyenkor? Semmit. Pedig lehetett volna ezt is:
– Józsikám álljunk le a kamerával. Maci, te idióta. Itt te zsűriként is szerepelsz, és nem azért és úgy pontozol, hogy a végén te kapd a félmillát, hanem azt kéne pontokba önteni, hogy mennyire sikerült ez az este…

Na ez a beszélgetés nem történt meg. Így eshetett, hogy a következő este ugyanez a csökkentképességű nőszemély négy pontot adott egy tényleg jól sikerült este után, mert „hát ő is ellenfél”. Mi a bánat történik itt? Tényleg senki nem szólt ezeknek, hogy miről szól ez a műsor? Tényleg nem magyarázták el a feladatokat?
Így esett meg, hogy az első, teljesen összefüggő ételsor, tematikus vacsora kapta a legkevesebb pontot összesen. Jó, ezek a szereplők nem láttak még ilyen műsort, hogy kéne kinéznie, de én igen, meg talán a készítők is, nekik kellett volna gondoskodni róla, hogy a zsűrizés, ha nem is zsinórmérték, de legalább valami hasznos dolog legyen, ne pedig egy kontraproduktív baromság.
Azt, hogy a műsor katasztrofális, tetézi a weboldal. A receptek éppúgy részei lennének a műsornak, mint a szereplők, de a hazai kiadásban valami alibi website-ot összedobtak, és egy gyakornokkal feltöltötték a tartalmat, anélkül, hogy azt bárki ellenőrizte volna. Hogy lehetne más módon egy olyan receptet feltenni, ahol a végén odaírják: …és tegyük bele a krumplit. De vazze, nincs is a hozzávalók között!
Vagy: hozzávalók: pácolt vaddisznóhús. „És ezt így hogy”!? Hány deka, hány kiló? Mely része az állatnak? Mibe van pácolva és meddig? És sorolhatnám…
Mi a haragnak erőltetik egyáltalán ezt a weboldalt? Gondolom azért, mert a megvásárolt formula kötelezi őket erre, de hát így haszna az nulla… a receptek reprodukálhatatlanok, ömlesztve vannak, kereshetetlenek. Gondolom be kéne fektetni egy kis munkát, és az már ott büdös.
Végeredményben nagyjából úgy jártunk ezzel a műsorral, mintha Mo.-ra ufóval leküldenének egy aranytojást tojó tyúkot a használati utasítással együtt. És mi jól levágjuk, és megesszük, és örülünk, mert finom volt. És közben nem sejtjük, miről maradtunk le. Mert a nézettség egy ideig meglesz. Nem fognak panaszkodni. Aztán kifullad, és leveszik a másorról és azt mondják, hát ennyit bírt, nincs többre igény. Pedig mehetne sokáig nagy nézettséggel is, csak meg kéne csinálni rendesen. Hadd ne mondjam: igényesen.

Patrik