Igazi meglepetés ért reggel: visszakaptuk a hőn áhított telefonvonalunkat és a netet! :) Ez annyira felvillanyozott, hogy egész nap a konyhában tüsténkedtem. Többek között kipróbáltam ezt a gyümölcslevest, amire anyukám hívta fel néhány napja a figyelmemet. Ez a recept lett egyébként a kiskőrösi receptverseny első fordulójának nyertese.

Hozzávalók 2-3 személyre:
35 dkg szeder (én egy kevés fekete ribizlivel is kombináltam)
3 dl víz
1-2 nagyobb darab citromhéj
1-2 darab fahéj
3 szegfűszeg
10 dkg cukor (nálam 8 dkg gyümölcscukor)
2 ek. liszt
1 dl tejföl
0,5 dl tejszín (elhagyható)
Először cukorszirupot készítünk: a cukrot elkeverjük a vízzel és a fűszerekkel és összeforraljuk. Kicsit állni hagyjuk, majd kihalásszuk belőle a fűszereket.
Közben a szedret leturmixoljuk és egy szitán/szűrőn átpasszírozzuk. Hozzákeverjük a sziruphoz, kis lángon felforraljuk. Ezalatt a lisztet és a tejfölt csomómentesre elkeverjük, majd fokozatosan hozzáadunk a levesből, végül beleöntjük a levesbe és elkeverjük. (Kóstolásnál nekem túl savanykás volt, ezért ezen a ponton egy kevés tejszínt is öntöttem hozzá.)
Hagyjuk egy-kettőt rottyanni és elzárjuk a gázt.
Isteni savanykás-pikáns leves, így a tavaszt várva igazi felüdülés. Belekanalazott vaníliafagylalttal tovább fokozható az élmény.
Faragó Márta receptje alapján.
Megosztás

Nem frissből készült, hanem fagyasztottból, anyukámtól a recept mellé ugyanis az alapanyagot is megkaptam.:)
Úgy látom, Nálad is kezd beköszönteni a tavasz, de engem mégis szörnyen érdekelne, hogy hogyan és mikor:-))
href.hu/x/4vg2 (igen, igen, ez egy újabb kördés:-))
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
A narancson túl a szeder a kedvenc gyümölcsöm! Ezt a receptet mindenképp emlékezetben kell tartanom és ki kell próbálnom a szederszezon folyamán ;)
Friss szederből készítetted? Karácsonykor Londonban többször is ettem friss szedret (közép-amerikai), amit simán a sarki abc-ben árultak, de itt No-ban sehol sem lelek rá :(