Az alábbi duó mostanában lett sűrű vendég nálunk, egyrészt mert egy főzéssel két napra meg van oldva általa az ebédkérdés, másrészt mert Panni is hajlandó mindkettőből enni. A paprikás hozzávalóinak mennyisége lehet, hogy más szemében röhejesnek tűnik, lehet nyugodtan többszörözni, nagyétvágyú családunknak én sokszor ekkora adagokat főzök.  

Paprikás csirke tejfölösen

Hozzávalók:

kevés olaj
1 nagyobb hagyma
őrölt pirospaprika

2 egész csirkecomb
1 zöldpaprika vagy pritamin
1 paradicsom
1 doboz tejföl vagy joghurt
1 ek. liszt

A hagymát nagyon apróra vágom és kevés olajon egy fazékban üvegesre párolom. Megszórom pirospaprikával, elkeverem, majd beleteszem a kis csíkokra vágott paprikát meg a kis kockákra vágott paradicsomot, majd a kettévágott csirkecombokat. Megsózom és felöntöm kb. 2 dl vízzel, azaz annyival, hogy épp ellepje. Fedő alatt, kis lángon puhára párolom, közben ha kell, a vizet pótolom. Mikor a hús már puha, fedő nélkül zsírjára sütöm, azaz hagyom a víz nagy részét elfőni, majd a liszttel elkevert tejföllel besűrítem. 2-3 percig kell forralni és kész is. Galuskával vagy könyökcsőtésztával tálalom.

Hortobágyi húsos palacsinta

Hozzávalók:

A töltelékhez:
maradék csirkepaprikás
2 pohár tejföl

A palacsintákhoz:

20 dkg liszt
2 tojás
1/2  l tej

1/2 dl olaj

Hortobágyi húsos palacsinta

A palacsintatésztát bekeverjük, minimum egy fél órát állni hagyjuk, majd kisütjük (kb. 8 palacsintát kapunk). Közben a sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy nagyobb, hosszúkás jénait vékonyan kiolajozunk.
A pörköltmaradék husiját kicsontozzuk, kis cafatokra tépkedjük és kevés szafttal botmixerrel pürésítjük. Néhány ek. tejfölt keverünk még hozzá és megtöltjük vele a palacsintákat. A feltekerésnél hajtsuk vissza a végénél, hogy ne csurogjon ki a töltelék. Sorakoztassuk őket egymás mellé a jénaiban. Utána a maradék szaftot hígítsuk tejföllel, ha kell, turmixoljuk, majd kenjük meg vele bőven a palacsintákat, és süssük fedő nélkül 15-20 percet.