Nem gondoltam volna, hogy a fényképezés mellett férjem egy gasztro-reality kapcsán fogja a blogomon nézeteit kifejteni. De a Vacsoracsata e heti eseményei annyira felkavarták amúgy békés lelki világát, hogy kiírta magából a sérelmeit. Melyek egyébként nekem ugyanúgy fájnak. Íme a családi állásfoglalás. :)
Vacsoracsata
Hogyan rontsunk el egy másutt sikeres műsort?
Az RTL Klubon debütált Vacsoracsata néven magyarul az, amit évek óta ismerhetünk például a VOX-ról Das Perfekte Dinner néven (ha jól tudom a legeredetibb egy angol műsor, és a németek is azt vették meg). A műsor olyan sikeres a Vox-on, hogy nem szezonális, tényleg minden nap megy, és az emberek nézik is. Az RTL Klubon első körben beetetés gyanánt celebek vendégelték egymást, de ezen a héten elkezdődött a valódi műsor: átlagemberekkel.
Aki nem ismerné a koncepciót: öt különböző ember vendégül látja egymást öt este, és pontozzák egymás teljesítményét. Az ételt, a vendéglátás színvonalát, a hangulatot, a körítést, mindent, méghozzá többé-kevésbé korrekt módon. A vendéglátók igyekeznek élvezetes estét nyújtani, olyannyira, hogy azt még nézni is élvezetes. A vendégek pedig nem restek kiélvezni, ami adatik. Ha valamilyen típusú ételt éppen nem is kedvelnek, megpróbálják megsaccolni, hogy milyen színvonalon készült (nyilván máskor nem eszem olyat, amit nem szeretek). Legvégül pedig a műsor készítői kiszolgálják a nézőt: a recepteket bemutatják, majd felteszik a weboldalra, ahol kategóriánként, ABC-sorrendben, kulcsszó szerint stb visszakareshető az összes. Ezt a műsort vette meg az RTL Klub. És szúrta el ott, ahol csak érte.
Nézzük csak sorjában: a szerkesztők elfelejtették értesíteni a résztvevőket, hogy itt nem a bunkózás a cél. Nem az, hogy csesztessük egymást – könyörgöm, ki az, aki úgy megy vacsorázni, hogy „Na itt ma senki sem fogja jól érezni magát (engem is beleértve)”? A német változat már attól is bájos, hogy süt róla a német(!) emberek életszeretete, ami számunkra eddig éppen annyira volt evidens, mint a híres német humor. Még hogy a magyarok jó vendéglátók? Francokat, de vendégnek is kekecek, csakazértse érzik jól magukat...
Lássuk a példákat: az egyik vendéglátó (beceneve szerint Maci) belesétál a saját csapdájába, pacalt készít, pedig annál megosztóbb kaja talán csak a tökfőzelék lenne, az emberek nagyrésze kategorikusan utálja, rosszul van tőle; de nem, ő ezzel akar jóllakatni mindenkit. Okos. Aztán ugyanez a nőszemély a következő este azt mondja a kamerába, amikor az ellenfelének a vacsoráját kéne zsűriznie: jó volt minden, de most már én is taktikázom, öt pont. A tízből. Mert ennek ekkor esett le, hogy itt a többiek val’szeg lepontozták az ő estéjét. És a szerkesztő mit tesz ilyenkor? Semmit. Pedig lehetett volna ezt is:
- Józsikám álljunk le a kamerával. Maci, te idióta. Itt te zsűriként is szerepelsz, és nem azért és úgy pontozol, hogy a végén te kapd a félmillát, hanem azt kéne pontokba önteni, hogy mennyire sikerült ez az este...
Na ez a beszélgetés nem történt meg. Így eshetett, hogy a következő este ugyanez a csökkentképességű nőszemély négy pontot adott egy tényleg jól sikerült este után, mert „hát ő is ellenfél”. Mi a bánat történik itt? Tényleg senki nem szólt ezeknek, hogy miről szól ez a műsor? Tényleg nem magyarázták el a feladatokat?
