A DNK-val frissen megszerzett önbizalmam további kísérletekre sarkallt és miután átlapoztam ezt szimpatikus zsemlerecept után kutatva, megakadt a szemem a Quarkbrötchen nevezetű darabon. Nagy előnye, hogy 1 órán belül megvan az egész, keleszteni sem kell, mert sütőporos a tészta, mégis egy nagyon kellemes, kívül kemény, belül puha zsömle az eredmény. Felvettem kettes számúnak az undok fiús zsömi mellé.
Hozzávalók 5 zsemléhez:
15 dkg túró
7 ek. tej
6 ek. olaj
1/2 tk. só
1 ek. szezámmag
1 ek. lenmag
20 dkg liszt (vagy amennyit felvesz)
1/2 csomag sütőpor
A tetejére: 1 ek. tej és némi mag a szóráshoz
A túrót egy villával összetörtem és krémesre kevertem a tejjel, a sóval és az olajjal. A lisztet és a sütőport egy tálba szitáltam, majd a magokkal együtt fokozatosan a túrós masszához kevertem, majd kézzel tésztává gyúrtam. Rudat formáztam a tésztából, majd miután hagytam egy 20 percet pihenni, 5 egyenlő részre osztottam és kis gömböcöket formáztam belőlük. A tetejüket kereszt irányban bevagdostam, tejjel megkentem és megszórtam egy kevés maggal. Közben a sütőt előmelegítettem 200 fokra. Hagyományos üzemmódban sütőpapírral bélelt tepsin 20 perc alatt ropogósra sültek.
Megjegyzés: az eredeti recept némi módosítást igényelt. A könyvben ugyanis 30 dkg lisztet írtak, de nekem nem vett fel annyit a tészta, 10 dkg megmaradt. A magoknál pedig 1 ek. napraforgómag is szerepelt, én ezt kihagytam.
Forrás: Backen! Das Gelbe von GU
Megosztás

Helló és BUÉK! tegnap én is megsütöttem a zsemlét, óriási sikere volt. Egyet tilos volt megenni, mert a Nagyobb egyből bejelentette rá a mai tízórai-igényét. Viszont nem vártam vele húsz percet, mert úgy gondoltam, a sütőpor rögtön dolgozni kezd a folyadékkal.Rögtön betettem a sütőbe a gyanúsan laposkás DNK mellé. Hat nagy buci lett belőle.A tökéletességhez csak a só hiányzott, amit kifelejtettem...
Nálunk biztos befutó vacsorára. Majd villogok vele a blogon, ha odajutok.
Ja, a túróféle, amit Mamma említett, néha kapható a Plus-ban, félkilós műanyag dobozban.
De jó, Piszke, örülök, hogy bejött! Én is meglepődtem, milyen gyors és finom! Nektek is Búék!:)
Ez nekünk is nagyon ízlik! Egy hét alatt háromszor sütöttem, szóval úgy tűnik, a repertoár része lesz...
Tk. lisztből ugyanannyit vesz fel, mint amennyi a túró.
Szia Kicsivú! Tegnap megsütöttem őket, és máris imádom :) Köszi a receptet!
Szia Kriszta! Szívesen! Én meg köszönöm, hogy eszembe juttattad, van egy kis maradék ricotta a hűtőben, megvan mi lesz vele!:)
Én meg megyek új ricottát venni... :)
Vajon működik ez a tészta úgy is, ha este összeállítom, éjszakára a hűtőben pihentetem, és reggel csak formázom és sütöm?
Szia Cisek! Biztos, hogy működik, próbáld ki nyugodtan!
Köszi szépen, kipróbáltam az éjszakai pihentetést, működik:)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Ha az eredeti arányokkal nem állt össze a tészta, akkor az úgy gondolom, a túrón múlhatott, mivel az teljesen más állagú (sima, krémtúrószerű), mint a mi szemcsés túrónk, emiatt több lisztet vesz fel és emiatt könnyebben is összeáll. A hagyományos túrós-olajos-tésztánál tényleg ezek az arányok. (Erre a tésztára még magyar szó sincs, én legalábbis sehol nem találtam:-)
Nagyon jó, hogy te is népszerűsíted, én szeretem ez a tésztafajtát, mert gyorsan kész van, bár nem olyan ropogós, mint az omlós. De gyors, és kevés lisztet tartalmaz. Egyszerű lepényalapnak is nagyon jó! Legutóbb almás csigát sütöttem belőle.