A hétvégén leteszteltem a karácsonyra szánt főételt (legalábbis egy részét), és szerencsére jól vizsgázott, így nem kell új recept után néznem. Az ötlet, nevezetesen gesztenyemasszával-aszalt gyümölccsel töltött csirkemell lilahagymalekvárral a Gundel ünnepváró főzőestjéről származik. A csirke a főzőesten két változatban is készült, a séf ugyanis be akarta bizonyítani, hogy édes gesztenyemasszával is lehet húst tölteni, sőt. Teljes mértékben igazat kell adnom neki: a natúr töltelékkel egy elég jellegtelen húst kaptunk, az édes verziónak viszont kellemesen domináns volt az íze. A lilahagymalekvár pedig amellett, hogy isteni, az elfoglalt háziasszonyok álma: csak feltesszük főni és néhány keveréstől eltekintve fél óra alatt magától elkészül. A másik köret, amit most nem próbáltam ki, mert biztos siker, a serpenyőben sült vegyesgyümölcs lesz almával, körtével, dióval, mézzel és illatos fűszerekkel.

Gesztenyével-aszalt barackkal töltött csirkemelltekercs
Hozzávalók 2 tekercshez:
1 nagy csirkemellfilé
2 csomag édesített gesztenyepüré (vagy inkább 1,5, valamennyi marad belőle)
2 marék aszalt gyümölcs (pl. sárgabarack) borba áztatva, egészben
2 ágacska rozmaring apróra vágva
2 csomag bacon szalonna (2x20 dkg)
A csirkemellet megmostam, szárazra töröltem és először hosszában kettévágtam. Levágtam róla kétoldalt a leffentyűket (mint megtudtam, ezt a gundelesek madárkának nevezik) és félretettem további felhasználás céljára. A mell mindkét felét oldalt egy nagy, éles késsel bemetszettem, és szétnyitottam. Letakartam egy darab folpackkal és vékonyra klopfoltam. Megfordítottam a húst, hogy a fólia kerüljön alulra és azon dolgoztam tovább. Az így kapott többé-kevésbé téglalap alakú húsra kentem a tölteléket, majd feltekertem.
A töltelék: először megsóztam-fehérborsoztam a hússzeletet, majd megkentem a villával szétnyomkodott gesztenyepürével (kb. fél cm vastagon). Utána megszórtam aszalt sárgabarackkal (előzőleg áztassuk egy fél órára fehérborba, hogy kicsit megpuhuljon, majd szűrjük le), és apróra vágott rozmaringlevelekkel. Ekkor a fólia segítségével szorosan feltekertem és kicsit ferdén begöngyöltem 2 szelet baconbe (rakjuk őket egymás mellé, hogy kicsit fedjék egymást és úgy göngyöljük) és az egészet becsavartam egy téglalap alakú alufóliába. A két végét megsodortam, mintha szaloncukrot csomagolnék.
A madárkákat csak megsóztam, borsoztam és baconbe, majd alufóliába tekertem.
Az így kapott megaszaloncukrok mentek a sütőbe 170 fokra (légkeverés), kb. 50 percre-1 órára (a madárkákat hamarabb kivettem, a nagyok még sültek egy 10 percet). Mikor elkészültek, kivesszük őket a sütőből, és nem bizgetjük egy ideig, csak tekerünk a két végükön egyet-egyet, hogy szorosabban fogja a fólia. Hagyjuk kicsit hűlni, így felbontás után könnyebben szeletelhetőek.
A baconbe bugyolált madárkák akár egy későbbi hidegtál részét is képezhetik kis karikákra vágva, aszalt szilvával körítve.
Lilahagymalekvár
(kb. 4 személyre):
4 nagy fej lilahagyma
2 ek. olaj
2 ek. balzsamecet
2 ek. sötét színű lekvár (pl. áfonya, szilva, szeder)
1,5 dl fehérbor
só
őrölt fehérbors
A hagymákat hosszában negyedekre vágtam, és a negyedeket felkarikáztam. Egy kis fazékban felhevítettem az olajat, beledobtam a hagymát és kicsit pároltam rajta, közben megsóztam. Miután kicsit összeeesett, hozzáadtam a balzsamecetet, a lekvárt és felöntöttem a borral, majd megszórtam fehérborssal. Kis lángon, fedő alatt így pároltam egy jó fél órát, míg a hagyma kellően megpuhult, közben néha megkevertem. Végül megkóstoltam, igazítottam az ízeken (só, bors, egyebek) és tálaltam.
Megosztás

Istennő vagy, ez lesz szenteste nálunk:)
:-)) Örülök, hogy tetszik!
sül a tesztverzió:)
Akkor majd referálj!
Én is az istennő kifejezést tartom a legmegfelelőbbnek, de egyesek megelőztek.
Tintaleves, zavarba hoztok! :) De valaki azért jelezzen, ha kipróbálta, milyen volt a fogadtatás.
Gesztenye híján aszalt szilvával készítettem, a hagymalekvárt pedig vörösboros szilvaszósz helyettesítette. Egy-két ízesítésbeli változtatás lesz még rajta, de szenteste ilyet sütök asztalt barackos és gesztenyés változatban.
nálunk is ez lesz a vacsi :) vagyis a másik változat, a pulykát töltöm a husis töltelékkel, de az édes masszával. és a tesóm is ezt készítette elő ma :))
amúgy lécci mondd meg, mi a spamszűrős beállításod!
Már régebben megsütötte-főzte ezt a férjem, nagycsaládi ebédre, osztatlan sikert aratott még azok körében is, akik elsőre meghökkentek a hagymalekváron. A nagymama berendelt egy üveg lekvárt, így a karácsonyi gasztroajándék hagymalekvár lett idén.
Gesztenyés kacsasülthöz készítettem a hagymalekvárt gránátalmás balzsamecettel, nagyon finom lett! De tényleg jó bármihez, sajtokhoz is kínáltam már, és ízlett mindenkinek.
Szia Zsófi! Már vártam a visszajelzést!:) Ez a kacsasült nagyon jól hangzik! Örülök, hogy bejött a lekvár!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Figyelem! Keine Panik! No para! Ha elszállt a kommented a rossz kód miatt, a moderálandók közé kerül, onnan pedig kibányásszuk!
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Bevált receptek. Meg egyebek, ahogy anyósom mondaná.




Adatvédelem | Szerzői jogok és felhasználási feltételek |
Médiaajánlat
© kicsi Vú & Patrik 2007-2010
Nagyon jól néz ki, biztos kipróbálom! Erika