Így esett meg, hogy az első, teljesen összefüggő ételsor, tematikus vacsora kapta a legkevesebb pontot összesen. Jó, ezek a szereplők nem láttak még ilyen műsort, hogy kéne kinéznie, de én igen, meg talán a készítők is, nekik kellett volna gondoskodni róla, hogy a zsűrizés, ha nem is zsinórmérték, de legalább valami hasznos dolog legyen, ne pedig egy kontraproduktív baromság.
Azt, hogy a műsor katasztrofális, tetézi a weboldal. A receptek éppúgy részei lennének a műsornak, mint a szereplők, de a hazai kiadásban valami alibi website-ot összedobtak, és egy gyakornokkal feltöltötték a tartalmat, anélkül, hogy azt bárki ellenőrizte volna. Hogy lehetne más módon egy olyan receptet feltenni, ahol a végén odaírják: ...és tegyük bele a krumplit. De vazze, nincs is a hozzávalók között!
Vagy: hozzávalók: pácolt vaddisznóhús. „És ezt így hogy”!? Hány deka, hány kiló? Mely része az állatnak? Mibe van pácolva és meddig? És sorolhatnám...
Mi a haragnak erőltetik egyáltalán ezt a weboldalt? Gondolom azért, mert a megvásárolt formula kötelezi őket erre, de hát így haszna az nulla... a receptek reprodukálhatatlanok, ömlesztve vannak, kereshetetlenek. Gondolom be kéne fektetni egy kis munkát, és az már ott büdös.
Végeredményben nagyjából úgy jártunk ezzel a műsorral, mintha Mo.-ra ufóval leküldenének egy aranytojást tojó tyúkot a használati utasítással együtt. És mi jól levágjuk, és megesszük, és örülünk, mert finom volt. És közben nem sejtjük, miről maradtunk le. Mert a nézettség egy ideig meglesz. Nem fognak panaszkodni. Aztán kifullad, és leveszik a másorról és azt mondják, hát ennyit bírt, nincs többre igény. Pedig mehetne sokáig nagy nézettséggel is, csak meg kéne csinálni rendesen. Hadd ne mondjam: igényesen.
Patrik

a maci nevü nő, már az első napon végtelenül ellenszeves volt. mikor nézte a másik menüjét, és ilyet szólt:- ki az aki az édeset és a sósat keveri? az moslék!
és akkor még nem is szólva, kerekes józsef irritáló hangját, és viccesnek szánt narrációt. botrány!
Köszönöm!
Teljesen szívemből szólt. Az igazság az hogy a hét elejétől bőszen jegyzetelek, és ma terveztem írni róla, de mivel a véleményünk egyezik, ezért én nem is postolok. De az is lehet hogy én durvább lettem volna!
Mégegyszer köszike!!
Én is belenéztem a héten ebbe is és a halas-tortás műsorba is. Ez az egész arra van kihegyezve, hogy mindenki szeret kukkolni, belenézni mások életébe, lakásába, pénztárcájába. Akár jó is lehetne az ötlet, amolyan kultúra- és ismeretterjesztő, ízlésformáló, amelyből sokan megtudhatnák, hogyan kell vendéget fogadni, teríteni, tálalni, menüt összeállítani. És mindezt olyan hangulatban, hogy a nézők adás után rögtön a konyhába rohanjanak alkotni. (Persze ez nem lenne jó, mert akkor nem néznék meg a következő népbutítást, vagy az esti, nyugaton már ötszáz éve kidobott filmeket.)
A legbosszantóbb nekem az volt, hogy az ételeket gyakorlatilag nem láthattuk, csak utalásokat kaptunk hogy kb. mi készült. Az is rejtély, hogy ha valaki olyan vendéget fogad, akit nem ismer, miért nem próbál meg legalább kétféle, nem túl különleges ételt elkészíteni, hogy biztosra mehessen? Vagy tényleg arról szól az egész, hogy kiszúrjunk a másikkal, mert a nézőknek csak ez okozhat örömöt? Ilyen bunkó országban élnénk?
A másik műsor, ahol "sztárok" főznek, ott az a nagy poén, hogy olyanokat is versenyeztetnek, akik most járnak először a konyhában. Aztán lehet szörnyülködni, hogy jujjjj láttad? Azt sem tudja melyik a fazék...
Én azt hiszem maradok az olvasásnál és a tvgusto, vox, bbc képernyőjénél.
Most nagyon személyes leszek, ha nem haragszol, Vú.
Itt írtam le a mondanivalómat: agifoz.blog.nlcafe.hu/index.php
Megint egy pozitív megerősítés, hogy a tv hiánya nem hiány, hanem ellenkezőleg:)
Előrebocsájtom, egy adást sem láttam a magyar klónból, de az írások alapján (Te és Max) élénken el tudom képzelni, ezért bátorkodom azért leírni a véleményemet.
Az talán nem hangzott még el, hogy az eredeti műsorban nem csak egy baráti vacsorát kell imitálni, hanem ennél sokkal többről van szó (gondolom, a magyar adás koncepciója sem lehet más): egy háromfogásos, szinte már gálavacsora részesei vagyunk, ahol a játékos apait-anyait belead, az elérhető legjobb alapanyagokból, a legjobb tudása, konyhai technikája alapján főz, tálal és fogadja a vendégeit. A vendégeknek szintén ez a kötelességük. Az eredeti cím is így hangzik: A tökéletes vacsora.
Az eredeti műsor nemcsak sikeres, de fölöttéb tanulságos módon szórakoztató is, ha jól tudom, tavaly komoly televíziós díjat is kapott. Látszik, hogy a műsor előtt a versenytársak részletes oktatásban részesülnek, mert hasonló fordulatokat, tárgyilagosan megfogalmazott értékítéletet mondanak. Nincs gáncsoskodás, "bunkózás", magamutogatás, mert az szerdára úgyis elvérzik. (Patrik, abban egyetértek, hogy talán néhány műsort meg kellett volna mutatni eredetiben is a leendő játokosoknak!)
Azt ne vegyük zokon, hogy arrafelé szebbek, jobban felszereltek a konyhák, jóval több a minden sarkon elérhető, egzotikus alapanyagok száma, mert nem ez a fontos – szerényebb keretek között a műsor lényegét, message-ét Mo-on is maradéktalanul meg lehet valósítani !!!
Persze adhatnánk a műsornak egy fricskát, összefoghatna néhány gasztroblogger, és egy héten át az eredeti műsor szellemében sugároznák a vacsoracsatát! :-)). Persze a magyar közönség talán még ebből sem tanulna, csak az esetleges rongyrázást, magamutatogatást, belemagyarázott píár-vonulatot vélné benne felfedezni.
Azt már le sem írom, hogy talán az alkotók olvassák ezeket a sorokat és elgondolkodnak az általuk létrehozott műsoron. Vagy talán még azt sem, hisz épp ilyet akartak ??
Számomra az a felettébb sajnálatos, hogy a magyar társadalom még egy vacsoracsatához sem érett meg eléggé....
Ági, most olvastam a postodat. Az eredeti műsorban épp az ilyen játékosokat keresik, mint TE!!:-) Ott az étel a legfontosabb...
Kedves Kommentelők!
Meg kell mondanom, a műsor az én tetszésem se nyerte el. Hiányoltam ugyanis a hozzáadott növények latin nevének elhangzását. Be is telefonoztam a műsorba, de azt mondták, kérésemet jegyzőkönyvezik, és minden tőlük telhetőt megtesznek. Legalább feliratozás szintjén közölhetnék a latin rendszertani neveket.
Üdvözlettel.
ifj. Farkas Gyula
BME mérnök-fizikus szakának hallgatója
Nagyon örülök a posztnak, köszönet érte, teljes mértékben egyetértek, és alapvetően persze a szerkesztőket hibáztatom.
Engem is nagyon felkavart a taktikázás, pénzsóvárság és rosszindulat elsöprő győzelme az adásban, és hogy a szerkesztői, úgy látszik, vérre akarják játszatni ezt a versenyt... amitől én, mint néző nem izgulok, csak szarul érzem magam és szégyenkezem. A VOX-on követtem figyelemmel azt a struktúrát, és még csekély némettudásommal is élveztem.
Amennyiben nem változik a szerkesztési elv, nem magyarázzák el a játékosoknak, hogy a kaja és a vendégfogadás alapján osztják a zsozsót, akkor abban a délutáni műsorsávban én soha többet. Meg ezek szerint nem csak én, hanem mások sem. Örülök véleményeink egyezésének.
Ők az ingyen reklámra hajtottak és meg is kapják. :)
Hmm nekem sincs tévém, nem is ismerem a műsort épp itt csodálkoztam rá, amikor az egyik kommentelő alig 1 hete mint a vacsoracsata szerkesztője téged akart felkérni szereplőnek. Most persze nem találom, hol volt, de gondolom ezek után még válaszra se méltatjátok
Na megtaláltam a kommentet, erre gondoltam:
kicsivu.freeblog.hu/archives/2007/03/06/Vigyazz_kesz_fozz_III__Vendegvaro_falatok/
Szia!
Nekem is hasonló a véleményem. Csak a másik piszkálását, a gonosz kis megjegyzéseket mutatják, de a kajáról, hogy hogy készült el,abból alig látunk valamit. A másik tv2-s műsor is borzalmas, szóval maradok a TvPaprikánál, vagy a Spektrum főzős műsorainál.
Éppen meséltem az Uramnak, hogy a lányom felhívták az RTL-klubtól, hogy vegyen részt ebben (nem tudom, honnan tudták, hogy ő is főzős, és igen jó) de nem jött össze, mert nincs 60 nm-es lakása, ahol vendégül tudta volna látni a többieket. Szomorú volt, de ezek után nagyon örülök, hogy nem tette ki magát ennek a cikizésnek.
Sziasztok! Úgy tűnik nem csak nálunk csapta ki a műsor a biztosítékot. Ha van hozzáfűznivalótok posztoljatok Ti is, talán sikerül elriasztani a magaláztatástól pár jobbérzésű jelentkeznivágyót.
Ana: szerinted tényleg azért csinálták ilyen igénytelenre, konflikushegyezősre a műsort, hogy a gasztroblogokon ingyenreklámot kapjanak? Vagy én értem félre amit mondasz?
Patrik
Illen a magyar. Lehet, hogy kijött a műsorban is a tipikus "Dögöljön meg a szomszéd lova is"-gondolkodás mód? ;)
Örülök, hogy megjelent ez a cikk és egy ilyen színvonalas oldalon, érdemes lenne elküldeni a szerkesztőknek. Én egy teljesen átlagos anyuka vagyok, főzök minden nap, igyekszem, hogy egészséges és finom legyen, gyedes pénztárcával, de mikor hallottam erről a műsorról azt reméltem - naívan - hogy a tévé is felfigyelt a gasztrooldalak népszerűségére és ezért műsort indít hasonló meggondolásból. Azaz mutassuk meg, hogyan kell jól főzni, szépen tálalni, kultúráltan vendéget fogadni. És nem tévésztár szakácsok módjára, hanem lámcsak, hétköznapi emberek is lehetnek nagyon jók ebben a témában.
A műsorok komolyan elkeserítettek. Mert ki látott már olyat, hogy valaki vacsoravendégeket hív és nem tud főzni, direkt undorító ételt főz, direkt keveset főz, csalánlevest főz, stb? Hát igen, érdeklődünk a vendég ízlése iránt, ha valaki különleges diétán van, annak külön főzünk, annyit készítünk, hogy mindenki jóllakásig ehessen és közben gondoskodunk arról, hogy a vendég mindenképpen jól érezze magát. (A férjem kinevetett, mikor nagy örömmel megnéztem Bangó Margit vendéglátását, de azt legalább valóban annak lehet nevezni.)
És ezeket a szerencsétleneket még a legelemibb dolgokra sem tanították meg műsor előtt? Ki látott olyat, hogy a konyhában tálalok és mindenkinek behozok egy tányér ételt? Ez nem vendéglő! És ha nem szereti? És ha sok krumplit kér és kevés káposztát?
Kellett itt egyáltalán mintamenüket beküldeni? Megnézték őket a konyhában? Volt egy kis illik/nem illik teszt? Arról ne is beszéljünk, hogy olyan "sztárok" szerencsétlenkedését kell nézni, akik telefonos segítséggel pucolnak krumplit.
És persze a vendég oldal is elképesztő: vendégségben megköszönjük a kínált ételt, ha annyira utáljuk, hogy nem tudunk belőle enni, akkor elnézést kérünk. De utálkozni, gúnyolódni a vendéglátón?
Magyar valóságsó. Pedig csinálhattak volna egy jó műsort. Némileg más közönségnek, csak valahogy a kereskedelmi tévék nem hiszik el, hogy létezik másik közönség is.
hál ég lemaradtam erről a vacsoracsatáról - rettentő kiábrándító lehetett! Engem spec. az angol változat is kiábrándított, de ott is még kedvesek voltak egymáshoz a vendégek. A német változatban nagyon nagyon ritkán akad csak 1-1 bunkó, vagy aki saját magának reklámozására használja ki a műsort. Épp az ellenkezője a jellemző - némelyik résztvevő körül pl. kisebb rajongói klub is alakult a műsor kisugárzása után, legjobb példa rá pl. Didi (ld. www.keine-pudelzucht.de ). Sőt, oly sikeres a jó és ötletes főzést, valamint szép tálalást bemutató sorozat, hogy több "spinoff"-sorozat is kialakult belőle (Kocharena, Unter Volldampf), ahol viszontláthatjuk kedvenc Perfekte Dinner résztvevőinket. A magyar verziónál teljes mértékben megértem az ezen az oldalon közzétett szöveg miatti felháborodást, különösen, mert tényleg jó lehetőség lett volna némely gasztrobloggertársunk számára tágabb közönséget is elérni. Nekem már a weblapon található szöveg is eleve azt sugallja, hogy kimondottan egymás szekálása a cél a magyar verzióban: "Az RTL Klub hétköznap délutánonként jelentkező műsora, a Vacsoracsata sem kíméli az ügyetlen vendéglátókat – jaj a véres rántott csirkecombok készítőinek, jaj a porcicagyűjtőknek, a lámpaernyőt subával dekorálóknak, jaj a legyőzötteknek." Ebből az egy mondatból nekem rögtön hiányzik a három alappillér: vendégszeretet, törekedés arra, hogy a legjobbat nyújtsuk - őszintén, és végül, de nem utolsó sorban, hogy a részvétel a fontos.
No, ezek után ha lehetséges, akkor akár bojkottra is fel lehetne hívni a tv tulajdonosokat! ;)
Sajnos megszokhattuk már, hogy még abból a kevés átvett külföldi vetélkedőből, aminek esetleg értelme is lenne, ne még ezekből is - szinte direkt - kilúgozzák az értelmet.
Az angol Nagy Könyvnek a címe The Big Read volt, hangsúlyozva, hogy esetleg kicsit többet kellene olvasni, nem csak emlékezetből szavazni az általános iskolai kötelező olvasmányra.
A Nagy Fogyás amerikai változatában tudtommal a tréner a fogyni vágyót a saját otthoni, családi környezetében tanította meg arra, hogy hogyan változtassa meg az életmódját, és nem ilyen kiragadott, életszerűtlen környezetben.
És ugye itt a Vacsoracsata. Áldom az eszem, hogy nem fogadtam el a felkérésüket, mert egy otthonunkat felforgató stábnál csak ezt a primitív, vitakultúrával nem rendelkező hozzáállást utálom jobban. El vagyok keseredve. Ugyanaz a bajom, mint a politikai kultúránkkal: most a kereslet szabja meg a kínálatot vagy fordítva? (Itt nem akarok többet politizálni, csak nekem a kettő erősen párhuzamba vonható, de azért maradjunk csak a TV műsoroknál)
köszönöm, hogy helyettem is megírtátok ezt a posztot! én ugyan nem láttam még egy adást sem, de az index Spektrum konyhaláz fórumában hetek óta ez a téma, és a többiek beszámolója is azt mutatta, hogy ezzel a műsorral a korábbi Balázs show nézőközönségét célozták meg :(
Örülök, hogy megírtad, én is írni akartam róla, de ebben minden benne van, amit írhattam volna. Lehangoló, elkeserítő, és végtelenül prmitív volt. A német változat után örültem, hogy lesz magyar is, és láthatunk főzni szerető és tudó amatőröket, akik a híres magyar vendégszeretetből is vizsgáznak egymás és a nézők előtt. Hát ebből semmi sem jött be. Ha ez a műsor nem bukik meg sürgősen, az a nézőket is minősíti.
szerintem te félreértitek a műsor koncepcióját
ez kurvára nem arról szól, hogy tavaszi ökörfarkkikerics-levélen tálalt szőlőmagolajos kaviárral tömött flamigónyelvpástétomot kell szervírozni japán vízigesztenyegyökér edénykékben de úgy hogy a spájzban ott lapul három egyenként két Michelin-csillagos séf és közben Seychelle szigeteken napfogyatkozás idején szedett kókuszdióban szárított madagaszkári vaníliát füstölünk
HANEM
az a lényeg, hogy az éppen aktuális "sztár" hogyan él-főz-viselkedik
egy zsíroskenyeret is lehet ízlésesen tálalni és kultúr környezetet biztosítani hozzá
meg a fent említett fúziós-konyhát is lehet ordenáré módon összecsapni
ha valaki suttyó, akkor megmutatják, hogy suttyó
aki meg a fenti ételekre vágyik, és még a ráxirmot is x-el írja és akkora sznob, hogy a Csimborasszó előre köszön neki, az meg látogassa meg a bűvös szakács blogját...
Potrzebie: nem hiszem, hogy félreértettem volna a műsor koncepcióját, mert ismerem az eredetit, aminek az RTL megvette a jogait (a Vacsoracsatáról van szó). Abban átlagemberek főznek, nem sztárok, és csak nagy ritkán csinálnak olyan hetet, hogy sztárok kerülnek sorra. Csakhogy a TV2-ben készült egy hasonló műsor "sztárokkal" így az RTL is lépett, és az első pár héttől eltekintve száműzte az átlagemberek főzőcskéjét a műsorából a nézettség érdekében - legalábbis ezt olvastam a neten, mert nézni nem vagyok hajlandó :) Az rendben van, hogy szerinted a lényeg, hogy megismerhessük, hogyan él-főz-viselkedik az aktuális sztár, ezt meg is kapod a műsortól, de hadd keseregjek már egy kicsit azon, hogy az alapkoncepció - amely ugye nem erről szól - milyen jó lett volna itt Magyarországon is. Ami a vendéglátás kultúráját terjeszti, amellett, hogy roppant élvezetes műsor. Ja és ne hidd, hogy Haute cuisine-t nyújt az eredeti műsorban az átlagember a vendégeinek. Persze próbálkozás van ilyesmire is, de sokkal inkább látványos, ínycsiklandó fogásokat készítenek, aminek a receptjeit a nem kezdő háziasszonyok bármikor reprodukálnák.
patrik
már megint félreértesz
én nem azt mondom, hogy ez jó így, hanem azt, hogy ez van
de az vitán felül áll, hogy azért van ez, mert erre van igény
ezt én nagyon sajnálom, de a kesergőket nem értem (és itt most nem rád gondolok). Senki nem fog pisztolyt a fejünkhöz, hogy nézzük. Van a távirányítón egy piros gomb, az sok problémát megold.
Nem azért van ez, mert erre van igény, hanem azért mert a drága tévéseink azt _hiszik_, hogy erre van igény. A kettő nem ugyanaz. Lásd Beugró c. műsor, amire a TV2 azt hitte, hogy nincs igény.
Azon kesergünk (én is), hogy hoztak egy JÓ műsorlicenszet és azt megcsinálták a lehető legrosszabbul. A lehetőség elszalasztása, az fáj, de nem is értem mit vártam, a lehetőségek elszalasztása annyira Hungarikum, mint talán semmi más.
Azt tudom javasolni, hogy nézd meg az eredetit, és meglátod miről maradtunk le kedves tévéseink igénytelenségének köszönhetően.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Minden túlzás nélkül azt kell mondanom, hogy le vagyok döbbenve, és forog a gyomrom, mióta figyelemmel kísérem a neten a "vacsoracsatát". (még a müsor elnevezése is rosszat sejtet) Köszönöm, hogy összefoglaltad a gondolataidat, amelyek akár az enyémek is lehettek volna.